Luís Figo: Jude Bellingham bármelyik csapatba beférne

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.03.22. 07:06
Portraits Session - 2023/24 European Club Football Season Kick-Off
Luís Figo rendszeresen megnézi a Real Madrid mérkőzéseit (Fotó: Getty Images)
Luís Figo egy korszakváltás markáns figurája. Amikor 2000-ben Florentino Pérez először került a Real Madrid élére, világrekordnak számító összegért kivásárolta a portugál játékost az ősi rivális FC Barcelonától, és elkezdte felépíteni a galaktikus királyi gárdát. Pérez most is a Real elnöke, és egy újabb korszakváltást szeretne megvalósítani. A Marca többek között erről is kérdezte Figót, aki hosszú idő után adott nagyinterjút Spanyolország legnagyobb sportlapjának – ebből szemlézünk.

– Rendszeresen néz futballt?
Igen, elsősorban azoknak a csapatoknak a meccseit követem, amelyekben játszottam, valamint az érdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket, az európai kupatalálkozókat – mondta a Marcának az 51 éves Figo, aki a Sporting CP-ben, az FC Barcelonában, a Real Madridban és az Internazionaléban töltötte játékoskarrierjét, és természetesen játszott a portugál válogatottban is.

– Azok közé tartozik, akik szerint manapság már nehéz végignézni egy kilencvenperces mérkőzést?
– Muszáj mindig újítani és új szurkolókat megnyerni a sportág számára, de a labdarúgás továbbra is a legnépszerűbb sportág a világon. Ha szereted a focit, akkor nézed. Ha szurkolsz is egy csapatnak, végignézed a mérkőzéseit. Manapság az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy a szurkolók hűségét kivívd, és hogy megnyerd a fiatalokat, akik más platformokon keresik a szórakozást.

– Melyik csapat mérkőzéseit nézi rendszeresen?
– A Real Madridét. Szeretek jó focit és nagy meccseket nézni, de mivel szeretem ezt a sportágat, egy Sevilla–Osasunát is megnézek, ha, mondjuk, odahaza vagyok nyugodt körülmények között.

– Az új Bernabéuban volt már?
– Persze, hiszen bérletem van. Ha nem megyek ki, kimennek a lányaim. Pártoló tag vagyok több mint húsz éve.

– Mit változtatna meg a mai labdarúgásban?
– Szeretem a futball lényegét, nem változtatnék rajta alapvetően. Amikor persze azt látom, hogy már a középpályán megkezdődött a faultolás, azt nem szeretem. Azt sem szeretem, ha túl sok beavatkozás történik a játékba, ezért ezen változtatnék. Egyetértek azzal, hogy a világbajnokságokon és az Európa-bajnokságokon legyenek olyan eszközök, amelyekkel megvizsgálható, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon, de a túl aprólékos elemzéseket nem szeretem.

– Tehát támogatja a VAR-t, de csak nagyon konkrét eseteknél?
– Szerintem a VAR-t a tizenhatos környéki szituációkra kellene használni, nagyon pontosan meghatározott és jól mérhető dolgokra. A játékosoknak, edzőknek, szurkolóknak egzakt módon tudniuk kell, mi várható egy-egy helyzetnél, nem jó, ha ezer variáció adódhat. Például ha egy játékos felugrik, muszáj rásegítenie a karjával, nem szoríthatja le a testéhez, mert nem lesz akkora emelkedése. Az ilyen szituációkat empátiával és a logika mentén kell megítélni. Ezzel együtt a VAR-ról napokig vitázhatnánk, és nem jutnánk konszenzusra, mert a futball nem fekete vagy fehér.

– Miért nem ért egyet a Szuperligával?
– Azt szeretem, ha a versengés az igazságosságon és az érdemen alapul. Azt látom, hogy ha lenne Szuperliga, akkor egy olyan játékos, mint én, aki a portugál Sportingban kezdi a karrierjét, soha az életben nem érne oda az elitbajnokságba. Fiatalon mindig is a Bajnokok Ligája-szereplés volt az álmom – ön szerint miért támogatnék egy tornát, amelynél ez nem következhetett volna be? S mi lesz a nemzeti bajnokságokkal? Elsorvadnak? Mi lesz a középcsapatokkal? Mi lesz a fiatalokkal és a női labdarúgással? Éppen ezért nem értek és soha nem is fogok egyetérteni a Szuperligával.

– És Szaúd-Arábiába elment volna?
– Nem tudom. Volt rá lehetőségem, hogy odaszerződjek, de a sors végül úgy hozta, hogy nem mentem. A pillanattól, a lehetőségtől és a projekttől függene. Nem illetem kritikával azokat, akik odaszerződtek, mert mindenki szabadon dönt a saját életéről. Óriási pénzeket fektetnek a szaúdi ligába a fejlődés érdekében, és mindent megtesznek, hogy jó játékosokat csábítsanak oda. Ugyanakkor ott az alkalmazkodás kérdése, mert nem mindenki képes rá, ez egyéntől függ.

– Bellinghamhez mit szól? Beférne a Figo, Zidane, Raúl, Ronaldo fémjelezte Realba?
– Meglepett, hogy ilyen gyorsan alkalmazkodott, de a kvalitása nem ért váratlanul, mert azt már ismertem. Mindig kell némi idő a beilleszkedéshez, de neki úgy ment, mint a karikacsapás. Ezzel együtt nem férne be a csapatunkba… Na jó, csak vicceltem, igazából nem tudom. Az egy korszakos csapat volt, csodálatos játékosokkal, de az olyan klasszisok, mint Bellingham bármelyik csapatba képesek beverekedni magukat.

– A nyáron Európa-bajnokságot rendeznek. Miként látja Portugália esélyeit?
– Ez a világ egyik legjobb futballtornája, figyelembe véve a válogatottak és a játékosok színvonalát. A portugál pedig a világ egyik legjobb válogatottja, ezt őszintén mondom, tele tehetségekkel és tapasztalt játékosokkal. Az esélyesek közé tartozunk Franciaországgal és Angliával együtt, és persze számolni kell a végső győzelemre mindig esélyes Németországgal és Spanyolországgal. Nagyon magas színvonalú Eb-re számítok, és nagyon szeretném, ha Portugália nyerné meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik