NS-jótékonyság: nemzetközi szintű strandröplabdapályát épített a fővárosi gimnázium

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.04.15. 13:47
Strandröplabda-pályát adtak át a XVII. kerületben
Négymillió forintból egy volt diák támogatásának köszönhetően készült nemzetközi versenyekre is alkalmas strandröplabdapálya a XVII. kerületben.

„A diákok régóta vágytak már egy igazi strandröplabdapályára, rágták a fülemet, én pedig Horváth Tamás polgármesterhez fordultam” – nyilatkozta Farkas György, a XVII. kerületi Balassi Bálint-gimnázium igazgatója. Az önkormányzat vezetője pedig megtalálta a volt diákot, Süllős Gyulát.

„Tősgyökeres XVII. kerületi vagyok, ezer szállal kötődöm, ide. Családi hagyomány nálunk, hogy visszaadunk valamit annak a közösségnek, amelytől oly sokat kaptunk. Már édesapám is számos hasonló ügyet karolt fel. Tőle azt tanultam, ha már csinálunk valamit, azt teljes odaadással csináljuk, ezért döntöttünk úgy a kerülettel és az iskolával, hogy olyan pályát építünk, amely minden előírásnak megfelel, és magyar vagy nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas” – mondta Süllős Gyula.

A volt diák 4 millió forintjából az iskolát fenntartó Kelet-pesti Tankerületi Központ valósította meg a beruházást.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik