Király-kupa: Számomra az első félidőben véget ért a meccs - Simeone

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.29. 09:49
null
Diego Simeone a második félidőben nem a továbbjutásra, hanem a biztonságra törekedett (Fotó: Reuters)
Mint ismert, a Barcelona idegenben 3–2-re megverte az Atlético Madridot a spanyol Király-kupa negyeddöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel továbbjutott. A fővárosiakat irányító Diego Simeone elárulta, számára az első félidőben véget ért a meccs, míg a katalánok vezetőedzője, Luis Enrique a békesség kedvéért cserélte le a hajrában a duplázó Neymart.

„A második félidőben mutatott játékunkért vállalom a felelősséget, úgy döntöttem, ne fektessünk sok energiát a támadásokra. Nem kockáztattunk, hogy ne kapjunk még több gólt. Próbáltam a csapat és a klub érdekei szerint cselekedni. Számomra az első félidőben véget ért a meccs. Büszke vagyok a fiúkra, az első félidő rendkívüli játékot hozott. A Barcelona kontratámadásokat vezetett, ami nem jellemző rá, de jól működött neki” – szögezte le Simeone, akit arról is faggattak, mi vezetett Gabi kiállításához.

„Elmagyarázta a játékvezetőnek, hogy Jordi Alba kezezésénél tizenegyest kellett volna ítélni. Ezt néhányszor megismételte, hogy a bíró tudtára adja” – tette hozzá az argentin szakember.

Arra a kérdésre, hogy az Atlético játékosai mivel provokálták Neymart, a Barcelona duplázó csatárát, Simeone úgy felelt: „Semmivel”.

„Minden szempontból tetszett, amit a csapatomtól láttam, különösen az, ahogyan reagáltunk a korán kapott gólra – büszkélkedett Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője. – Miután az ellenfelünk tíz főre fogyatkozott, sokat birtokoltuk a labdát, erre készültünk. Bonyolult volt megnyerni a meccset, pláne azok után, hogy az első percben hátrányba kerültünk.”

A szakvezető elmondta, nem látta, mi történt a félidőben Gabi és a játékvezető között, így nem tud véleményt formálni a kiállítás jogosságáról, majd kitért Neymarra, és arra is, miért cserélte le a mérkőzés hajrájában.

„Ugyanolyan hozzáállással és magabiztosan játszott, mint eddig. Támadásban és védekezésben is rengeteget segített a csapatnak, fantasztikus meccset játszott. Elérkezett egy pillanat a találkozón, amikor már piszkos dolgok történtek a pályán, ezért jobbnak láttam, ha lecserélem, míg el nem szabadul a pokol. Oda kellett figyelnünk, szerettük volna megakadályozni, hogy elfajuljon a helyzet” – elmélkedett Luis Enrique.

„Annyit mondtam a játékvezetőnek, hogy »Jézusom, tizenegyes volt!«, erre kiállított – emlékezett vissza a félidőben történtekre Gabi. – Megítélése szerint tiszteletlen voltam vele. Sajnálom a csapattársaimat, a bírónak jobban kéne tisztelnie a játékosokat. Mindannyian követünk el hibákat, amit illik beismerni, nem pedig felhívni magunkra a figyelmet”.

„Furcsa módon viselkedik, gesztusokat tesz, főleg akkor, amikor nyerésre áll. Senki sem szeret veszíteni, a magatartása pedig idegesíti az ellenfelet” – mondta Neymarról a spanyol középpályás.

A Barcelona középpályása, Ivan Rakitic nem hitt a szemének, amikor Arda Turan a cipőjével célba vette a partjelzőt.

„Nem tudtam hirtelen, hogy nevessek, vagy hogyan reagáljak. Összességében nagyon magas hőfokú meccs volt” – vélekedett a horvát labdarúgó.


Atletico Madrid 2:3 Barcelona - All Goals... by SportPlusTV

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Atlético Madrid–FC Barcelona 2–3
(össz.: 2–4)
Madrid, Vicente Calderón Stadion. Vezette: Jesús Gil
ATLÉTICO MADRID: Oblak – Juanfran (Gámez 59.), Giménez, Miranda, Siqueira – Gabi, Mario Suárez, Arda Turan (Cani 62.), Raúl García – Griezmann (Saúl 46.), F. Torres. Vezetőedző: Diego Simeone
BARCELONA:
Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano (Mathieu 62.), Jordi Alba – Busquets, Rakitic (Rafinha 70.), Iniesta – Messi, Luis Suárez, Neymar (Pedro, 77.). Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző:
F. Torres (1.), Raúl García (30. – 11-esből), ill., Neymar (9., 41.), Miranda (38. – öngól).
Kiállítva: Gabi (Atlético Madrid, a szünetben), Mario Suárez (84.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik