Barca: a Realba igazolást tiltó szerződést kaphat a szélső

2013.02.15. 15:27
A spanyol másodosztályban szereplő FC Barcelona B játékosának, Gerard Deulofeunak a sport.es értesülései alapján olyan szerződést fog felkínálni a klub, amelyben kizárják, hogy a Real Madridba igazolhasson – így védve a gránátvörös-kékeket attól, hogy megismétlődjön Luís Figo esete.

Majd' tizenhárom évvel ezelőtt, 2000-ben Luís Figo hatalmas botrány közepette került a Barcelonától a Real Madridhoz, miután Florentino Pérez az elnöki címért folytatott kampányában a portugál aranylabdás átigazolását ígérte a fővárosba – amennyiben megválasztják. És így is történt.

Ezt az esetet nem szeretné újra átélni a Barcelona vezetősége, így az egyik legnagyobb tehetségnek kikiáltott tizennyolc éves Gerard Deulofeunak olyan szerződést kínál majd a klub, amelyben kikötik, hogy a játékos nem mehet a Real Madridba.

A Barcelona második csapatában szereplő szélső jelenlegi megállapodása 2014-ben jár le, s mivel idén újra választások lesznek a blancóknál, sokan úgy vélik, ő lehetne Florentino Pérez újabb nagy fogása.

Deulofeu elmondása szerint nem foglalkozik a pletykákkal, jelenleg csak arra koncentrál, hogy minél előbb felkerüljön az első csapathoz.

 

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17