Király-kupa: a Barca a gólokat, az Espanyol a pirosakat gyűjtötte

Vágólapra másolva!
2016.01.06. 22:29
null
Arda Turan debütált, a Barcelona gálázott az Espanyol ellen (Fotó: Action Images)
A spanyol labdarúgó Király-kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán a Barcelona hazai pályán 4–1-re kiütötte városi riválisát, a meccset kilenc emberrel befejező Espanyolt.

Pedig jól indult a meccs a vendégek számára, hiszen egy labdaszerzést követő villámgyors ellenakció végén Marco Asensio Caicedóhoz játszott, ő pedig Mascheranót kicselezve 12 méterről a bal alsóba lőtt (0–1).

Az Espanyol 2001 januárja óta először szerzett vezetést kupameccsen a Camp Nouban.

Sokáig nem örülhettek azonban a vendégek, az első negyedóra végéhez közeledve egyenlített a Barca, Iniesta nagyszerű passza után Messi lőtte ki a bal felsőt (1–1).

Ezzel az argentin az egyetlen játékos a La Ligában, aki hat különböző sorozatban is betalált az idényben.

MÁR CSAK KUBALÁÉK MESSI ELŐTT – BARCA-KUPAGÓLOK
64Josep Samitier
49 Kubala László
36 Lionel Messi, César

Messi aztán a játékrész hajrájában szabadrúgásból is betalált – nem is volt kis gól, a labda a lécről vágódott a hálóba. Hiába, a hazai kapufa előzékenyebb volt, mint a hétvégén az Espanyol otthonában lévő, ahonnan rendre kifelé pattantak a labdák (2–1).

Ez már a negyedik szabadrúgásgólja volt az idényben, Cristiano Ronaldónak eddig egy jött össze.

A Barcában debütáló Arda Turannál nem lehet mondani, hogy az első félidőben egyenlően osztotta volna el a labdát a társai között, tíz pontos átadásából hat Messihez, négy Dani Alveshez került – utóbbit a 67. percben a másik újonc, Aleix Vidal váltotta egyébként.

A fordulást követően rögvest növelte előnyét a hazai gárda: Messi centerezése után Piqué volt eredményes (3–1) – a 13 gólját szerez a 2013–2014-es szezon kezdete óta, ennél csak Sergio Ramos jutott azóta többig (15).

A hajrára aztán kilenc főre fogyatkozott az Espanyol, előbb Hernán Pérez kapta meg második sárga lapját, majd Papa Diop egyből pirosat kapott.

A helyzetek pedig a végén újabb góllá értek, egy Neymar, Messi, Neymar összjáték után a brazil kapásból kilőtte a bal alsót (4–1).

A Barcelona végül 4–1-re nyert, Espanyol pedig alighanem tovább várhat arra, hogy 1961 után ismét búcsúztassa a kupából városi riválisát, amely azóta nyolcszor is kiejtette cserébe.

A játékvezető összesen 14 lapot osztott ki (2 piros, 12 sárga), de könnyen nőhetett volna ez a szám, ha észreveszi a Messivel szembeni rendkívül durva szabálytalanságot. Az elkövető Pau López:

Összefoglaló



SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Barcelona–Espanyol 4–1 (Messi 13., 44., Piqué 49., Neymar 88., ill. Caicedo 9.)

KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Athletic Bilbao–Villarreal 3–2 (I. Williams 53., Aduriz 67., Laporte 80., ill. Baptistao 16., Samu García 37.)
Valencia–Granada 4–0 (Negredo 8., 63., 83. – a másodikat és harmadikat 11-esből, Rodrigo 35.)
Mirandés (II.)–Deportivo La Coruna 1–1 (Ortiz 25., ill. Lopo 75.)

Betis–Sevilla 0–2 (Krohn-Dehli 13., Krychowiak 49.)

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁS
Rayo Vallecano–Atlético Madrid 22.05
Cádiz (III.)–Celta csütörtök 20.30
Eibar–Las Palmas csütörtök 20.30

A visszavágókat január 12–14. között rendezik

Legfrissebb hírek

Hansi Flick szerint a Barcelona új szintre emelkedett az Atlético Madrid ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
11 órája

Lamine Yamal életfilozófiája: Csak élvezni az életet és a futballt

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 17:02

Yamal és Olmo remekelt, a Barcelona otthon tartotta a három pontot az Alavés ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.29. 18:19

Fontos meccsekről marad le sérülés miatt az FC Barcelona támadója

Spanyol labdarúgás
2025.11.27. 16:10

„Néha reggel nem volt kedve edzeni” – Ronaldinhóról beszélt a korábbi MTK-edző

Spanyol labdarúgás
2025.11.26. 18:32

A Leverkusen elrontotta Guardiola századik manchesteri BL-meccsét; Aubameyang Szalah nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 11:02

Maresca: Ne hasonlítsuk Yamalt és Estevaót Messihez és Ronaldóhoz

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 07:13
Ezek is érdekelhetik