A Barca befejezte, a Real el sem kezdte, az AM belecsapott a 0-s lisztbe

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2015.07.04. 17:43
null
Turan a Barcában is kiköthet (Fotó: Reuters)
Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Ezen a héten is – az angol, az olasz, a német és a francia után – szokásunknak megfelelően a spanyol klubfutball történéseivel zárjuk heti transzferológiai körsétánkat.

A BARCA EGYESEK SZERINT MÁR TELJESEN KÉSZ, A REAL MADRID MÉG CSAK NÉZELŐDIK

Aligha kell ecsetelni a spanyol futball szerelmeseinek, hogy milyen izgalmas nyár vár rájuk, hiszen az FC Barcelonának úgy kell igazolnia a trónon, sőt mit több, trónokon maradásért, hogy a bomba erős alapemberek bomba erős konkurenciát kapjanak, akik fél évig kényszerpihenőn várják türelmesen a barcelonai debütálásukat (erről bővebben itt olvashat), a Real Madridnak a minden szinten szinte semmit sem hozó idény után nagytakarítást írt elő az elnök és a közvélemény (realos hírgyűjtőnk itt), a felemelkedő Sevillának nehéz dolga lesz, ha meg akarja tartani legnagyobb értékeit (olyannyira, hogy ez nem is sikerült) – a Valencia meg úgy elköltött új játékosok megvételére közel 100 millió eurót, hogy velük egy csöppet sem erősödött a kerete, de ezt szó szerint tessék venni.

Nem, nem vették át makkos cipős közép-európai üzletemberek a klub vezetését, nem vették meg az elnök fiát kabalaállatnak, áfás számlákkal sem operálnak keresztbe-hosszába, az ok sokkal egyszerűbb, lásd lenti táblázatunkat.

Foglalkozzunk ma bővebben az ATLÉTICO MADRIDDAL, amely 2014-ben kis híján szurkolói minden álmát megvalósította, de az elmúlt idényben már nem tudta megugorni a korábban igen magasra tett lécet. Diego Simeone éppen ezért nem lacafacázott (amúgy sem az a nagy ballonkabátos töprengő, elmélkedő, vissza-visszaforduló típus), és elengedett mindenkit, aki menni akart.

Vagy küldték.

MIRANDA: COLCHONEROSBÓL KÖLCHÖNEROS

Távozott a tavaly nagy reményekkel vett, csalódást semmiképpen sem okozó Mario Mandzukic, akit némi ráfizetéssel 19 millió euróért adtak el a Juventusnak, és szintén Olaszországba, az Interhez igazolt a vídiakemény brazil bekk, Miranda, akit hárommillióért vett kölcsön az Inter, de úgy, hogy jövő ilyenkor 9 millióért megveszik. Az összeg még két-három millióval nőhet, ám így is jóval kevesebb, mint amennyiért még a télen is hívták angol élklubok. A brazil Milánóban nettó 2.5 millió eurót keres majd éves szinten, 2018-ig, egyébként nemsokára 31 éves lesz, talán ez is nyomós érv volt az eladása mellett, nem csak az, hogy ki-kiszorult a „matracosok” (colchoneros) kezdőjéből.

Mindenesetre sokatmondó, hogy Miranda jó barátságban vált el Simeonétől, sőt, az ő tanácsára választotta az Intert, ahol, mint elmondta, új kihívásokra vágyik.

Honfitársa, a két éve hétmillióért vásárolt támadó, Leo Baptistao ismét kölcsönbe került, a Betis és a Rayo Vallecano után most a Villarrealt boldogítja, az uruguayi védő, Emiliano Velázquez a Getafénél erősödik egy idényt, míg a kölcsönbe vettek közül az acélos szélsővédőt, Cristian Ansaldit és a veterán szélső, Canit sem marasztalták.

Az elmúlt idényben más gárdákban erőt gyűjtők közül a rutinos bal oldali mindenes, Emiliano Insúa, a húszéves támadó középpályás, Óliver Torres és a belga középső védő, Toby Alderweireld azonnali erősítést jelent, utóbbi Miranda távozásával talán letesz arról, hogy Angliába igazoljon, és akkor nem is igazán kell venni senkit sem a brazil helyére, hiszen ne feledjük, a keret tagja még Diego Godín mellett az uruguayi csodagyerek, José Giménez (akiből minden bizonnyal hamarosan világklasszis lesz).

Simeone a biztonság kedvéért kölcsönkérte a brazil Rodrigo Caiót a Sao Paulótól, ő az U-válogatottakban is bizonyított már, ráadásul olasz útlevéllel is rendelkezik (meglepődtek, igaz?),

Azért lett a védő is „kölchöneros", mert a Valencia 12.5 (plusz 4 bónusz) millióért tulajdonképpen megvette őt június derekán, de Caio három orvosi vizsgálaton is megbukott, mivel mindkét térdét műteni kellett a közelmúltban. Simeone lát benne fantáziát, ám a rutinosabb transzferolvasókban nyilván feldereng a tavalyi évből Ángel Correa esete.

TÖRÖKÖT FOGNAK. ELADNI

Távozhat még Arda Turan, akiről egyik nap kijelentik, hogy már alá is írt a Barcelonához, aztán másnap maga a játékos tagadja az aktust (de a tárgyalások tényét nem). Turan ügynöke meg azt tagadta, hogy védence orvosi vizsgálaton járt volna a Manchester Unitednél, az viszont tény, hogy a PSG mellett a Chelsea is csábítja, és sok szakíró szerint ott is fog kikötni, ha úgy alakul az elnökválasztás Barcelonában, hogy nem a „török-optimista" jelölt, Josep Maria Bartomeu nyer majd.

Arda Turan lesz a katalán elnökválasztások Luís Figója?

Meglehet, ha Londonba igazol Turan, akkor visszatérhet onnan az Atléticóhoz Filipe Luís. A Simeonével nyíltan tengelyt akasztó cipődobáló erőszélső mellett elhagyhatja még Madridot a középpályás Mario Suárez, akit az Inter csábít, és akit megdöbbentő módon előbb kölcsönbe vinnének. Suárez kivásárlási ára az olasz sajtó szerint 12 millió euró. Diego Godín visszautasította az AC Milant, mondván, ez az egyesület visszalépés lenne a karrierjében (a török is hasonló véleményt vallott, és hozzá hasonlóan Godínért is érdeklődnek Manchesterből, mégpedig a City), míg Miguel Ángel Moya kapusért az FC Porto jelentkezett be.

Ha Godín mégis eladósorba kerülne, Antonio Rüdiger pótolhatná Stuttgartból.

KINEK KELLENE EGY JÓ GRIEZMANN? INKÁBB KINEK NEM?

Antoine Griezmannt tulajdonképpen Európa összes nagycsapata szívesen látná a keretében, legaktívabban a Bayern Münchent és a Chelsea-t emlegetik vele kapcsolatban, Jan Oblak neve pedig szintén felvetődött a Manchester Unitednél mint lehetséges David de Gea-helyettes.

Arda Turan pótlására a spanyol sajtó szerint felötlött Simeonében a szintén török Gökhan Töre, aki a Chelsea, a Hamburg és Rubin Kazany után most a Besiktasban alkot, és 12 milliót ajánlottak érte a madridiak. Jóval drágább lenne a római Miralem Pjanic és a Benfica Nicolás Gaitánja, a Napoli pedig már több húszmilliós ajánlatot tevő klub kedvét is letörte José Callejón ügyében. Felmerült még a médiában Carlos Vela (Real Sociedad), a celtás Nolito és kolumbiai Jeison Lucumí (América Cali) neve is erre a posztra.

A középpálya középső régióját erősítheti a riveres Matías Kranevitter, az „új Javier Mascherano”, akinek játékjogára nyolcmillió euró körüli összegért lehet szert tenni, míg Simeone régi álma az arsenalos Santi Cazorla, ezt sohasem rejtette véka alá a mester, ráadásul a spanyol igen sokoldalú futballista. Rutinnak nincs híján Thiago Motta sem, aki szintén remekül illeszkedne az AM-szerkezetbe. B-, vagy inkább C-terv a középpálya tengelyébe a brazil Talisca, aki remekül mutatkozott be a Benficában, de ezért is kérnek érte 25 millió eurót. Jóval olcsóbb nála az Anderlecht csodaifja, Youri Tielemans, csak éppen érte meg sorban állnak a gazdag klubok.

A nagy nyári dobás angol sajtóértesülések szerint Edinson Cavani lenne (erre azért kevés esélyt látunk), ám sérülése előtt Javier Hernández neve is szóba került.

ITT AZ ÚJ FALCAO ÉS ÚJ SERGIO AGÜERO?

De nem csupán pletykákból és híresztelésekből áll a nyár az Atletinél, hiszen aláírt a kolumbiai gólvadász, Jackson Martínez, akinek már nagyon menőkéje volt Portóból, és sok jó példa mutatta számára az utat Madridba. A költözködés 35 milliójukba került a spanyoloknak, ehhez képest valóságos olcsóság volt a kis argentin középcsatár, Luciano Vietto, akit húszért megszámított a Villarreal. Míg előbbi rendszeres szereplője volt transzferrovatunknak, utóbbi jóval ismeretlenebb, ám jó ajánlólevél lehetett számára, hogy a legutóbbi idényt 20 góllal és nyolc assziszttal zárta, s a La Liga mellett az Európa-ligában valósággal lubickolt. Egyébként Vietto egy éve igazolt Európába, a Villarreal 5.5 milliót utalt át érte a Racing Clubnak.

Őt egyébként odahaza éppen Simeone fedezte fel és dobta mély vízbe, azonban el tudnánk képzelni egy másfajta nagy találkozást is, hiszen a nagy Diego Pablo Simeone fiacskája, a támadó Giovanni Pablo Simeone egyre jobban futballozik mind a River Platében, mind az U20-as válogatottban…

A PRIMERA DIVISIÓN ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 NYARA
ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Inaki Williams (Athletic Bilbao B), Javier Eraso (CD Leganés, ingyen), Eneko Bóveda (Eibar, i.), Gorka Elustondo (Real Sociedad , i.), Jonás Ramalho (Girona, kölcsönből vissza), Enric Saborit (RCD Mallorca, kv.), Unai Albizua (CD Tenerife, kv.), Iker Guarrotxena (CD Tenerife, kv.), Inigo Ruiz de Galarreta (Real Zaragoza, kv.), Kepa Arrizabalaga (SD Ponferradina , kv.), Erik Morán (CD Leganés, kv.), Yanis Rahmani (Sestao River, kv.)
Távozott: Andoni Iraola (New York City FC, i.), Unai Albizua (szerződése lejárt)
ATLÉTICO MADRID
Érkezett: Emiliano Insúa (Rayo Vallecano, kv.), Luciano Vietto (Villarreal, 20.000.000 euró), Jackson Martínez (FC Porto, 35.000.000), Rodrigo Caio (Sao Paulo, kölcsönbe), Óliver Torres (FC Porto, kv.), Kader (Numancia, kv.), Leo Baptistao (Rayo Vallecano, kv.), Emiliano Velázquez (Getafe, kv.), Borja Bastón (Real Zaragoza, kv.), Bono (Real Zaragoza, kv.), Toby Alderweireld (FC Southampton, kv.), Rubén Pérez (Granada, kv.), Cristian Rodríguez (Gremio, kv.), Chele (Trival Valderas, kv.), Thomas Teye (Almerí, kv.)
Távozott: Leo Baptistao (Villarreal, k.), Mario Mandzukic (Juventus, 19.000.000), Miranda (Inter, k., 3.000.000), Emiliano Velázquez (Getafe, k.), Cristian Ansaldi (Zenit, kv.), Cani (Villarreal, kv.)
FC BARCELONA
Érkezett: Aleix Vidal (Sevilla, 17.000.000), Ibrahim Afellay (Olympiakosz, kv.), Gerard Deulofeu (Sevilla, kv.), Alex Song (West Ham United, kv.)
Távozott: Xavi (al-Szadd, i.), Gerard Deulofeu (Everton, 6.000.000), Ibrahim Afellay (szl.), Martín Montoya (Inter, 1.000.000)
REAL BETIS
Érkezett: Rafael van der Vaart (Hamburg, i.), Francisco Varela (Real Betis B), Francisco Portillo (Málaga, 1.000.000), Fued Kadir (Olympique Marseille, 600.000), Petros (Corinthians, 1.700.000), Germán Pezzella (River Plate, 2.250.000), Cedrick (Osasuna, kv.), Chuli (CD Leganés, kv.), Nono (SV Sandhausen, kv.), Sergio Rodríguez (Gimnastic Tarragona , kv.)
Távozott: Cedrick (Columbus Crew, 200.000), Héctor Rodas (Córdoba, i.), Cristiano Piccini (Fiorentina, kv.), Fued Kadir (Olympique Marseille, kv.), Francisco Portillo (Málaga, kv.)
CELTA VIGO
Érkezett: Iago Aspas (Sevilla, 5.300.000), Daniel Wass (Évian Thonon, 3.000.000), Samuel Llorca (Real Valladolid, kv.), Yoel Rodríguez (Valencia, kv.)
Távozott: Yoel Rodríguez (Valencia, 2.000.000), Michael Krohn-Dehli (Sevilla, i.), Borja Oubina (visszavonult), Charles (Málaga, 500.000), Samuel Llorca (Real Valladolid, i.)
DEPORTIVO LA CORUNA
Érkezett: Celso Borges (AIK Stockholm ), Fernando Navarro (Sevilla, i.), Alejandro Arribas (Sevilla), Oriol Riera (Wigan Athletic), Luis Fernández (CD Lugo, kv.), Paulo Teles (Compostela, kv.), Saúl García (Racing Santander, kv.), Diego Seoane (CD Lugo, kv.), Álex Corredera (Barcelona U18), Diego Seoane (CD Lugo, kv.), Luis Fernández (CD Lugo, kv.)
Távozott: Isaac Cuenca (szl.), Hélder Postiga (szl.), Toché (szl.), Cezary Wilk (szl.), Roberto Canella (Sporting Gijón, kv.), Diogo Salomao (Sporting CP, kv.), Lucas Pérez (PAOK, kv.), Juanfran (Watford, kv.), Sidnei (Benfica, kv.), Oriol Riera (Wigan Athletic, kv.), Celso Borges (AIK Stockholm, kv.), Hélder Costa (Benfica B, kv.), Borja López (AS Monaco, kv.), Luis Farina (Benfica, kv.), Ivan Cavaleiro (Benfica, kv.), José Rodríguez Martínez (Real Madrid Catilla), Sidnei (Benfica, kv.)
SD EIBAR
Érkezett: Aitor Arregi (Cádiz, kv.), Aitor Ortega (SD Amorebieta, kv.), Iosu Ozkoidi (Real Unión, kv.), Ander Franco Tejerina (CD Lagun Onak, kv.), Julen Iriarte (RCD Mallorca B, kv.), Ander Gayoso (FC Barakaldo, kv.)
Távozott: Eneko Bóveda (Athletic Bilbao, i.), Borja (Atlético de Kolkata, i.), Dejan Lekics (szl.), Jaime Jiménez (szl.), Jon Irazusta (szl.), Txema Anibarro (visszavonult), Derek Boateng (szl.), Ángel Rodríguez (szl.), Raúl Navas (Real Sociedad , kv.), Abraham (Real Zaragoza, kv.), Manu del Moral (Sevilla, kv.), Federico Piovaccari (Sampdoria, kv.), Dídac Vila (AC Milan, kv.), Rafa Páez (Liverpool U21, kv.)
ESPANYOL BARCELONA
Érkezett: Marc Caballé (Espanyol B), Joan Jordan (Espanyol B), Antonio Raíllo (Espanyol B), Lucas Vázquez (Real Madrid Castilla, 500.000), Rubén Duarte (Espanyol B), Roberto Correa (Espanyol B), Cristian Gómez (Girona, kv.), Thievy Bifouma (Almería, kv.), Sergio Tejera (Deportivo Alavés, kv.), Christian Alfonso (Girona, kv.), Manuel Lanzarote (Deportivo Alavés, kv.), Germán Parreno (Racing Santander, kv.), Carlos Clerc (Sabadell, kv.), Álex (HNK Rijeka, kv.)
Távozott: Diego Colotto (szl.), Felipe Mattioni (szl.), Sergio García (al-Rajjan, 1.500.000), Lucas Vázquez (Real Madrid, 1.000.000), Manuel Lanzarote (szl.)
FC GETAFE
Érkezett: Cala (Granada, i.), Carlos Vigaray (Getafe B), Emiliano Velázquez (Atlético Madrid, k.), Álvaro Medrán (Real Madrid Castilla, k.)
Távozott: Jordi Codina (APOEL Nikosia, i.), Diego Castro (szl.), Álvaro Arroyo (szl.), Juan Valera (szl.), Jonathan López (szl.), Álex Pérez (szl.), Fredy Hinestroza (CD La Equidad, kv.), Emiliano Velázquez (Atlético Madrid, kv.), Naldo Gomes (Udinese, kv.), Babá Diawara (Sevilla, kv.), Sergio Escudero (Sevilla), Ivi (Sevilla B)
SPORTING GIJÓN
Érkezett: Roberto Canella (Deportivo La Coruna, kv.)
Távozott: Juan Muniz (szl.), Hugo Fraile (szl.), Álex Serrano Espanyol B, i.), Iván Hernández (szl.)
GRANADA
Érkezett: Edgar Méndez (Almería), Jona (Cádiz, kv.), Molla Wague (Udinese, kv.), Josan (SD Huesca, kv.), Borja Gómez (CD Lugo, kv.), Juanpe (Racing Santander, kv.), Mohammed Fatau (Rayo Vallecano, kv.), Alfredo Ortuno (Las Palmas , kv.), Diego Buonanotte (Quilmes, kv.), Héctor Yuste (RCD Mallorca, kv.), Daniel Larsson (Esbjerg fB, kv.), Brian Oliván (Real Valladolid, kv.), Álvaro García (Racing Santander, kv.), Yrondu Musavu-King (Caen, i.), Miguel García (Cádiz, kv.), Dioni (Real Oviedo, kv.), Mavrudisz Bugaidisz (Lechia Gdansk, kv.)
Távozott: Jeison Murillo (Inter, 8.000.000), Cala (Getafe, i.), Roberto Fernández (szl.), Alfredo Ortuno (Las Palmas, 1.000.000), Juan Carlos (SC Braga, kv.), Eddi Iszrafilov (Real Murcia, kv.), Lass Bangoura (Rayo Vallecano, kv.), Robert Ibánez (Valencia, kv.), Rubén Pérez (Atlético Madrid, kv.), Daniel Candeias (Benfica, kv.), Adrián Colunga (Brighton and Hove Albion, kv.), Abdoul Sissoko (Udinese, kv.), Marcelo Djalo (Juventus, kv.)
UD LAS PALMAS
Érkezett: Sergio Araujo (Boca Juniors, 1.500.000), Alfredo Ortuno (Granada, 1.000.000), Carlos Gutiérrez (CD Leganés, kv.), Tyronne (SD Huesca , kv.), Benja (Sabadell, kv.)
Távozott: Casto (Almería, i.), Sergio Araujo (Boca Juniors, kv.), Jonathan Viera (Standard Liege, kv.), Alfredo Ortuno (Granada, kv.), Chus Sosa (CD Huesca, kv.)
UD LEVANTE
Érkezett: Rubén (Almería, i.), Verza (Almería, i.), Roger (Real Valladolid, kv.), Javi Jiménez (AD Alcorcón, kv.)
Távozott: Papakouli Diop (szl.), Andreas Ivanschitz (szl.), Loukas Vyntra (szl.), Iván Ramis (szl.), Kalu Uche (szl.), David Barral (szl.), Mohamed Sissoko (Sanghaj Greenland, i.), Diego Marino (Real Valladolid, kv.)
FC MÁLAGA
Érkezett: Juan Carlos (SC Braga, k.), Fábio Espinho (Ludogorec Razgrad, i.), Charles (Celta Vigo, 500.000), Nordin Amrabat (Galatasaray, 3.500.000), Bobley Anderson (AD Alcorcón, kv.), Francisco Portillo (Real Betis, kv.), Fabrice Olinga (Viitorul Constanta, kv.)
Távozott: Sergio Sánchez (szl.), Francisco Portillo (Real Betis, 1.000.000), Ezequiel Rescaldani (Puebla, k.), Juanmi (Southampton, 7.000.000), Samu Castillejo (Villarreal, 8.000.000), Samuel (Villarreal, 8.000.000), Bobley Anderson (szl.), Luis Alberto (Liverpool, kv.), Nordin Amrabat (Galatasaray, kv.), Javi Guerra (Cardiff City, kv.)
REAL MADRID
Érkezett: Marco Asensio (RCD Mallorca, 3.500.000), Danilo (FC Porto, 31.500.000), Lucas Vázquez (Espanyol, 1.000.000), Denisz Cserisev (Villarreal, kv.), Casemiro (FC Porto, kv.)
Távozott: Sami Khedira (Juventus, i.), Javier Hernández (Manchester United, kv.)
REAL SOCIEDAD SAN SEBASTIÁN
Érkezett: Iker Hernández (Real Sociedad B), Aritz Elustondo (Real Sociedad B), Alain Oyarzun (Real Sociedad B), Ander Bardaji (Real Sociedad B), Raúl Navas (Eibar, kv.), Diego Ifrán (CD Tenerife, kv.), Marco Sangalli (Deportivo Alavés, kv.), Liassine Cadamuro (Osasuna, kv.), Jon Gaztanaga (Ponferradina , kv.), Pablo Hervías (Osasuna, kv.), Inai Urkizu (Real Unión, kv.)
Távozott: Daniel Estrada (szl.), Enaut Zubikarai (szl.), Diego Ifrán (szl.), Marco Sangalli (CD Mirandés, i.), Gorka Elustondo (Athletic Bilbao, i.)
FC SEVILLA
Érkezett: Michael Krohn-Dehli (Celta Vigo, i.), Iago Aspas (Liverpool, 6.000.000), Gaël Kakuta (Chelsea, 3.500.000), Adil Rami (AC Milan, 3.500.000), Javi Hervás (Sabadell, kv.), Manu del Moral (Eibar, kv.), Raul Rusescu (Steaua Bucuresti, kv.), Babá Diawara (Getafe, kv.), Cicinho (Numancia, kv.), Bryan Rabello (Leganés, kv.), Sergio Escudero (Getafe), Jevgen Konopljanka (Dnipro Dnipropetrovsz, i.)
Távozott: Aleix Vidal (Barcelona, 17.000.000), Mariano Barbosa (szl.), Stéphane Mbia (Trabzonspor, i.), Iago Aspas (Celta Vigo, 5.300.000), Fernando Navarro (Deportivo La Coruna, i.), Manu del Moral (szl.), Babá (szl.), Cicinho (szl.), Alejandro Arribas (Deportivo La Coruna), Gerard Deulofeu (Barcelona, kv.), Carlos Bacca (AS Milan, 30.000.000)
FC VILLARREAL
Érkezett: Alphonse Aréola (PSG, k.), Samu Castillejo (Málaga, 8.000.000), Samuel (Málaga, 8.000.000), Leo Baptistao (Atlético Madrid, k.), Víctor Ruiz (Valencia, 2.700.000), Alekszandar Pantics (Córdoba, kv.), Javier Aquino (Rayo Vallecano, kv.), Pablo Iniguez (Girona, kv.), Jonathan Pereira (Real Valladolid, kv.), Cani (Atlético Madrid, kv.), Javier Espinosa (Almería, kv.), Hernán Pérez (Real Valladolid, kv.), Marcos López (La Roda, kv.)
Távozott: Ikechukwu Uche (Tigres, 3.500.000), Luciano Vietto (Atlético Madrid, 20.000.000), Javier Aquino (Tigres, 4.900.000), Denisz Cserisev (Real Madrid, kv.), Víctor Ruiz (Valencia, kv.), Joel Campbell (Arsenal, kv.)
VALENCIA
Érkezett: Rodrigo (Benfica, 30.000.000), Yoel Rodríguez (Celta Vigo, 2.000.000), Joao Cancelo (Benfica, 15.000.000), André Gomes (Benfica, 15.000.000), Álvaro Negredo (Manchester City, 30.000.000), Federico Cartabia (Córdoba, kv.), Víctor Ruiz (Villarreal, kv.), Vinícius Araújo (Standard Liege, kv.), Andrés Guardado (PSV, kv.), Robert Ibánez (Granada, kv.)
Távozott: Andrés Guardado (PSV, 2.800.000), Vinícius Araújo (Cruzeiro, k.), Víctor Ruiz (Villarreal, 2.700.000), Yoel Rodríguez (Celta Vigo, kv.), Joao Cancelo (Benfica, kv.), Filipe Augusto (Rio Ave FC, kv.), Álvaro Negredo (Manchester City, kv.), Rodrigo (Benfica, kv.), André Gomes (Benfica, kv.)
RAYO VALLECANO
Érkezett: Johan Mojica (Real Valladolid, kv.), Diego Aguirre (CD Leganés, kv.), Lass Bangoura (Granada, kv.)
Távozott: Emiliano Insúa (Atlético Madrid, kv.), Alberto Bueno (FC Porto, i.), Zé Castro (szl.), Alejandro Pozuelo (szl.), Manucho (szl.), Gaël Kakuta (Chelsea, kv.), Licá (FC Porto, kv.), Javier Aquino (Villarreal, kv.), Abdoulaye Ba (FC Porto, kv.), Cristian Álvarez (San Lorenzo, kv.), Leo Baptistao (Atlético Madrid, kv.), Mohammed Fatau (Granada, kv.)
Lezárva szombat délben
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik