Az Elche ráijesztett a Realra, de CR7 mesternégyesével bedarálták

Vágólapra másolva!
2014.09.23. 19:56
null
Cristiano Ronaldo: mesternégyes! (Fotó: Action Imges)
A Real Madrid nehéz kezdés után magabiztos, 5–1-es győzelmet aratott az Elche ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) ötödik fordulójának nyitó mérkőzésén. A vendégek egy büntető révén szereztek vezetést, majd érkezett Gareth Bale és Cristiano Ronaldo, akik gondoskodtak a Real Madrid harmadik bajnoki győzelméről, a portugál aranylabdás mesternégyest szerzett a három büntetőt is hozó találkozón. 

A mérkőzés előtt a legfontosabb hír az első négy bajnokin nyolc gólt kapó és hat védést bemutató Iker Casillas padra ültetése volt, így a nyáron igazolt Keylor Navas először kezdhetett tétmérkőzésen a Real Madrid kapujában. Modric és Benzema is a padon kapott helyett, Pepe pedig sérülés miatt hiányzott. Helyettük Varane, Isco és Illarramendi kapott lehetőséget Carlo Ancelottitól a klasszikus csatár nélkül felálló Real Madridban.

Az Elche korábban még soha nem nyert bajnokit a királyiak otthonában, ennek ellenére megpróbálta: bátran kezdett a vendégcsapat, amely a 14. percben büntető harcolt ki az álmoskás hazaiak ellen: Cristiano Ronaldót látta szabálytalannak kissé szigorúan a játékvezető. A tizenegyest a csapatkapitány, Edu Albácar váltotta magabiztosan gólra, Navas érezte az oldalt de esélye sem volt. 0–1, a Real már kilencedik gólját kapta az ötödik bajnoki fordulóban.

Keylor Navas bemutatkozott a Santiago Bernabéuban: első védése után első gólját is megkapta (Fotó: Action Imges)
Keylor Navas bemutatkozott a Santiago Bernabéuban: első védése után első gólját is megkapta (Fotó: Action Imges)

Sokáig nem örülhetett az Elche: öt percen belül egyenlített a Madrid. James Rodríguez jobb oldali beadására középen Gareth Bale érkezett és fejelt a rövid alsóba (1–1), Manu Herrera azért benne volt a gólban.

Újabb hét perc elteltével a Real is büntetőt kapott: Marcelo játszotta el kissé túlzóan, hogy belerúgott Mosquera, a játékvezető pedig középre mutatott. A tizenegyest Cristiano Ronaldo kegyetlenül bevarrta a bal felsőbe (2–1), ezzel nem csak fordított, de 38. büntetőgólját is megszerezte habfehérben.

A 32. percben már kettővel vezetett az Ancelotti-csapat: ezúttal a bal oldalról és Marcelo lábfejéről érkezett a beadás, Ronaldo pedig újfent bizonyította, hogy az egyik legjobban fejelő labdarúgó a világon: középen a portugál ugrott a legmagasabbra és precízen bólintott a kapu jobb oldalába. 3–1.

A második félidőben sem tudott feltámadni a három góltól kissé összerottyant Elche, a Real kényelmesen járatta a labdát és kereste az újabb gólszerzési lehetőséget, bár jóval kisebb lelkesedéssel, mint az első játékrészben.

Lelassult a mérkőzés, de két gól így is jutott a második félidőre: Ronaldo harcolta ki a harmadik tizenegyest, és kíméletlenül hajtotta végre ezt is: ezzel sorozatban második, összességében pedig a 25. mesterhármasát szerezte a Real Madridban. 4–1.

De itt nem állt meg a portugál aranylabdás: a hosszabbítás perceiben Gareth Bale látványos előkészítése után egy higgadt befejezéssel negyedik találatát is megszerezte (a szezonban 8. mérkőzésén a 12.-et), beállítva ezzel az 5–1-es végeredményt.

Ronaldo 169. spanyol bajnoki mérkőzésén 189. gólját is megszerezte a madridi csapatban, ezzel a klub harmadik legeredményesebb gólszerzője lett Carlos Santillanával holtversenyben. Már csak Alfredo Di Stéfano (216) és Raúl (228) előzi meg.

Ronaldo már egy külön szobát nyithat a madridi mesterhármasai emlékét őrző labdáknak  (Fotó: Action Images)
Ronaldo már egy külön szobát nyithat a madridi mesterhármasai emlékét őrző labdáknak  (Fotó: Action Images)

A legutóbbi három mérkőzésén (1 BL, 2 bajnoki) az ellenfelek hálóját 18 góllal megterhelő Real Madrid kedd esti sikerével három pontra közelítette meg az éllovas és egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Barcelonát a táblázaton.



PRIMERA DIVISIÓN
5. FORDULÓ
Real Madrid–Elche 5–1
(Bale 20. Ronaldo 28., 80. - 11-esből, 32. 92. ill. Albácar 15.)
Celta Vigo–Deportivo La Coruna 2–1 (Nolito 4., Larrivey 72., ill. Cuenca 55.)

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 4 4 11–0 +11 12
2. Valencia 4 3 1 10–2 +8 10
3. Sevilla 4 3 1 8–3 +5 10
4. Real Madrid 5 3 2 18–9 +9 9
5. Celta Vigo 5 2 3 10–7 +3 9
6. Atlético Madrid 4 2 2 6–4 +2 8
7. Granada 4 2 2 4–2 +2 8
8. Villarreal 4 2 1 1 6–3 +3 7
9. Eibar 4 2 2 4–3 +1 6
10. Almería 4 1 2 1 4–4 0
5
11. Málaga 4 1 2 1 3–5 –2 5
12. Real Sociedad 4 1 1 2 7–7 0 4
13. Deportivo La Coruna 5 1 1 3 7–14 –7 4
14. Elche 5 1 1 3 5–13 –8 4
15. Athletic Bilbao 4 1 3 3–4 –1 3
16. Getafe 4 1 3 2–8 –6 3
17. Rayo Vallecano 4 2 2 6–9 –3 2
18. Espanyol 4 2 2 5–8 –3 2
19. Córdoba 4 2 2 3–7 –4 2
20. Levante 4 1 3 0–10 –10 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik