Ajax: úgy tűnik, De Ligt döntött – nem Barcelonába igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 22:46
null
Matthijs de Ligt a PSG mellett tette le a voksát? (Fotó: AFP)
Úgy tűnik a legfrissebb spanyol sajtóinformációk alapján, hogy Matthijs de Ligt, az Ajax 19 éves csapatkapitánya nem az FC Barcelonában, hanem a francia bajnok Paris Saint-Germainnél folytatja pályafutását.

 

A 19 éves holland válogatott középhátvéd jövője hetek óta bizonytalan, az Ajaxszal remek idényt futott, így nagyon valószínű, hogy távozik Amszterdamból, de végérvényesen még mindig nem dőlt el, melyik együtteshez szerződik. Eddig úgy tűnt, hogy az FC Barcelona áll a legközelebb a szerződtetéséhez, de a Manchester City, a Juventus és a PSG érdeklődéséről is lehetett hallani.

Az Onda Cero rádióállomás legfrissebb értesülései szerint De Ligt úgy döntött, hogy nem a Barcába igazol, aminek nem pénzügyi, hanem sportszakmai okai lennének: az ifjú holland labdarúgó ugyanis pályafutása jelenlegi szakaszában szeretne tovább fejlődni és rendszeresen játéklehetőséghez jutni, amit Barcelonában – többek között Piqué, Lenglet és Umtiti mellett – nem érez biztosítottnak.

A Catalunya Radio úgy tudja, Josep Maria Bartomeu, a katalán klub elnöke, Mino Raiola, a játékos ügynöke és De Ligt legutóbbi találkozóján az hangzott el, hogy a tehetséges középhátvéd Barcelonába szerződésére térjenek vissza négy-öt év múlva, amikor már nem lesz akkora konkurenciaharc De Ligt posztján.

De Ligt és De Jong együtt nőttek fel az Ajaxnál
De Ligt és De Jong együtt nőttek fel az Ajaxnál

A Barcelona és az Ajax között egyébként állítólag teljes az egyezség, csak a futballistán múlik, hogy szeretne-e már most a Barcához szerződni, és követni jó barátját, Frenkie de Jongot.

„El kell döntenem, hogy ez-e a megfelelő időpont arra, hogy a Barcelonába igazoljak. Természetesen nagyon jó lenne a Barcában is Frenkie-vel (De Jonggal – a szerk.) együtt játszani, de még mindig nem tudom, mit mond a szívem. Azt kell szem előtt tartanom, hogy nekem mi a jó. Most nyaralni megyek, lesz időm átgondolni a jövőmet. A legfontosabb, hogy olyan csapathoz kerüljek, amelynél fontos szerep hárul rám, és annyi meccsen léphetek pályára, amennyin csak lehetséges” – mondta De Ligt a portugálok sikerével végződő Nemzetek Ligája döntője után.

Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a Golden Boy-díjas védő a PSG ajánlatát fogadja el. Csütörtöki hírek szerint már meg is kezdte a lakásnézést Párizsban, míg ügynöke az elmúlt napokban a francia fővárosban járt, hogy személyesen egyeztessen a Paris Saint-Germain képviselőivel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik