Városi szakasszal kezdődött a portugál IRC-futam, ifjabb Tóth 22. hellyel melegített

Vágólapra másolva!
2008.05.09. 14:17
Tengerpart, napfény, pálmafák, és… Nem, nem színes koktélok, hanem színes, érces hangú raliautók és a körös körül felépített mobil lelátókon őrjöngő szurkolók. Pedig ez még csak a portugál IRC-viadal első gyorsasági szakasza volt, és a végeredmény szempontjából nem volt túl nagy jelentősége. Az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert duó 22. hellyel kezdett rajta.
Ifjabb Tóth János
Ifjabb Tóth János
Ifjabb Tóth János
Ifjabb Tóth János

A rendezők rövid (1.3 kilométeres) városi szakasszal kedveskedtek a szurkolóknak az IRC-sorozat portugál viadalának nyitónapján – a versenyzőknek meg azzal, hogy valóságos fiesztát hoztak össze. A város szívében hatalmas lelátókat építettek, körülbelül tízezer ember kísérte figyelemmel a mezőny, többek között ifjabb Tóth János és Tagai Róbert autózását.

A Peugeot 207 S2000-ben ülő hétszeres magyar bajnok már a rajt előtt eldöntötte: nem kockáztat az aszfaltos gyorsaságin, annak ellenére sem, hogy annak eredménye beleszámít az összetettbe. Ugyanis a városi úton, murvás pályákra való gumikkal, a magas padkák között nyerni egyáltalán semmit sem lehetett, veszíteni viszont annál többet…

„Nagyon jó érzés volt ennyi ember előtt autózni, bár a szakasz közutakon zajlott, mégis aréna-jellege volt a mobil-lelátókon tomboló emberek miatt – mondta ifjabb Tóth. – Ez már tényleg olyan volt, mintha a vébén lennénk, nem véletlenül hívják az IRC-sorozatot kis világbajnokságnak. A tempóról annyit: lehetett volna gyorsabban menni, de túl sok értelme nem lett volna kockáztatni, hiszen az igazi küzdelem csak pénteken kezdődik.”

A verseny egyik érdekessége, hogy az előfutó (aki a mezőny előtt autózva arra figyelmezteti a drukkereket, hogy néhány perccel mögötte már az éles versenyautók érkeznek) nem más, mint a kétszeres világbajnok Marcus Grönholm. A finn legenda tavaly jelentette be visszavonulását, de úgy tűnik, nem tud elszakadni a ralitól. Vele kapcsolatos magyar vonatkozású hír, hogy meglátván a Peugeot-csapat tagjait, akik a WRC-je szervizmunkálatait követték figyelemmel, megörvendeztette őket azzal, hogy ifjabb Tóth Jánost emlegette. Na jó, nem így, hanem úgy, hogy: Toth, Janos Toth… Úgy látszik, benne sem múltak el nyomtalanul azok az évek, amelyekben ő világbajnoki címeket gyűjtött a Peugeot 206 WRC-vel, miközben a ifjabb Tóth a nemzeti bajnokságban hódított ugyanezzel a típussal.

De visszatérve a versenyre: a mezőny pénteken és szombaton is 6-6 murvás gyorsasági szakaszt teljesít, amelyek hosszúsága 15 és 25 kilométer között van.

PORTUGÁL-RALI, AZ IRC-SOROZAT 2. FUTAMA, FARO

Abszolút sorrend az 1. gyorsasági szakasz után:
1. Luca Rosetti, Matteo Chiarcossi (olasz, Peugeot 207 S2000) 1:29.8
2. Vouilloz, Klinger (francia, Peugeot 207 S2000) 1:30.4
3. Araújo, Ramalho (portugál, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:30.5
…22. ifj. Tóth János, Tagai Róbert (magyar, Peugeot 207 S2000) 1:34.6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik