Betis: három korábbi játékost is bundázással vádolnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.16. 18:44
Címkék
A spanyol bíróság többek között három korábbi Real Betis-futballista ellen is vádat emelt első osztályú mérkőzések végeredményének befolyásolásával kapcsolatban.

A vád szerint Amaya Carazo, Jordi Figueras és Xavi Torres 650 ezer eurót fogadtak el az Osasuna vezetőitől 2014 tavaszán, azért, hogy segítsenek bent tartani az Osasunát az élvonalban.

Ehhez azt kellett tenniük, hogy a szintén kiesés elől menekülő Valladolidot legyőzzék a Betisszel az utolsó előtti fordulóban, majd az Osasunától kapjanak ki a záró körben. Mindkét feltétel teljesült végül, a Betis ugyanis 4–3-re megverte a Valladolidot, majd 2–1-es vereséget szenvedett az Osasunától. A dolog egyetlen „szépséghibája” az volt azonban, hogy a többi eredmény alakulása miatt mindhárom gárda kiesett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik