Asi vezet az első nap után Miskolcon

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2010.04.24. 15:06
Túl vannak az „első  napon”, ám a nap végi megkönnyebbültségnek nyoma sem volt az arcukon. Nem csoda, hiszen a neheze még hátravan. Aschenbrenner György nem térhet nyugodtan aludni azzal a boldog tudattal, hogy öt gyorsasági szakasz után (egyet biztonsági okok miatt töröltek) vezet a Maxx Shot Miskolc-ralin, sőt ha nappal nem tud aludni, akkor egyáltalán nem térhet nyugovóra. Ugyanis a verseny este tízkor folytatódik, és reggel ötig tart. Ez a mostani Miskolc-rali különlegessége.

Öt szakasz után Asi áll az élen (Fotó: Szabó Miklós)
Öt szakasz után Asi áll az élen (Fotó: Szabó Miklós)
Öt szakasz után Asi áll az élen (Fotó: Szabó Miklós)
Öt szakasz után Asi áll az élen (Fotó: Szabó Miklós)

A NAP MONDÁSAI
 

„Beszélgettünk a szervizben, hogy melyik állat fél a sötétben, és az oroszlán nem fél, az éjszaka vadászik..." – mondta az éjszakai száguldásra utalva az oroszlános márkával, vagyis Peugeot-val versenyző ifjabb Tóth János navigátora, Tagai Róbert.

 

„Nyomta a hátamat a kormány, annyira háttal ültem a moziban" – Pethő István önkritikusan.

 

„Mindig az első megérzés a jó: közepesen kemény abroncsot akartam feltenni reggel, meggondoltam magam, aztán a puhával meg úgy mentem, mint egy vak koldus..." – Herczig Norbert a gumiválasztásról.

 

„Bükkszentlászlón végighúztam a korlátot, de még szerencse, mert mögötte iszonyú mély szakadék volt..." – Turi Tamás a rali szépségeiről.

 

„Az első gyorsaságin defektet kaptunk, attól kezdve csak az számított, hogy le tudjunk jönni gond nélkül: minden követ kikerültem, de még a cigicsikkeket is" – Kazár Miklós az óvatosságról.

 
  
Így azután az első napi jó pozíció nem hozott megnyugvást, hanem csak pörgött, pörgött folyamatosan a versenyzők agya. Amint arról már szó esett, az idénynyitón is győzedelmeskedő Aschenbrenner György áll az élen az első nap után: a Mitsubishi-pilóta az ötből három szakaszt megnyert és majd' tíz másodperc az előnye Turi Tamással szemben, de mögöttük ifjabb Tóth János és Herczig Norbert is  „lőtávolon belül” van. S hogy mi Asi titka?


Talán az, hogy reggel frissen kezdett: nem tudott aludni, úgyhogy elment, lefutott tíz kilométert, úgy állt oda hatkor az első szakasz rajtjához. „Az autó  hibátlan, s eddig minden a forgatókönyv szerint zajlik. Minimális tartalék még van az autózásunkban, de túl sok már nincs, mert kockáztatni azért nem szeretnénk. Várom már az éjszakai gyorsaságikat” – mondta Aschenbrenner, aki legutóbb Turi Tamással vívott nagy csatát, s egy szakaszgyőzelmet most is „engedélyezett neki”, csakúgy, mint ifjabb Tóth Jánosnak. Ami Turit illeti, neki az első körben gondjai voltak a fékkel (végig is húzta az autó oldalát az egyik korláton), utóbb pedig a futóművet próbálgatta, és nagyon sajnálta, hogy elmaradt a hosszú gyorsasági szakasz, mert úgy gondolta, az az ő javára billenthetné a mérleg nyelvét.

Így gondolta ezt ifjabb Tóth János is, aki az utolsó bükkszentlászlói szakaszt megnyerte, s aki megint nagy csatát vív a másik S2000-est irányító Herczig Norberttel (aki jelenleg a negyedik helyen áll). A kora reggeli első körre mindketten túl puha gumit választottak, ami megcsalja az érzékeket. Ifjabb Tóth úgy magyarázta: mivel a kocsi csúszkál az úton, a pilótának az az érzete, hogy túlmelegedtek az abroncsok, pedig nem így van, de ezek után nehéz megbízni abban, hogy megtapad az autó a kanyarokban. (A navigátora, Tagai Róbert úgy fogalmazott: „Csajozósan mentünk, keresztben-hosszában...”, de azért nem izgult túlságosan, hiszen bízik hétszeres bajnok pilótájában.

Herczig Norbert sem izgul nagyon, az ő hátránya is csak 22 másodperc az elsőhöz képest, s a mezőny tagjai közül senkinek sincsen kétsége afelől, hogy itt az éjszakai szakaszok döntenek majd a végső győztes kilétéről. Herczig azt mondta, a többiekhez hasonlóan külön is készült a szakaszra, s neki amúgy is jól szokott menni sötétben és ködben is. Az itiner írásakor a speciális tereptárgyakat keresték, hogy a sötétben legyen mihez viszonyítani, s megfelelően magabiztosak lehessenek.

Ki kell még emelnünk Krózser Menyhért (alias Menya) teljesítményét, aki eddig parádésan alkalmazkodik a körülményekhez és abszolútban az ötödik helyen áll, míg az S1600-asok küzdelmében (talán mondani sem kell) a sokszoros bajnok Bútor Róbert vezet (ő abszolútban a 12.).

A verseny krónikájához tartozik, egyben figyelmeztetés a nézők számára (akik ezúttal is több ezren drukkoltak egy-egy népszerű kanyarban), hogy az egyik kicsúszó autó elsodort egy, a pálya szélén ülő (!) szurkolót, akinek az első információink szerint eltört a lába.

Folytatás este tíz órakor, a program szerint 4 gyorsasági szakasszal.

MAXX SHOT MISKOLC-RALI, AZ OB 2. FUTAMA
Az állás 5 gyorsasági szakasz (egyet töröltek) után
1. Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa (Asi Rallye Club, Mitsubishi Lancer Evo9)  27:35.3,
2. Turi, Percze (Hell Racing Team, Mitsubishi Lancer Evo9)  9.7 másodperc hátrány
3. ifj. Tóth, Tagai (Peugeot-Total Hungária Rally Team, Peugeot 207 S2000)  17.7 mp h.


Ifjabb Tóth János egyelőre a harmadik helyen áll (Fotó: Szabó Miklós)
Ifjabb Tóth János egyelőre a harmadik helyen áll (Fotó: Szabó Miklós)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik