Röplabda: szemléletváltást és reformokat tervez az új sportigazgató

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 11:35
Zalai Dávid (Fotó: MRSZ)
Összefogással, közös gondolkodással és a folyamatos fejlődésre való törekvéssel lehet jó irányba haladni, vallja a Magyar Röplabdaszövetség új sportigazgatója, Dr. Zalai Dávid. A sportvezető a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt.-től érkezett, rendkívül motivált, s szerinte most megvan a lehetőség arra, hogy a magyar röplabda szintet lépjen.

– Mindenhol azt olvasni, hallani, hogy irányváltás történik a magyar röplabdázásban. Mit gondol erről?
– Ez így is van, és időszerű is megreformálni a sportágat. Ráadásul én úgy látom, hogy ez most egy olyan kedvező pillanatban történhet meg, amikor a körülmények összetalálkozása adott a szintlépéshez, én ezt úgy fogalmaztam meg magamban, hogy most, a magyar röplabdában a lehetőség időszaka a közös felelősség időszaka is egyben.

– Mit ért ezalatt pontosan?
– Világos célokat és keretrendszert fogalmaztunk meg, s egy olyan stábbal dolgozunk a magyar röplabdázás megújításán, amely elképesztően motivált és sikerre éhes. Őszintén hiszek abban, hogy nagy összefogással, rendszerben való, közös és felelős gondolkodással megtörténhet egy olyan pozitív irányváltás, ami alapjaiban határozhatja meg a magyar röplabda jövőbeni lehetőségeit. Célunk, hogy egy komoly szemléletváltáson keresztül új irányba, az innováció irányába tereljük a magyar röplabda társadalmát. Nyitottság, őszinteség és konstruktivitás, ezt kérem mindenkitől mert a következő időszakban minden a röplabdáért tenni akaró emberre szükség van, a röplabdaközösség minden tudására és tapasztalatára szükség van, hogy elérjük a kitűzött céljainkat.

– Azt többen tudják Önről, hogy a Nemzeti Sportügynökségtől érkezett a szövetséghez. Azt talán kevesebben, hogy előtte a labdarúgásban is eredményesen dolgozott…  
– Valóban, ha utánaszámolok akkor több mint 1 évtizedet sikerült eltöltenem a magyar labdarúgó utánpótlásképzés keretein belül, ahol sporttudományi vezetőként dolgozhattam két hazai elit akadémián, valamint a Magyar Labdarúgó-szövetségnél. A Szövetségnél eltöltött időszak alatt mindemellett volt szerencsém közel 6 hónapot eltölteni az angol labdarúgó utánpótlás-képzésben is, ahol a legnagyobb klubok akadémiáinak napi szintű működésesbe volt szerencsém betekintést nyerni, így a nemzetközi tapasztalataim és ismereteim is bővíteni tudtam. Azonban ezen nemzetközi tapasztalatok okán is, de egy idő után egyértelmű célként fogalmazódott meg bennem, hogy a jövőmet a sportvezetői pályán képzelem el, és ehhez szerettem volna széleskörű tapasztalatokat és ismereteket szerezni, így kerültem az akkor még Emberi Erőforrások Minisztériuma alatt működő Sportért Felelős Államtitkársághoz, majd onnan az NSÜ-höz. Így összesen közel 4 évet töltöttem el a központi sportirányítás berkein belül, ahol egy olyan közösség tagja lehettem és olyan folyamatokban szereztem tapasztalatokat, amik maximálisan felkészítettek arra, hogy most már egy sportági szakszövetség sportigazgatójaként is teljes magabiztossággal nézzek szembe a feladatokkal.

– Kihagyhatatlan a kérdés: miért épp a röplabda?
– A magyar röplabdázás valós potenciállal rendelkezik és fejlődni akar, s az MRSZ törekvései nagyon szimpatikusak voltak számomra, ezért is jelentkeztem a sportigazgatói pozícióra, mindamellett, hogy elérkezettnek is láttam az időt arra, hogy megtegyem a következő lépést a karrieremben. Látszik egy belülről fakadó és erőteljes pro-aktivitás valamint eltökéltség, amelynek Vatai Gabriella ügyvezető igazgató az élére állt, de ugyanígy említhetném mellette Kormos Mihály szakmai igazgatót is, akikkel tényleg kellő motivációval és vállt vállnak vetve lehet dolgozni a komoly célok eléréséért. Szeretnénk közösen nagy dolgokat elérni, s hiszem, hogy ez sikerül is. Valós perspektívát látok a sportág jövőbeni fejlődését illetően.

– Jól hangzik, amiket mond, de mire alapozza mindezt? Egy olyan sportágról beszélünk, amely eddig – finoman fogalmazva – nem nagyon tudott kitörni a középszerűségből…  
– Én előre tekintenék. A jelent látom, s azt veszem alapul amikor a jövőbe tekintek, s az rendkívül biztató, hisz sok a pozitív törekvés, mindenkinél érzem a tettvágyat, a motiváltságot, a minőségre való nyitottságot. A Békéscsabával együttműködésben létrejött a Röplabda Specifikus Módszertani Központ, ez egyfajta minőségbiztosítási garancia is, hogy a sportág-specifikus tehetséggondozás új, tudományos alapokra helyeződjön. Lefordításra került így már magyar nyelven is elérhető Jimmy Czimek Röplabda edzés és edzősködés című, 600 oldalas kötete, amelyet a sportág enciklopédiájának tartanak, nemzetközi események társházigazdái vagyunk, kidolgozásra került egy több mint 10 éves stratégiai program, valamint bővítjük a nemzetközi kapcsolatrendszereinket Olaszországban és Szerbiában, ami mind-mind hatalmas előrelépés a sportág életében. Illetve amióta a sportágban és a sportágért dolgozom rendkívül sok emberrel találkoztam, egyeztettem vagy éppen csak beszélgettem és nagyon sok jó ötlettel és kezdeményezéssel találkoztam. Ezeket is igyekszem rendszerszinten beépíteni a folyamatokba, s a sportág javára fordítani, és egy előre meghatározott rövid-, közép- és hosszútávú indikátorokat is tartalmazó stratégiai program mentén működtetni.

– Mely területeken szeretne elérni a leghamarabb előrelépést?
– Azt vallom, hogy a sikernek nem titka, hanem több összetevője van, éppen ezért fontos, hogy a sportág folyamatosan nyomon kövesse a 21. századi sportiparág folyamatait, kívánalmait és analizálja a sikerességet meghatározó elemeket és a rendelkezésre álló erőforrásokat ennek mentén menedzselje. Ezen szempontok okán is, de az edzőképzést a legújabb, leghatékonyabb ismeretekkel kell ellátni, valamint komoly figyelmet kell fordítani az erőnléti edzőképzés fontosságára is. Ezen területekhez pedig sportág-specifikus szakmai dokumentációk, folyóiratok és szakkönyvek kellenek. Ma már a sporttudomány rendszerszintű alkalmazása és mindennapi gyakorlatba való integrálása nélkül nem képzelhető el nemzetközi szintű siker és eredményesség. Így ezzel is összefüggésben, de az adatbázisok, a mérési eljárások és az objektív nyomon követés és visszacsatolások nélkül már egy sportág sem működhet sikeresen és hatékonyan, ezért széleskörűen integrálni kell az ehhez kapcsolódó digitális rendszereket is. Persze, számos dolog van még, amiben jó lenne rövid időn belül eredményt elérni, de azért hozzátenném, hogy a jól megalapozott munka híve vagyok. Az igazán látványos és megalapozott fejlődéshez pedig idő kell.

– Meggyőződésem, hogy az utánpótlásnevelésre gondol most…
– Pontosan. Hosszútávon ezen a területen keresztül lehet elérni a leginkább magalapozott minőségi javulást. Olyat, amiből majd idővel szűkebb értelemben a felnőtt válogatottak tágabb értelemben a teljes magyar röplabda társadalom is profitálni tud.

– Szokott nézni röplabdát a helyszínen vagy akár a televízióban?
– Nagyon hamar rabul ejtett engem és a családomat is a sportág. Érden ott voltunk a Magyar Kupa-döntőkön, a két és féléves kisfiam az egyik leghangosabb szurkolója volt az eseménynek. A Magyar Kupa tényleg a sportág kiemelt ünnepe, fantasztikus volt a hangulata, s a férfidöntő méltó zárása volt annak a hétvégének. Szóval, igen, nézek röplabdát, de hát gyakorlatilag amióta itt vagyok az MRSZ-nél minden percem erről a sportágról szól.

– Haladjunk előre az időben mondjuk 3 évet. Ennyi idő elteltével milyen helyzetben szeretné látni a magyar röplabdázást?
– Amit mindenképpen szeretnék kiemelni, hogy csapatban gondolkodom, ez egy közös ügy, de a kérdésre válaszolva személy szerint azt várom, hogy a sportág az előre meghatározott stratégiai pontok mentén tervszerűen és megalapozottan működik. Sportszakmai szempontból minőségi, valamint inspiráló kommunikáció épült ki a szövetség és a tagszervezetek között, ami biztosítja a sportágon belüli tudástranszfer lehetőségét, ezáltal a hazai röplabda komprehenzív fejlődését. S ezen szempontok eredményeképpen, remélhetőleg a nemzetközi eredményességben is elkezdhetjük tapasztalni a pozitív változásokat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik