Barca: a Monaco elrabolná a legnagyobb tehetséget

Vágólapra másolva!
2017.04.26. 16:55
null
Mboula 8 gólt szerzett a UEFA Ifjúsági Ligában (Fotó: uefa.com)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tabelláját vezető Monaco spanyol lapértesülések szerint komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy megszerezze a Barcelona utánpótlásának egyik legnagyobb tehetségét, a mindössze 18 éves Jordi Mboulát.

 

A kongói származású spanyol korosztályos válogatott szélső azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 8 találattal társgólkirály lett az UEFA Ifjúsági Ligában (a Barcelona egyébként elődöntőig menetelt a sorozatban, Szoboszlai Dominik csapatától, a Red Bull Salzburgtól kapott ki a négy között).

A Sport című napilap információi szerint a tehetség ügynöke egy hónappal ezelőtt találkozott a Monaco sportigazgatójával, Antonio Cordónnal, aki a kecsegtető anyagi lehetőségek mellett azzal érvelt, hogy Mboula a következő szezonban a Bajnokok Ligája elődöntőre készülő klub első csapatának lehetne kerettagja.

Ez már csak azért is csábító lehet számára, mert a Barcában egyelőre még a B-csapatban is csak két alkalommal léphetett pályára.

Azt nem tudni, hogy a katalánok mennyire ragaszkodnak a korosztályos válogatottakban 7 meccsen eddig 4 gólt szerző játékoshoz, viszont a kivásárlási ára a hírek szerint 3 millió euró.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik