Férfi röpi Extraliga: története során először döntős a MÁV Előre

Vágólapra másolva!
2023.04.14. 21:07
null
Klubtörténeti döntőt játszhat a MÁV Előre (Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap)
A MÁV Előre bejutott a döntőbe a férfi röplabda Extraligában, miután az elődöntő negyedik, pénteki mérkőzésén 3:0-ra legyőzte hazai pályán a Kazincbarcikát, ezzel 3:1-es összesítéssel megnyerte a párharcot. A székesfehérváriak teljesítményének értékét növeli, hogy újoncként jutottak be a fináléba. Ez a férfimezőnyben legutóbb az 1948–1949-es idényben a Vasasnak sikerült, míg a nőknél legutóbb 1997-ben a Vértes Volán volt képes hasonló bravúrra.

A két együttes első két mérkőzését egyaránt 3:1-re megnyerte a hazai pályán játszó csapat, de a keddi harmadik találkozón a MÁV Előre mérkőzéslabdát hárítva elvette a Kazincbarcika pályaelőnyét, így hazai környezetben már a fináléba kerülésért lépett pályára.

Dávid Zoltán székesfehérvári csapata ennek megfelelően hatalmas lendülettel kezdett (8:3), de a vendégek rendezték soraikat és több ízben egyenlítettek. A vezetést azonban nem engedte ki a kezéből a MÁV Előre, amely a végjátékban 22:22 után két blokkból szerzett ponttal megnyerte a nagy csatát hozó első szettet.

A második játszmában is hamar elhúzott a hazai csapat, amely ebben a szettben már nem adta le kialakított előnyét. A MÁV Előréből mindenki jól játszott, a borsodiakat edző Toronyai Miklós pedig hiába próbálkozott cserével és időkérésekkel is, nem tudta kizökkenteni a hazaiakat, akik az albán Redjo Koci vezérletével egy szettre kerültek a döntőtől.

A harmadik felvonásban próbált az utolsó szalmaszálba kapaszkodni a Kazincbarcika, de 5:7 után Koci, valamint honfitársa, Leonardo Doda ponterős játékának köszönhetően fordítottak a hazaiak. A Vegyész még egy utolsó rohamot indított, 17:17-nél egál volt, de a jól védekező MÁV Előre nagy hajrát nyitott és szinte tökéletes teljesítményt nyújtva lezárta a 80 perces összecsapást.

A találkozó legjobbjaként Koci 20 pontot szerzett.

A Kazincbarcika 2018-as és 2019-es bajnoki címe óta sorozatban harmadszor bukott el a legjobb négy között, míg székesfehérváriak történetük során először kerültek be a döntőbe.

A másik ágon a Kaposvár 2:1-re vezet a címvédő Pénzügyőr ellen, a negyedik mérkőzést vasárnap rendezik a somogyi vármegyeszékhelyen.

RÖPLABDA
Férfi Extraliga, elődöntő, 4. mérkőzés
MÁV Előre SC-Foxconn–GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika 3:0 (22, 17, 21)

Székesfehérvár, 465 néző. Vezette: Mezőffy, Árpás K.
MÁV ELŐRE: Eke 3, Szabó V. 6, KOCI 20, AMBRUS 7, Pesti 8, DODA 13. Csere: Takács M. (liberó). Edző: Dávid Zoltán
KAZINCBARCIKA: Moraes 7, Páez, Reffatti 9, Juhász P. 9, Szabó D. 11, Blázsovics 3. Csere: Kiss M., Budai (liberók), Péter B., Péter M. 4, Cziczlavicz 1. Edző: Toronyai Miklós
Az eredmény alakulása.
1. játszma:
7:2, 8:7, 13:11, 17:16, 20:19, 22:22
2. játszma:
7:3, 10:6, 14:9, 17:12, 20:13, 23:16
3. játszma:
2:4, 8:7, 12:10, 16:14, 21:17, 22:21
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3:1 a MÁV Előre javára

MESTERMÉRLEG
Dávid Zoltán: – Nagyon büszke vagyok a srácokra, nagyon jó érzés bejutni a döntőbe! Ez az egész decemberben dőlt el, amikor csak nyolc órára lehetett járni edzésre, de ezek a gyerekek már fél nyolcra ott voltak a csarnokban, és nyolc húszkor már ütötték, vágták egymást. Én abban a munkában hiszek, amit ők végrehajtottak. Olyan szinten a tudásuk felett teljesítenek ebben a néhány hónapban, hogy az elképesztő.
Toronyai Miklós: – Gratulálunk a MÁV Előrének, mert megérdemelten jutottak tovább. Ezt a párharcot otthon rontottuk el, amikor néhány nappal ezelőtt kikaptunk Kazincbarcikán. Ez kiváló tanulópénz mindenki számára – játékosoknak és stábtagoknak egyaránt –, hogy nem elég az egyén, csapattá kell kovácsolódni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik