Rio 2016: Örülök a szakításban elért csúcsomnak – Nagy Péter

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.17. 00:57
Mint arról beszámoltunk, a magyar súlyemelést a riói olimpián egyedül képviselő Nagy Péter 420 kilogrammos összesített eredménnyel a második helyen zárt a férfi súlyemelők +105 kg-os súlycsoportjának B-csoportjában.

„Nagyon boldog vagyok a szakításban elért 193 kg-os egyéni csúcsom miatt – mondta Nagy Péter az M4 Sportnak. – Az összetett miatt sem szomorkodhatok, mert 420 kg-ot értem el, ez csak egyetlen kilóval marad el a csúcsomtól. Amiért kijöttem, azt teljesítettem. Csak az utolsó fogást sajnálom. Az indításnál belenyilalt a fájdalom a térdembe, onnantól elment az egész, már nem tudtam úgy koncentrálni. Azért nincs nagy baj.”

„Peti tudásához képest viszonylag alacsony súlyokon kezdtünk, stabil kezdőfogásokra törekedtünk, nem mentünk bele a számháborúba – értékelt Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak. – Szakításban három szép fogás és egyéni csúcs igazolta, hogy jól gondolkodtunk, egyúttal úgy véltük, 420 kilóra szükség lesz, hogy legalább a harmadik helyet megszerezze Peti a B-csoportban. Lökésben a 227 technikailag jobbnak éreztem a 218-nál, így emeltettünk előbb 231-re, aztán Péter megkérdezte, rámenjünk-e a 235-re. Én azt mondtam, legyen 34, mert az már lökésben és összetettben is országos csúcsot érne. Szerettük volna az A-csoportos mezőny hátsó felének is feladni a leckét, ennek érdekében bátran vállaltuk a hétkilós ugrást, arra azonban nem számíthattunk, hogy a felhúzásnál belenyilall a fájdalom Peti térdébe, ami érthetően megzavarta. Összességében elégedett vagyok vele, kemény munkát végeztünk, és csak egy kilóval maradt el az egyéni legjobbjától.”

Nagy Péter az M4 Sportnak. – Az összetett miatt sem szomorkodhatok, mert 420 kg-ot értem el, ez csak egyetlen kilóval marad el a csúcsomtól. Amiért kijöttem, azt teljesítettem. Csak az utolsó fogást sajnálom. Az indításnál belenyilalt a fájdalom a térdembe, onnantól elment az egész, már nem tudtam úgy koncentrálni. Azért nincs nagy baj.”

„Peti tudásához képest viszonylag alacsony súlyokon kezdtünk, stabil kezdőfogásokra törekedtünk, nem mentünk bele a számháborúba – értékelt Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak. – Szakításban három szép fogás és egyéni csúcs igazolta, hogy jól gondolkodtunk, egyúttal úgy véltük, 420 kilóra szükség lesz, hogy legalább a harmadik helyet megszerezze Peti a B-csoportban. Lökésben a 227 technikailag jobbnak éreztem a 218-nál, így emeltettünk előbb 231-re, aztán Péter megkérdezte, rámenjünk-e a 235-re. Én azt mondtam, legyen 34, mert az már lökésben és összetettben is országos csúcsot érne. Szerettük volna az A-csoportos mezőny hátsó felének is feladni a leckét, ennek érdekében bátran vállaltuk a hétkilós ugrást, arra azonban nem számíthattunk, hogy a felhúzásnál belenyilall a fájdalom Peti térdébe, ami érthetően megzavarta. Összességében elégedett vagyok vele, kemény munkát végeztünk, és csak egy kilóval maradt el az egyéni legjobbjától.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik