nemzetisport.hu 2018.10.26 18:34 Frissítve: 2018.10.26 18:35

FIFA: Infantino is ellenzi a Barca miami meccsét

Mint beszámoltunk róla, a spanyol liga (AFE) szerződést kötött az egyik amerikai marketingcéggel, miszerint az elkövetkezendő 15 évben egy-egy spanyol élvonalbeli meccset Észak-Amerikában játszanának a labdarúgás népszerűsítéséért. Az első ilyen találkozó a január 27-i Girona–FC Barcelona bajnoki mérkőzés lenne. Az üzlet nagy port kavart a La Ligában, a játékosok és a csapatok is tiltakozásukat fejezték ki. Az ügyben ezúttal megszólalt a FIFA elnöke, Gianni Infantino is, és elárulta, hogy ő sem támogatja ötletet.

Infantino nem rajong az ötletért (Fotó: AFP)

„Erőteljesen ellenzem, hogy a Girona–Barca mérkőzést Miamiban rendezzék meg. Minden bajnokit az országon belül kell lejátszani” – nyilatkozta Infantino.

Az ügylettel kapcsolatban a spanyol szövetség (RFEF) elnöke, Luis Rubiales elmondta: minden erejével azon lesz, hogy megakadályozza az ötlet megvalósítását, és levelet ír a liga elnökének, Javier Tebasnak, amiben részletesen kifejti a véleményét. Ahhoz, hogy megvalósuljon az elképzelés, az RFEF-nek is bele kell egyeznie, így úgy tűnik, egyre kevesebb az esély arra, hogy az említett spanyol bajnokit Észak-Amerikában rendezzék.

2019.12.15 17:23:42

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Döntetlennel hangolt az el Clásicóra a Real Madrid a remekül futballozó Valencia vendégeként.

2019.12.13 14:53:20

Spanyol labdarúgás T. D.

Irányított és vezetett a Real Sociedad, fordítottak a katalánok, döntetlen a vége – élre állhatnak a királyiak.

2019.12.13 17:17:53

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

2019.12.07 19:08:52

Spanyol labdarúgás T. I.

A katalán együttes magabiztos, 5–2-es győzelmet aratott a Mallorca ellen és újra élre állt a spanyol bajnokságban.

2019.12.06 23:46:17

Spanyol labdarúgás H. D.

Az első félidőben Raphaël Varane, a másodikban Karim Benzema köszönt be.