Videó: hiába rúgott gólt a Valladolid, a játékvezető lefújta a félidőt

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 10:04
null
Ortiz Arias játékvezetőt rendőrök védték meg a hazai csapat haragjától (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Valladolid 3–0-ra kikapott a Sevillától a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójában. A lila-fehér együttes sorsa másképp is alakulhatott volna, ha a játékvezető megadja Sergio Escudero találatát 0–0-s állásnál, az első félidő ráadásában.

Történt ugyanis, hogy az ötperces hosszabbítás legvégén a Valladolid szögletet végzett el. Az ebből következő lövés lepattant a blokkról, a kipattanót pedig Sergio Escudero bombázta a kapu irányába – a labda Dmitrovics kezéről pattant a hálóba. A gól ennek dacára nem került fel az eredményjelzőre, mivel Ortiz Arias játékvezető a lövés pillanatában lefújta a félidőt, a hazaiak felháborodására.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA (A KÉRDÉSES SZITUÁCIÓ 0:37-TŐL) MEGTEKINTHETŐ ÁTKATTINTÁSSAL

„Ami ma történt a Zorrillában, az elfogadhatatlan. Eddig csendben maradtunk, és megpróbáltunk hivatalos úton, kérvényekkel és találkozókkal hangot adni elégedetlenségünknek, mert nem akartunk botrányt kavarni. De ez már több a soknál! Ez profi labdarúgás, mi pedig magyarázatot követelünk! Az ehhez hasonló játékvezetői hibák sorsdöntőek lehetnek egy idény szempontjából. Egy dolgot azért szeretnék leszögezni: mindennel és mindenkivel hajlandóak vagyunk megküzdeni, mert mi vagyunk a Real Valladolid. A csapat, a szurkolók és a város mindent beleadott, és ezt senki sem veheti el tőlünk” – írta Twitter-oldalán a kasztíliai klub tulajdonosa, a brazilok világbajnok legendája, Ronaldo Nazário.


„A játékvezető elnézést kért tőlem a szünetben. Mi egy intézmény vagyunk a városban, amelyet képviselünk. Megérdemeltük, hogy előnyben zárjuk az első félidőt” – mondta a meccs után a Marcának Paulo Pezzolano, a Valladolid mestere.

A spanyol sportsajtó játékvezetési szakértői egyébként megvédték Ortiz Arias döntését. A Radio Marcának szakértő Alfonso Pérez Burrull, valamint a Carrusel Deportivo műsorában nyilatkozó Iturralde González (mindkettő korábbi játékvezető) egyetértett abban, hogy Arias nem hibázott akkor, amikor a felszabadítás után lefújta a játékrészt – szerintük mindössze balszerencsés véletlen, hogy hogy az ezzel egy időben eleresztett lövésből gól született, Arias a szabályok szerint járt el.

SPANYOL LA LIGA
34. FORDULÓ
Valladolid–Sevilla 0–3 (Mir 50., Papu Gomez 79., Corona 90+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 34 27 4 3 64–13 +51 85
2. Real Madrid 34 22 5 7 70–32 +38 71
3. Atlético Madrid 34 21 6 7 60–27 +33 69
4. Real Sociedad 34 18 8 8 45–31 +14 62
5. Villarreal 34 17 6 11 52–35 +17 57
6. Betis 33 15 7 11 40–37 +3 52
7. Girona 34 13 9 12 54–48 +6 48
8. Athletic Bilbao 34 13 8 13 44–38 +6 47
9. Osasuna 34 13 8 13 32–36 –4 47
10. Sevilla 34 13 8 13 44–49 –5 47
11. Rayo Vallecano 33 12 10 11 40–42 –2 46
12. Mallorca 34 12 8 14 33–37 –4 44
13. Celta Vigo 34 10 9 15 39–48 –9 39
14. Valencia 34 10 7 17 38–41 –3 37
15. Almería 34 10 6 18 43–61 –18 36
16. Cádiz 34 8 11 15 26–50 –24 35
17. Valladolid 34 10 5 19 30–60 –30 35
18. Getafe 34 8 10 16 30–43 –13 34
19. Espanyol 34 7 10 17 42–60 –18 31
20. Elche 34 4 7 23 26–64 –38 19

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik