Valencia: David Villa ára 150 millió euró

Vágólapra másolva!
2006.11.28. 16:33
A Chelsea nem tett ajánlatot a Valenciának David Villáért – közölte újságírókkal Juan Soler, a 87 esztendős múltra visszatekintő futballklub elnöke. A presidente tárgyalási alapként hihetetlen összeget jelölt meg; azt mondta, akinek Villa kell, azzal 100 millió fonttól kezdődhetnek meg a tárgyalások.
David Villa (elöl) a Valencia szerint 150 millió eurót ér jelen pillanatban
Reuters
David Villa (elöl) a Valencia szerint 150 millió eurót ér jelen pillanatban
David Villa (elöl) a Valencia szerint 150 millió eurót ér jelen pillanatban
Reuters
David Villa (elöl) a Valencia szerint 150 millió eurót ér jelen pillanatban

Mint arról beszámoltunk, az angol sajtóban kedden olyan beszámolók jelentek meg, hogy David Villa rajta van Jose Mourinho, az angol bajnokcsapat menedzserének kívánságlistáján, és már a januári átigazolási időszakban a Stamford Bridge-re igazolná a válogatott támadót.

Ehhez kapcsolódtak azok a találgatások, hogy a Chelsea cserébe odaadná a Valenciának Andrij Sevcsenkót, a nyáron 30 millió fontért (46 millió euró) szerződtetett ukrán csodacsatárt, aki eddig nem találja a helyét a kékek együttesében, és adós a gólokkal.

Ennél valószínűbb persze, hogy Roman Abramovicsnak, a londoniak milliárdos tulajdonosának eszében sincs ilyen rövid idő után megválni kedvenc játékosától.

A fő kérdés azonban ettől függetlenül is David Villa személye.

"Hivatalosan még nem kaptunk hivatalos érdeklődést vagy ajánlatot a Chelsea-től Villáért" – fogalmazott Juan Bautista Soler Luján elnök.

"Reggel beszéltem a sportigazgatónkkal, Amedeo Carbonival, és említést sem tett semmi ezzel kapcsolatos eseményről. Híresztelések eljutottak hozzánk, de ez minden" – tette hozzá Soler, majd leszögezte:

"Nem áll szándékomban eladni Villát, de ha bármelyik klubot érdekli, akkor tudnia kell, a kivásárlási ára jelenleg 150 millió euró. Erről kezdhetünk el tárgyalni."

David Villa a spanyol első osztályú bajnokság legutóbbi idényében 25 gólt szerzett. Beszámolók szerint a Chelsea már a nyáron kivetette rá a hálóját, de a kékek 15 millió fontos ajánlatára Valenciában nemet mondtak.

A 24 éves csatár ebben a szezonban valamivel halványabban szerepel, 12 bajnokin eddig öt gól fűződik a nevéhez. A jelenlegi szerződése 2013-ig szól a spanyol klubbal.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik