Real: a Bernabéu bocsánatáért játszik a Depor ellen CR

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.13. 15:12
null
Ha eddig nem tudtuk volna, az előző napokban kiderült: Cristiano Ronaldo is emberből van (Fotó: Reuters)
Nem elég, hogy Cristiano Ronaldo nincs formában – nyilván önmagához képest –, a szülinapi partiján történtek miatt még lelkiismereti problémái is adódtak. A Real Madrid aranylabdásának így kell pályára lépnie szombaton a Depor elleni hazai bajnokin, amelyen a Bernabéu bocsánatáért játszik.
ANCELOTTI: EDDIG SEM SZÓLTAM BELE A JÁTÉKOSAIM MAGÁNÉLETÉBE, NEM MA KEZDEM EL
„Számomra ez nem ügy – válaszolt Carlo Ancelotti, a Real edzője a szombati születésnapi bulira vonatkozó kérdésre a csapat pénteki sajtótájékoztatóján. – Én eddig sem szóltam bele a játékosaim magánéletébe, nem ma kezdem el. A probléma az, hogy néhányan úgy gondolják, ez befolyásolja a szakmai munkájukat, a teljesítményüket. Ezzel szemben a pályán ők már bizonyították a képességeiket éppen úgy, mint az elhivatottságukat a klub iránt. Cristiano – a társaihoz hasonlóan – nagyon csalódott volt a vereség után. És egész héten csalódottak voltak. Ez a csalódottság motiválta őket az edzéseken. Úgy láttam, hogy ebben az értelemben a héten jól reagáltak a munkára. Remélem, hogy szombaton is ennek megfelelő lesz a reakciójuk. A decemberi klub-vb óta picit talán tényleg csökkent a koncentrációjuk intenzitása, nem tudom, hogy ez normális velejárója-e az életnek vagy sem, mindenesetre dolgozunk azon, hogy kijavítsuk."
A portugál szélső is érzi, hogy idén nem megy neki a játék, nem jönnek a gólok futószalagon. Ennek volt betudható, hogy a Córdoba ellen felelőtlenül kiállíttatta magát, amiért kétmeccses eltiltást kapott. Sebaj, gondolták Madridban, legalább az Atlético elleni rangadót kisebb sérülését kikúrálva, fizikailag tökéletes állapotba hozva várhatja. Ezt azonban nem tudhattuk meg, hiszen úgy volt fenn a pályán a 4–0-s vereség alatt, mintha ott sem lett volna. Viszont legalább bizonyosságot nyert: ő sem futballistának álcázott robot, ahogy a korábbi hetei, még inkább hónapjai teltek. Elképesztő mennyiségben termelte ugyanis a gólokat, klubjában nem volt nagyobb hullámvölgye. De még kisebb sem.

Vajon kihez fordulhat ilyenkor segítségért az ember? Nyilván a legjobb barátaihoz, a hozzá legközelebb álló munkatársaihoz. A Real másik két portugál légiósa, Pepe és Fábio Coentrao feltétel nélkül CR pártján volt és van. A belső védő sérülés miatt kihagyta az Atlético elleni derbit, de azóta már csatlakozott a kerethez, így hamarosan a pályán is maga mellett tudhatja őt barátja, a balhátvéd viszont részese volt a méretes zakónak. Ugyanez viszont nem mondható el Iker Casillasról és Sergio Ramosról. Utóbbiakkal a Mourinho-éra végóráiban került közelebbi barátságba Cristiano Ronaldo, miután honfitársával neki is megromlott a munkakapcsolata. A nyáron a három madridi falkavezér együtt vacsorázott, akkor éppen Casillas lelke szorult ápolásra.

Az elmúlt hetekben viszont már Casillastól is eltávolodott – látható volt, hogyan reagált Cristiano Ronaldo az Atléticótól beszedett potya után –, maradt támaszként a sérülés miatt hiányzó Ramos. Az öltöző spanyol hangadói viszont egy emberként háborodtak fel és követeltek magyarázatot portugál csapattársuktól a születésnapról kiszivárgó képek és videók miatt, amelyeken felhőtlen vidámság tükröződik. Mindez a vesztes madridi derbi estéjén!

KHEDIRA: NEM FIESZTA VOLT, CSAK EGY VACSORA
„Ha Cristiano meghív a születésnapjára, megtisztelem őt azzal, hogy elfogadom a meghívását – mondta Sami Khedira, aki egyike azoknak a madridi játékosoknak, akik ott voltak a portugál 150 fős szombati rendezvényén. – Igazából ez nem is fieszta volt, csak egy vacsora. Az este folyamán egy csepp alkoholt sem ittam, és fél kettőig maradtam, akkor mentem haza.”
Speciel a magyarázkodó, bár az össznépi nótázásból kimaradó német így is büntetésre számíthat, amiért a házirendet megsértve sérült játékosként bulizott, ahelyett, hogy otthon gyógyult volna.
A német légiós közben cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint megállapodást kötött egy német klubbal (a Bayern Münchennel hozták őt hírbe). A 27 éves középpályásnak a szezon végén lejár a szerződése, de saját bevallása szerint még nem döntött a jövőjéről, több lehetőség is nyitva áll számára. Szintén sajtóhírek számoltak be arról, hogy több nagy angol klub is érdeklődik iránta.

A portugál hivatalosan nem reagált a történtekre és kért bocsánatot – a parti résztvevői közül ezt egyedül Luka Modric tette meg –, ám menedzsere, Jorge Mendes próbálta menteni a menthetőt, hogy Cristiano Ronaldo is sajnálja úgy a vereséget, mint a partit önfeledt fiesztaként beállító képek és videók kiszivárogtatását, ami érthetően megzavarta a Real-drukkerek önérzetét. Holnap viszont nincs menekvés: újra ki kell futnia a Santiago Bernabéu nyolcvanezres publikuma elé.

Mivel ő az, aki megbántott másokat, tűrni kell a közönség véleménynyilvánítását, ez a kirakatsport kellemetlen velejárója. A kellemes viszont az, hogy azonnal jóváteheti vétkeit, kiengesztelheti a szurkolókat. Ehhez nem is kell mást tennie, mint a munkáját végeznie. Azt viszont tökéletesen. Az ellenfél adva van ahhoz, hogy a Bernabéu jelenkori királya és népe ismét egymásra találjon. A Depor a középmezőnyhöz tartozik, ám csak öt pont választja el a kieső helyektől. Gólkülönbsége mínusz tizennégy, tíz idegenbeli fellépésén mindössze kilenc pontot szerzett, ötször kapott ki. Viszont nincs rossz passzban: a legutóbbi két bajnokiját megnyerte, és három forduló, a Barca 4–0-s La Coruna-i győzelme óta veretlen.

CR lelkiállapotának sokat számítana, ha a Real-drukkerek – méltányolva eddig éveit – a kelleténél nem haragudnának rá jobban, és a gőz kezdeti kiengedése után már inkább a támogatásukról biztosítanák. Így kerülhet bele játékos és néző egy olyan érzelmi spirálba, amely egymást gerjesztve pozitív végkifejletet hozhat. Amennyiben viszont hosszan tartó és tömeges – ezres, tízeres nagyságrendű – pfujolás hallik majd, abból nehéz lesz csúcsteljesítményt kihoznia még Cristiano Ronaldónak is.

Spanyol sajtóhírek szerint a portugál erről beszélt Sergio Ramosszal, aki csapatkapitányként, spanyolként tökéletesen tisztában van a madridi valósággal. CR nemcsak szakmailag, hanem pszichésen is hangolódik, készül a bajnokira. Igyekszik megtalálni azt a pontot, hogy ő hol tudna hatni a nézőkre. Azzal persze tisztában van: a góljainál jobb és erősebb bocsánatot keresve sem találhat.

KEYLORT A KEZDŐBE!

A szezon során már több szavazást is szerkesztettek a spanyol internetes sportportálok, amelyekben arra voltak kíváncsiak, hogy olvasóik vajon kivel kezdenének a Real Madrid kapujában. Nos, Iker Casillas korábbi atombiztos támogatottsága már a szezon elején is a múlt ködébe veszett, az Atlético elleni 4–0-s vereség után pedig – az első gól egyértelműen az ő lelkén szárad – az as.com-on látható szavazáson részt vevők 75 százaléka a nyáron szerződtetett, de eddig döntően a kispadon jegelt Keylor Navasnak adna bizalmat. A 28 éves Costa Rica-i légiós az idényben eddig összesen hét összecsapást védett végig – három Király-kupa-találkozót, valamint két-két BL-meccset és bajnokit –, s a 630 perc alatt öt gólt kapott.

Carlo Ancelotti azonban eddig maximálisan kiállt Casillas mellett, és ezen ezúttal sem változtatott: pénteken megerősítette, hogy nem lesz váltás a kapusposzton. A középpályán Illarramendi és Kroos lehet a két védekező ember, Isco a támadásokat segíti, a befejezésekre pedig ott van a BBC (Bale, Benzema és Cristiano Ronaldo). Az eltiltott Marcelo visszatér a védelem bal oldalára, a jobb oldalon Carvajal helyett Arbeloa kezdhet.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
23. FORDULÓ
PÉNTEK
20.45:
Almería–Real Sociedad
SZOMBAT
16.00: Sevilla–Córdoba
18.00:
Real Madrid–Deportivo La Coruna (Tv: Sport2)
20.00:
Granada–Athletic Bilbao (Tv: Sport2)
22.00:
Málaga–Espanyol
VASÁRNAP
12.00: Valencia–Getafe
17.00: FC Barcelona–Levante (Tv: Sport1)
19.00: Rayo Vallecano–Villarreal (Tv: Sport1)
21.00: Celta Vigo–Atlético Madrid (Tv: Sport1)

Az állás
1. Real Madrid 22 18 4 70–22 +48 54
2. Barcelona 22 17 2 3 62–13 +49 53
3. Atlético Madrid 22 16 2 4 47–20 +27 50
4. Valencia 22 13 5 4 40–20 +20 44
5. Sevilla 22 13 3 6 36–26 +10 42
6. Villarreal 22 12 5 5 37–20 +17 41
7. Málaga 22 10 5 7 25–25 0 35
8. Eibar 22 7 6 9 25–31 –6 27
9. Espanyol 22 7 5 10 28–34 –6 26
10. Celta Vigo 22 6 7 9 21–24 –3 25
11. Deportivo La Coruna 22 6 6 10 20–34 –14 24
12. Real Sociedad 22 5 8 9 22–29 –7 23
13. Athletic Bilbao 22 6 5 11 20–31 –11 23
14. Getafe 22 6 5 11 18–30 –12 23
15. Rayo Vallecano 22 7 2 13 22–40 –18 23
16. Almería 22 6 4 12 20–34 –14 22
17. Elche 22 5 5 12 20–42 –22 20
18. Levante 22 4 7 11 17–38 –21 19
19. Córdoba 22 3 9 10 17–33 –16 18
20. Granada 22 3 9 10 14–35 –21 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik