Szato és a Penske is összekapta magát Edmontonban

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2012.07.23. 15:42
null
Hélio Castroneves (sárga autóval) volt a leggyorsabb az edmontoni reptér aszfaltján (Fotó: Reuters)
A Nemzeti Sport Online, folytatva a múlt évben elkezdett hagyományt, hétről hétre beszámol a nemzetközi autós és motoros viadalok eseményeiről – mai összeállításunkban az IndyCar, a GP2-es széria, a Formula–2-es világbajnokság, az IRC-ralisorozat, valamint a superbike-vb versenyeiről tudósítunk.

 

INDYCAR

Az egyik széria megszakadt, a másik nem: Dario Franchitti továbbra sem tudja diadalra váltani pole pozícióját (immár negyedik egymást követő alkalommal!), Ryan Hunter-Reay ugyanakkor leállt a győzelemhalmozással, negyedszer már nem sikerült neki elvinnie a pálmát (hetedik lett). Ezúttal Edmontonba látogatott a tengerentúli IndyCar-sorozat mezőnye – vagyis Toronto után is maradt Kanadában –, és Hélio Castroneves haladt át elsőként a célvonalon, mögötte az állandó autótörő Szato Takumával és Will Powerrel a nyakában. Írhatnánk azt is: összekapta magát a Team Penske – az évadot négy győzelemmel kezdő csapat első ízben nyert Sao Paulo óta.

A legtöbbet a hazai Alex Tagliani vezetett az edmontoni reptér aszfaltján kialakított pályán, összesen 49 kört haladt az élen a 75-ből. Az egykori Formula–1-es japán Szato végre megemberelte magát, második helyével nemcsak idei legremekebb eredményét érte el, ez Indy-Car-pályafutása legjobbja is. Az ugyancsak ex-F1-es Rubens Barrichello 13., az idei év meglepetésembere, az első hatban eddig hatszor végző, az év újonca címre hajtó francia Simon Pagenaud pedig huszadik lett. Utóbbi a viadal egyetlen balesetét szenvedte el.

INDYCAR
Edmonton Indy, az IndyCar-sorozat 11. állomása, Edmonton (75 kör)
1. Hélio Castroneves (brazil, Penske-Chevrolet) 1:38:50.9294 óra
2. Szato Takuma (japán, Rahal-Honda) 0.8367 mp hátrány
3. Will Power (ausztrál, Penske-Chevrolet) 5.3697 mp h.
4. Graham Rahal (amerikai, Ganassi-Honda) 6.9481 mp h.
5. Alex Tagliani (kanadai, Barracuda-Honda) 15.2358 mp h.
6. Dario Franchitti (brit, Ganassi-Honda) 15.8757 mp h.
Az élcsoport: 1. Ryan Hunter-Reay (amerikai, Andretti-Chevrolet) 362 pont, 2. Hélio Castroneves 339, 3. Will Power 336

GP2

A bajnokságban élen álló Luiz Razia, Davide Valsecchi kettős betlizését (ketten együtt mindössze nyolc pontot kapartak össze a hétvégén) kihasználva Johnny Cecotto Jr. és James Calado is nyert egy-egy futamot Hockenheimben. A venezuelai és a brit ifjú egyaránt második győzelmét aratta az idényben, egyszersmind pályafutása során.

A GP2 győzelmi örökrangsorában egyébiránt egy venezuelai pilóta vezet 10 futamelsőséggel. Bizonyos Pastor Maldonado 2007-től 2010-ig versenyzett a sorozatban, és, aki nem tudná, második esztendeje már a Formula–1-ben vitézkedik: az idei Spanyol Nagydíjon ő szállította Venezuela első F1-es futamgyőzelmét!

GP2
A sorozat 15. futama, Hockenheim (38 kör)
1. Johnny Cecotto Jr. (venezuelai, Barwa Addax Team) 58:16.075 perc
2. Fabio Leimer (svájci, Racing Engineering) 9.609 mp hátrány
3. Stéphane Richelmi (monacói, Trident Racing) 14.987 mp h.
4. Luiz Felipe Nasr (brazil, DAMS) 21.459 mp h.
5. Giedo van der Garde (holland, Caterham Racing) 27.885 mp h.
6. Nigel Melker (holland, Ocean Racing Technology) 29.260 mp h.
A sorozat 16. futama, Hockenheim (27 kör)
1. James Calado (brit, Lotus GP) 40:18.134 perc
2. Giedo van der Garde (holland, Caterham Racing) 7.962 mp hátrány
3. Luiz Felipe Nasr (brazil, DAMS) 17.509 mp h.
4. Fabio Leimer (svájci, Racing Engineering) 21.962 mp h.
5. Esteban Gutiérrez (mexikói, Lotus GP) 22.353 mp h.
6. Johnny Cecotto Jr. (venezuelai, Barwa Addax Team) 33.193 mp h.
Az élcsoport: 1. Luiz Razia (brazil, Arden) 171 pont, 2. Davide Valsecchi (olasz, DAMS) 161, 3. Esteban Gutiérrez 129

FORMULA–2

Mathéo Tuscher egy első és egy második hellyel közelebb lopódzott az élen álló Luciano Bachetához a Formula–2-es világbajnokságon, amelynek mezőnye a híres Paul Ricard-on versenyzett a hétvégén. A vasárnapi futamot Markus Pommer nyerte meg, aki így negyedik összetettben.

FORMULA–2
A Formula–2-es világbajnokság 11. futama, Paul Ricard (19 kör)
1. Mathéo Tuscher (svájci) 39:11.727 perc
2. Luciano Bacheta (brit) 1.192 mp hátrány
3. Daniel McKenzie (brit) 1.628 mp h.
A Formula–2-es világbajnokság 12. futama, Paul Ricard (19 kör)
1. Markus Pommer (német) 37:08.254 perc
2. Mathéo Tuscher (svájci) 1.222 mp hátrány
3. Christopher Zanella (svájci) 2.143 mp h.
Az élcsoport: 1. Luciano Bacheta 189.5 pont, 2. Mathéo Tuscher 157, 3. Christopher Zanella 143

IRC

Andreas Mikkelsen egyre biztosabban halad a címvédés felé az Intercontinental Rally Challenge-ben: miután a múlt heti romániai viadalt is megnyerte, az összetettben továbbnövelte előnyét, amely egy híján immár ötven egység Jan Kopeckyvel szemben. A cseh, miként a finn Juho Hänninen, ezúttal sem tette tiszteletét a ralisorozat aktuális állomásán.

A magyarok közül egyedül az újonc Ferencz Csaba ért célba, huszadik lett, másik két egységünk kiesett.

INTERCONTINENTAL RALLY CHALLENGE
Az IRC-ralibajnokság 8. versenye, Románia
1. Andreas Mikkelsen (norvég, Skoda) 2:15:28.0 óra
2. Patrik Flodin (svéd, Ford) 5:33.8 perc hátrány
3. Francois Delecour (francia, Peugeot) 11:56.9 p h.
4. Vitalij Puskar (ukrán, Mitsubishi) 13:57.2 p h.
5. Edwin Keleti (romániai, Mitsubishi) 14:45.6 p h.
6. Robert Consani (francia, Renault) 17:26.7 p h.
20. Ferencz Csaba (magyar, Mitsubishi) 39:37.1 p h.
Szabó Gergely (magyar, Skoda) és Bakó László (magyar, Citroen) kiesett

Az élcsoport: 1. Andreas Mikkelsen 132 pont, 2. Jan Kopecky (cseh, Skoda) 83, 3. Juho Hänninen (finn, Skoda) 6

SUPERBIKE-VB

Marco Melandri nagy szeletekben faragja hátrányát a superbike-világbajnokságon a listavezető Max Biaggival szemben. Egyhuzamban három sikert jegyez már a talján, a hétvégi Cseh Nagydíjon sem talált legyőzőre, minek köszönhetően 21 és fél pontra apadt a differencia közte és a honfitárs vetélytárs között. Biaggi – aki közvetlenül Melandrit megelőzően szintén háromszor nyert egyhuzamban – visszafogott teljesítményt nyújtott Brnóban, ahol egy hatodik és egy negyedik hellyel kellett beérnie.

SUPERBIKE-VB
A superbike-vb 17. futama, Brno (20 kör)
1. Marco Melandri (olasz, BMW) 41:59.808 perc
2. Tom Sykes (brit, Kawasaki) 1.360 mp hátrány
3. Loris Baz (francia, Kawasaki) 1.948 mp h.
17. Kispataki Viktor (magyar, Honda) 3 kör h.
A superbike-vb 18. futama, Brno (20 kör)
1. Marco Melandri (olasz, BMW) 40:12.837 perc
2. Tom Sykes (brit, Kawasaki) 0.140 mp hátrány
3. Carlos Checa (spanyol, Ducati) 6.801 mp h.
18. Kispataki Viktor (magyar, Honda) 1:41.325 p h.
Az élcsoport: 1. Max Biaggi (olasz, Aprilia) 271.5 pont, 2. Marco Melandri 250.5, 3. Tom Sykes 212.5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik