La Liga: a tartalékos Osasuna tíz emberrel is megtornáztatta a Barcelonát

Vágólapra másolva!
2023.05.02. 21:28
null
Felszabadult gólöröm a győztes találatot jegyző Jordi Albától (Fotó: Getty Images)
A Barcelona sokáig nem bírt a közelgő kupadöntő miatt tartalékos, ráadásul a 26. perctől emberhátrányban játszó Osasunával a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 33. fordulójának keddi játéknapján, de aztán a hajrában Jordi Alba közeli lövésével kiharcolta az 1–0-s győzelmet. A katalánok újabb nagy lépést tettek a bajnoki cím megszerzése felé, tekintettel arra is, hogy késő este a Real Madrid 2–0-ra kikapott a Real Sociedadtól.

Jelentős fölényben futballozott a Barcelona az első félidőben, de nemhogy gólhelyzetet nem volt képes kialakítani, játékosai a kaput sem találták el. A 26. percben ez talán megtörtént volna, Pedri a leshatárról kiugrott, csakhogy a nyomában loholó Jorge Herrando lerántotta – az élete első élvonalbeli bajnoki meccsét játszó védő piros lapot kapott!

Egy kis stat: Jorge Herrando már a hatodik Osasuna-játékos, akit az első élvonalbeli bajnoki meccsén kiállítottak; közülük csak a 2003-ban piros lappal debütáló Pinheiro töltött kevesebb játékidőt (23 percet) a pályán, mint ő. (Forrás: Mister Chip)

Az emberelőny meghatározta a játék további menetét, nem sokkal később Raphinha is a vendégek védelme mögé került, a kapujából messzire kifutó Aitor mellett elemelte a labdát, majd átesett a kapuson – Javier Iglesias játékvezető nem érezte úgy, hogy közbe kellene avatkoznia. Talán ha nincs néhány perccel korábban a kiállítás…

Nemcsak a támadógépezet működését akadályozó homokszemek keserítették el a Barca-híveket, hanem egy kényszerű csere is: a minden bizonnyal húzódást szenvedő, a lágyékát fájlaló Gavit a 36. percben Ansu Fati váltotta.

Az Osasuna szervezetten védekezett, és létszámhátrányban sem mondott le a támadásvezetésről, a 43. percben Lucas Torró lapos lövése alig kerülte el a jobb sarkot.

Egy kis stat: a Xavi irányította Barcával először fordult elő, hogy hazai pályán játszott bajnoki mérkőzés első félidejében egyszer sem találta el a kaput.


A második félidő elején aztán gyorsan jött az első, kaput eltalálni készülő hazai lövés, Ansu Fati labdáját Aitor bravúrral védte. A pamplonai kapust többször is tesztelték a barcelonaiak, de nem maradt munka nélkül Marc-André ter Stegen sem, a német légióst a csereként beálló Iker Munoz tette próbára életerős bombával a 65. percben.

A hajrában nyomasztó fölényben futballozott a Barca, Robert Lewandowski egyszer a kapuba is tuszkolta a labdát, de az akció közben Ferran Torres lesen volt – szabadrúgás kifelé. Aztán a 85. percben csak-csak góllá érett a nyomás: a 16-oson belüli adogatás végén a hat perccel korábban becserélt Jordi Alba a balösszekötő helyéről a rövid alsó sarokba lőtt, 1–0.

A két csapat legutóbbi 14 bajnoki mérkőzéséből már a tizediket nyerte meg a Barca (három döntetlen, egy vereség mellett). Az Osasuna nem kesereghet a körvonalazódó bravúr elmaradása miatt, hiszen következik számára a Real Madrid: szombat este kupadöntőt vívnak a királyiakkal.

AZ EGY IDÉNYEN BELÜLI 1–0-S GYŐZELMEK TEKINTETÉBEN MÁR TÁRSREKORDER A BARCELONA


A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (YT-ÁTKATTINTÁSSAL)

SPANYOL LA LIGA
33. FORDULÓ, keddi mérkőzések

Barcelona–Osasuna 1–0 (Jordi Alba 85.)
Kiállítva: Herrando (26. – Osasuna)
Almería–Elche 2–1 (Leo Baptisato 22., Adri Embarba 52., ill. Ponce 90+1.)
Később
Real Sociedad–Real Madrid 2–0
(Kubo 47., Barrenetxea 85.)
Kiállítva: Carvajal (61. – Real Madrid)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szerda
19.30:
Valencia–Villarreal (Tv: Spíler2)
22.00: Atlético Madrid–Cádiz (Tv: Spíler2)
22.00: Getafe–Celta Vigo
Csütörtök
19.30:
Girona–Mallorca
19.30: Sevilla–Espanyol (Tv: Spíler2)
22.00: Athletic Bilbao–Real Betis (Tv: Spíler2)
22.00: Rayo Vallecano–Valladolid

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 33 26 4 3 60–11 +49 82
2. Real Madrid 33 21 5 7 69–32 +37 68
3. Atlético Madrid 32 20 6 6 55–25 +30 66
4. Real Sociedad 33 18 7 8 43–29 +14 61
5. Villarreal 32 16 5 11 46–33 +13 53
6. Betis 32 14 7 11 39–37 +2 49
7. Athletic Bilbao 32 13 8 11 43–32 +11 47
8. Girona 32 12 8 12 50–45 +5 44
9. Osasuna 33 12 8 13 29–35 –6 44
10. Rayo Vallecano 32 11 10 11 38–41 –3 43
11. Mallorca 32 11 8 13 31–35 –4 41
12. Sevilla 32 11 8 13 38–47 –9 41
13. Celta Vigo 32 10 9 13 38–45 –7 39
14. Almeria 33 10 6 17 42–58 –16 36
15. Cádiz 32 8 11 13 25–44 –19 35
16. Valladolid 32 10 5 17 29–55 –26 35
17. Valencia 32 9 6 17 35–39 –4 33
18. Getafe 32 7 10 15 29–42 –13 31
19. Espanyol 32 7 10 15 38–53 –15 31
20. Elche 33 3 7 23 25–64 –39 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik