Real: elegük lett, ingyen is megszabadulnának Bale-től – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 12:38
null
Gareth Bale jövője továbbra is kérdéses (Fotó: Tumbász Hédi)
A Marca értesülései szerint a Real Madrid labdarúgócsapata nem tervez tovább Gareth Bale-lel. A fővárosiak akár ingyen is megszabadulnának a walesi világsztártól, aki az elmúlt időszakban többet volt golfpályán, mint futballpályán.

 

A koronavírus-járvány teljesen megállította a futballéletet Spanyolországban is, ám a Real Madridnál már most tervezik a nyári átigazolási piac lépéseit – írja a Marca. Az egyik legfontosabb feladata az lesz Zinédine Zidane-nak és Florentino Péreznek, hogy minél hamarabb megoldják Gareth Bale távozását.

A „királyiak” mindenképp szeretnének megszabadulni a walesi futballistától, viszont ők is tisztában vannak azzal, hogy ez nem lesz könnyű. Tavaly nyáron már nagyon közel voltak a felek a „szakításhoz”, de az utolsó pillanatban meghiúsult Bale Kínába igazolása.

Zidane még adott egy utolsó esélyt Bale-nek, ám nem sikerült élnie a lehetőséggel. A 30 esztendős játékost rengeteg sérülés is hátráltatta, ebben az idényben viszont a motivációjával is gond volt, ami a pályán is megmutatkozott – legutóbb szeptemberben volt eredményes, és csupán két gólja volt az előző kiírásban. Összesen 18 mérkőzésen lépett pályára, s csak három találkozón játszott 2020-ban.

Bale mostanában az üzleti életre jobban koncentrál, mint a futballra, legutóbb Cardiffban vásárolt tulajdonrészt egy étteremben, amelyben – nem meglepő módon – egy minigolfpálya is található.

A klub nem teheti meg, hogy Vinícius Junior cseréjének 17 millió eurót fizessen ki évente. A Real Madrid akár azt is bevállalná, hogy a korábbi Spurs-klasszis ingyen távozzon, csak azért, hogy ne kelljen fizetni a bérét – ráadásul egyetlen topklub sem szeretné megvásárolni.

Bale-nek minden bizonnyal lesznek lehetőségei a Premier League-ből és az MLS-ből is – sőt, Kínát sem szabad kizárni –, az azonban egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem sokáig látjuk már a Real Madrid mezében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik