Lamine Yamal: Szó sincs nyomásról, élvezem a futballt

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.03.20. 10:02
Tizenhat évesen alapember lett a Barcelonában Lamine amal, aki a spanyol Eb-keretbe is szeretne bekerülni (Fotó: AFP)
Lamine Yamal már 16 évesen a Barcelona alapembere, mégsem érzi, hogy túl nagy lenne rajta a teher, és nagyon szeretne ott lenni Spanyolországgal a nyári Európa-bajnokságon.

Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar eljut a felnőttválogatottig, próbálja élvezni a helyzetet, mondta a Marcának Lamine Yamal, a spanyol futball egyik legnagyobb ígérete, aki először adott nagyinterjút. A spanyol válogatott 22-én Kolumbiával játszik felkészülési mérkőzést Londonban, majd négy nappal később Brazíliát fogadja. A Barcelona tehetséges szélsője tizenhat évesen már az ötödik válogatottságára készülhet. Először tavaly ősszel kapott meghívót, és a Grúzia ellen idegenben 7–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn góllal mutatkozott be, ezzel 16 évesen és 57 naposan ő lett minden idők legfiatalabb spanyol gólszerzője, és a legfiatalabb játékos, aki betalált az Eb-selejtezőben. Sőt, előbb szerzett gólt a válogatottban, mint a Barcelonában, amellyel az előző kiírásban spanyol bajnok lett. Novemberben Ciprus ellen is eredményes volt, és bár egyre inkább rivaldafénybe kerül, igyekszik nem arra gondolni, hogy ilyen fiatalon válogatott lett. Az viszont kissé zavarja, hogy lépten-nyomon felismerik az utcán, és sztárként kezelik.

„Tisztában vagyok vele, mi történik velem, de próbálok nem sokat gondolkodni ezen, mert ha folyton ezen agyalok és aggodalmaskodom, jönnek a problémák  – mondta Lamine Yamal a Marcának. – Igyekszem normális életet élni, és még mindig szívesen kimegyek focizni a barátaimmal a közeli parkba. Persze azt is észreveszem, ha felismernek és összesúgnak a hátam mögött. Ilyenkor elég kellemetlenül érzem magam, és főleg akkor bosszant, amikor a testvéremmel és az édesanyámmal sétálok az utcán. De amikor hozzám kerül a labda, s elkezdek játszani, hirtelen elfelejtek mindent, és megszűnik a külvilág.”

A nagy tehetségnek kikiáltott tinédzserekkel kapcsolatban gyakran szóba kerül, vajon mennyire jó ötlet ilyen korán bedobni őket a mély vízbe, sokan féltik őket attól, hogy a túl nagy nyomás negatívan hat rájuk. A 17. születésnapját július 13-án betöltő Lamine Yamal a válogatottban egyelőre nem számít alapembernek, a Barcelonában viszont egyre inkább azzá válik. Ebben az idényben 39 tétmérkőzésen hat gólt és hét gólpasszt jegyez, a bajnokságban tizennégyszer, a Bajnokok Ligájában ötször volt kezdő. És már ennyi idősen is a katalánok egyik húzóemberének számít.

„Nem gondolom, hogy nagy lenne rajtam a teher – folytatta. – Abban a klubban játszom, amelyikben mindig is szerettem volna, és a világ legszebb városában, Barcelonában lakom. Egyelőre minden nagyon szép és jó. Szó sincs semmiféle nyomásról. Ha elkezdek ezen gondolkodni, hogy milyen nagy rajtam a teher, akkor van baj. Persze mentálisan erősnek kell lenni. Az emberek azért jönnek ki a stadionba, hogy lássanak minket játszani, a Barcelona pedig nagy klub, érthető, hogy folyamatosan rólam beszélnek a szurkolók. De nekem az a dolgom, hogy csak a mérkőzésekre összpontosítsak, és élvezzem a játékot.”

Az interjúban szóba került a tanulás is, és mint kiderült, könyveket nem visz magával az edzésre, az Ipadjén tanul, de elismerte, hogy a futball azért jobban megy neki. A rövid távú célja természetesen az, hogy ott legyen a nyári Európa-bajnokságon, de azt sem zárja ki, hogy a párizsi olimpián is pályára lép. Sőt, az is elképzelhető, hogy ott lesz jövőre az U17-es vb-n. A németországi Eb-n mindenesetre nem lesz könnyű dolguk a spanyoloknak, Horvátországgal, Olaszországgal és Albániával kerültek egy csoportba.

„Folyton az Európa-bajnokságra gondolok – mondta a Barca támadója.– Az előző tornán tizenhárom éves voltam, a barátaimmal a bevásárlóközpontban néztem a válogatott mérkőzéseit, most pedig egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy ott lehessek az Eb-n. Természetesen az olimpiára is szívesen megyek, ha lesz rá lehetőségem, de most az Eb az első. Elég erős csapatunk van, még aranyérmesek is lehetünk.”

Öt spanyol játékos is duplázhat a nyáron
Lamine Yamal mellett négy olyan futballista van, aki elméletileg az Eb-n és az olimpián is pályára léphet, Pau Cubarsí (Barcelona), Nico Williams, Oihan Sancet (mindkettő Bilbao) és Álex Baena (Villarreal). Ráadásul a spanyol sporttörvény szerint a meghívót kapó játékosoknak kötelező megjelenniük az összetartáson, máskülönben súlyos pénzbírsággal és eltiltással büntethetik őket. A klubok viszont nem örülnek annak, ha a játékosaik a nyáron is ekkora terhelésnek vannak kitéve. Sokak szerint Pedri is ennek lett az áldozata, a 21 éves spanyol középpályás egy kimerítő idény után 2021-ben az Eb-n és az olimpián is pályára lépett, azóta szinte állandóan sérülésekkel bajlódik, és jelenleg is harcképtelen.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik