Nem is annyira képzelt riport...

A PLL blog állandó olvasói tudják, hogy szeretek aludni aktualizálni, s ezúttal sem rúgom fel a hagyományokat. Az elmúlt félévben kétszer is volt szerencsém a miskolci Jezsuita Gimnázium diákjainak előadásában megnézni a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt, ami arra sarkallt, hogy az Adamis Anna szövegeire írt LGT slágerekre építsem friss posztomat – avagy valaki mondja meg, kit siratnak a fák…A PLL blog állandó olvasói tudják, hogy szeretek aludni aktualizálni, s ezúttal sem rúgom fel a hagyományokat. Az elmúlt félévben kétszer is volt szerencsém a miskolci Jezsuita Gimnázium diákjainak előadásában megnézni a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt, ami arra sarkallt, hogy az Adamis Anna szövegeire írt LGT slágerekre építsem friss posztomat – avagy valaki mondja meg, kit siratnak a fák…

Magyar válogatott: „Arra születtünk, hogy mégse dobjuk el hitünket, hogyha szenvedünk, hogyha szenvedünk…”

Kezdésként máris a finálét idézem, s hogy miért épp ezt a sort ragadtam ki a bőséges, mély tartalommal bíró dalból? A szenvedésből sajnos bőven kijutott labdarúgásunknak az elmúlt 30 évben, s az észak-írek elleni ráadásban kapott gól, illetve az UEFA eredeti döntése, miszerint az utolsó hazai meccsünkön zárt kapuk előtt kell fogadnunk Feröert (ezt az ítéletet végül két napja felfüggesztették, így mégis mehetnek nézők a meccsre), nem erősíti bennem azt a képzetet, hogy ezután már minden jobb lesz. Hatalmas ajándékot kaptunk a Sorstól azzal, hogy könnyű csoportba kerültünk, s hogy megemelték a résztvevők létszámát is az EB-n, de mintha hobbit űznénk abból, hogy szíven lőjük magunkat, így pedig már korántsem vagyok biztos abban, hogy jövőre ott leszünk Franciaországban. Talán meg se érdemeljük. Lassan egy hónap eltelt, de még mindig a sokk alatt vagyunk, ami Észak-Írországban a 93. percben történt – nem sokat, de kicsit enyhít rajta, hogy a futsalosok a románok ellen az utolsó pillanatban vívták ki Debrecenben az EB részvételt. Ha nem is a románok ellen (bár tudjuk, idegenben rúgott góllal így is elvertük őket…), de egy hasonló forgatókönyvvel a görögök ellen most is kiegyeznék… Sok gonddal küzd labdarúgásunk, már nem csak a mi kezünkben van a sorsunk, de a futsalosok példája a bizonyíték arra, mekkora jelentősége lehet a futballban is a hitnek. Ahogy a dal is énekli, ha szenvedünk se dobjuk el hitünket!

Dárdai Pál: „Vinnélek, vinnélek, csak tudnám, merre vinnélek…”

Én tudom! Vissza Magyarországra, szövetségi kapitánynak! S ha ez még nem lenne elég, folytassuk a dalt: „Volt egy föld, messze ég, de elnyelte már a messzeség, ismerős volt nagyon, de lehet, hogy csak gondolom.” Mintha csak Magyarországról énekelne a mi szeretett Palink, akit elnyelt a messzeség, pedig közénk tartozott. Hosszú idő után reményt adott nekünk, s nyugati mentalitást hozott, és most mégis csak annyit tehetünk, hogy felállva tapsoljuk kiváló Bundesliga szereplését a Hertha kispadján. Bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmas a feladatra, csaknem tíz éve nem kezdtek ilyen jól a berliniek, s a tavalyi kiesőjelölt csapatból jelenleg Európa Ligás helyen álló együttest formált. Dárdai elismert szakember Németországban, s még most is azt tartom, vele behúztuk volna vagy a román vagy az észak-ír meccset. Vagy mindkettőt, s ebben az esetben egészen más lenne most a leányzó fekvése. Már a repülőjegyeinket és a szállást foglalhatnánk: Pali, ezért is várunk vissza!

NB1: Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni, nem akarom látni, mert szenvedek látni. Nem akarom látni, mert fáj, ha látom, nem akarom látni, de mégis várom…”

Eszter Józsefről énekel így, nekem pedig a Mennyei Bajnokság jutott eszembe a Képzelt riport egyik legszebb daláról. Igen, folyamatos csalódás és kiábrándultság az egész, kevés a néző, a legtöbb meccs nézhetetlen (szó szerint, mivel fordulónként már csak kettő kerül képernyőre…), mégis, a miénk. És én mégis szeretem, s várom fordulóról fordulóra. Ezért vettem jegyet a Loki-Újpestre, s ezért megyek pár hét múlva Diósgyőrbe megnézni a Fradit. Talán elcsépelt mondás, hogy aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, mégis van értelme újra és újra ismételgetni. A labdarúgásunk jelenleg kicsi, de én még tudok örülni Király Gábor parádéinak Szombathelyen, a Nyíregyházából Felcsútra igazoló Pekár László bombagóljainak, a Fradi egy éves veretlenségének… Nem lett olcsóbb a kenyér és a sör, s a színvonal egyáltalán nem emelkedett a létszámcsökkentéssel, de az izgalomfaktorra nem lehet idén panaszunk: a Fradi kivételével a másik 11 csapat játékban is hasonló erőt képvisel, bárki megverhet bárkit, eltűntek a nagy szakadékok. Itt már nincsenek négy-öt gólos győzelmek, vannak viszont drámai izgalmak, s utolsó perces fordítások. Csak egy kicsit kéne pozitívabb szemmel tekintenünk a világra, s szebbnek látnánk azt. S akkor tudnánk örülni annak, hogy Bogdán Ádám liverpooli debütálásakor megfogott három büntetőt, s nem a negyedosztályú ellenféltől kapott gólja miatt savaznánk, amiben talán ő is benne volt. Tudnánk örülni annak is, hogy Németh Krisztián szemet gyönyörködtető gólt lőtt a kupadöntőben, a hétvégén pedig úgy dőltek cseleitől a védők, mint a tekebábuk (mindenkinek ajánlom figyelmébe a videót, magyar játékostól ritkán látni ilyet!), s nem arra legyintenénk, hogy az MLS színvonala még az európai középmezőny alját sem üti meg. Elkeserítő, mikor a hazánkat érintő pozitív focihírekre is pesszimista, negatív, gyalázkodó kommentekkel reagálunk. Ilyenkor jut eszembe, milyen kicsi is volt Noé bárkája, ugyanis nagy az Isten állatkertje…

Címvédők: „Valaki mondja meg, ki hova érhet, milyen az íze az élet vizének…”

Vannak olyan bajnokcsapatok, melyek számára idén minden víz sokkal keserűbb, mint tavaly. A Videoton már túl van egy két edzőváltáson, a Chelsea mindenhatója sem áll messze a menesztéstől, a Juve is beragadt a rajtnál, a Barcelona pedig négyesével kapja a gólokat. Kezdjük a katalánokkal a boncolást, mert a felsoroltak közül talán még náluk lehet a legkevésbé krízisről beszélni. Persze a baj arrafelé is csőstül jött. Először is, mivel kizárták a csapatot az átigazolásból 2016. januárjáig, Luis Enrique egyelőre nem vetheti be Arda Turan-t és Aleix Vidalt, akikkel jóval nagyobb lehetne a variációs lehetősége. Aztán megsérült a szezon előtt Claudio Bravo, s bár alapvetően Ter Stegent sem tartom rossz hálóőrnek, ez a másfél hónap egyértelmű választ adott arra, normális esetben ki az első számú kapus. Bár nem egyedül az ő hibája, szokatlanul sok gólt nyelt be eddig a Barca idén, még Victor Valdés az egyeduralma alatt sem volt ennyire bőkezű (vagy inkább lyukaskezű?) az ellenfelekkel szemben. Harmadszor, bár van egy Neymar és egy Suarez, de még mindig Messi a csapat legfontosabb játékosa, aki november végéig biztosan nem lép pályára sérülés miatt. Az Aranylabdáját alighanem már régen elintézte magának, de ettől még nagyon fog hiányozni a katalánoknak. Luis Enrique most tényleg bebizonyíthatja, hogy tényleg akkora edző, amilyennek az eddigi eredményei mutatják…

BL döntős ellenfele, a Juventus még kevésbé lehet büszke szezonkezdetére: a BL-t ugyan hibátlanul, két győzelemmel kezdték (a Manchester Cityt-t idegenben, hátrányból megverni nagy fegyvertény), a bajnokságban azonban már most tetemes a hátránya a Fiorentinával és az Interrel szemben. Ennek ellenére még mindig őket tartom a bajnokság fő esélyesének, de legalább izgalmasabb véghajrá vár ránk Olaszországban…

A Chelsea címvédésére nagyon sokat már nem tennék, s arra sem, hogy egy hónap múlva még Jose Mourinho lesz a csapat edzője. Mintha kiesett volna kezei közül a gyeplő, kicsit úgy érzem, már a játékosai is ellene fordultak, ők sem tisztelik. Ez a Mourinho már nem az a Mourinho, aki az ismeretlen Portóból és a középszerűnek gondolt Interből is BL győztest fabrikált. S bár a Chelsea történetének legsikeresebb edzője (a minap mondta ezt magáról…) az az érdekes helyzet állhat elő, hogy kétszer is szezon közben bukik meg a Special One. Ilyen helyzetben jobb lenne talán csendben maradni, de ő erre is képtelen; inkább mindenkit magára haragít még az utolsó pillanatban is, csak hogy magára terelje a figyelmet…

A Videotonnak pedig egy jó tanács: frissítsék fel filozófiai ismereteiket. Ha így tesznek, tudni fogják, hogy élt egyszer egy görög gondolkodó, Hérakleitosz, aki azt találta mondani, hogy senki nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba. Nos, a fehérváriak beleléptek. Nem kicsit, nagyon! Négy éve Mezey György repült a klubtörténet első bajnoki címét követően, most a portugál Joan Carillót tette lapátra a vezetőség, miután bajnokcsapatot kreált. Nem vagyok Vidi szimpatizáns, de az egész ország érdeke, hogy nemzetközi sikereket érjenek el a klubcsapataink, így én is szurkoltam a Vidinek. De mégis mit gondolunk akkor, mikor egy kivételesen jó szezon után kirúgjuk a sikeredzőt, s szélnek eresztjük legértékesebb labdarúgóinkat? Nikolics azóta a lengyel liga sztárja, aki vezeti a góllövőlistát, s a hétvégén ötödik alkalommal került be a forduló válogatottjába. Bernard Casoni nem sok sót evett meg a Vidi kispadján, az pedig nyilvánvaló volt, hogy bár tűzoltóként nem ugrott be rosszul Pető Tamás, hosszú távon nem lehetett megoldás – bár Pintér Attila nevét is bedobták, volt kapitányunk máshol tolódhat, mert Horváth Ferenc lett a bajnokcsapat új edzője!

Real Madrid: „Ha a gondok elharapják már a torkodat, pihentesd a sebeket és ringasd el magad!”

Talán elfogultság, hogy kedvenc csapatommal külön bekezdésben foglalkozom, de az egyik legnépszerűbb LGT sláger szövege illik a csapatot sújtó kegyetlen sérüléshullámra. Talán könnyebb felsorolni azokat a játékosokat, akik eddig nem hagytak ki meccset idén sérülés miatt: James Rodriguez és Danilo már hetek óta harcképtelen, Gareth Bale és Sergio Ramos a hétvégén tértek vissza, de volt már sérült Jesé és Benzema is, míg Dani Carvajal a hétvégén dőlt ki. Persze a fizikai felkészítés hatékonyságának ellenére működhetne még olajozottan a gépezet, de sajnos a játék is akadozik, mert az eddigi két gólzáporos meccs mellett néhányszor bizony frusztráló volt nézni a habfehérek vergődését. Különösen a helyzetkihasználás elkeserítő, a Granada ellen egy szezonnyi helyzetet puskáztak el Ronaldóék. Öröm az ürömben, hogy a védelem viszont sokkal stabilabb lett, mint korábban, Navas pedig minden kétkedőnek és De Gea fannak csattanós választ adott. Minek ide a manchesteri kapus, ha van egy Navasunk, aki idén már két büntetőt megfogott (az Atletico ellen nagy szükség volt a bravúrjára), öt perc híján klubrekorder lett, s aki, ha éppen nem kezd el cselezgetni a saját ötösén belül, s jó helyre rúgja a kirúgást, a világ egyik legjobbja a posztján? Hiába szeretem Casillast, és szurkolok neki még most is a Portóban, az elmúlt két évben hiányzott egy ilyen kapusteljesítmény Madrid szebbik felén.

Raúl rekordja: „A fák is siratják az elveszett lombokat…”

Sok helyen megénekeltem már, s köztudott rólam, hogy Raúl a kedvenc játékosom. Valószínűleg ez így is marad az idők végezetéig. Miatta lettem Real, aztán Schalke szurkoló, a futball kegyetlen igazságtalansága, hogy a válogatott sikereknek ő nem lehetett a részese (persze egy Daniel Güiza EB győztes…). Raúl annak ellenére sokak számára marad az örök kedvenc és az etalon, hogy immár nem ő a gólrekorder a Real Madridban: Cristiano Ronaldo a közelmúltban beérte, majd meg is előzte egykori Kapitányunkat. Raúl 16 év alatt rúgott 323 gólt, CR hat év alatt érte el ezt a számot, bámulatos teljesítmény! Máig emlékszem arra a Deportivo elleni meccsre, amin a portugál zseni meglőtte első madridi gólját… S hogy milyen ember is lehet Raúl? Nos, nem az, aki féltve őrzött rekordjának megdöntését duzzogva veszi tudomásul. Hanem az, aki smsben gratulál Ronaldónak, s további háromszázat kíván neki Real mezben. Van, ami a góloknál is sokkal beszédesebb… Fáj, hogy már nem Raúl a csúcstartó, de egy régi mondás szerint a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket, s várható volt, hogy ha CR hosszabb ideig Madridban marad, előbb-utóbb átírja majd a történelmet.

És a többiek… „Szállni kéne szárnyak nélkül, álmodozni álmok nélkül…”

És akkor néhány szó a „szent maradékról”… Még mielőtt az Arsenal és az AS Roma fanatikusok el kezdenének élcelődni a Chelsea és a Juve pocsék szeptemberén, csak annyit jeleznék, hogy egy Dinamo Zagreb és egy Bate Boriszov ellen kikapni sem kevésbé égő. Az „ágyúsok” ráadásul az Olympiakosz ellen is zakóztak, így a Bayern München elleni dupla randi előtt nulla ponttal állnak. Ebből a helyzetből már komoly bravúr lesz a továbbjutás, Arsene Wenger csaknem húszéves londoni pályafutása alatt nem fordult elő az a szégyen a csapattal, hogy a csoportban ragadt. Az AS Roma a Barca ellen kiharcolt egy döntetlent (Florenzi akkor rúgott félpályáról gólt Ter Stegennek…), de az a döntetlen a fehéroroszországi vereség miatt nem sokat ér – Tottiék a Leverkusen ellen javíthatnak, már ha akarnak. A Manchester Unitednak idén több arca van, mint a Százarcú boszorkának Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnikájában: egyik héten szép játék és győzelem a Liverpool ellen, majd vereség a PSV-től a BL nyitónapján. Aztán a riválisok botlásainak is hála Ferguson óta először a Premier League élén a csapat, majd belerohanás az Arsenal késébe és egy tükörsima 0-3. Még mindig úgy érzem, Louis Van Gaal nem találta meg az ideális csapatot, de az régen rossz, ha a valóban imponálóan debütáló, de még csak 18 éves Anthony Martialra építi a támadójátékot… A Bayern Münchennek ennél kellemesebb gondjai vannak: vajon ha Ribéry és Robben felépülnek, beférnek a csapatba? Douglas Costa minőségi helyettese a hollandnak, Müllerről és Lewandowskiról pedig minden bepattan, így az csak hab a tortán, hogy középen Javi Martinez és Xabi Alonso szűr, s Thiago szervezi a játékot, míg a kapuban még mindig Manuel Neuer repked. Néhány napja a Borussia Dortmund saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, amikor kinyílik a müncheni gólcsap: ötöt számoltak Hummelsékra, s még csak azt sem mondhatjuk, hogy Tuchel legényei rosszul futballoztak volna…

„Add, hogy még egyszer lássam, add, hogy megtaláljam…”, avagy memoár szeptember emlékezetes momentumaiból

A hónap lúzere: Ter Stegen. Van, hogy az emberről azt mondják, amihez hozzáér, arannyá változik. Nos, a Barca kapusánál ennek ellenkezője történt. Szinte nem volt meccs, hogy ne hibázott volna, a Barca már háromszor is négy gólt kapott, ő pedig kétszer a félpályáról kapitulált. A hétvégén Claudio Bravo visszatért, a Barca vele is kikapott, de valószínűleg ő marad az első számú kapus.

A hónap hőse: Robert Lewandowski. Nem kezdte kirobbanó formában a szezont, de aztán 8 nap leforgása alatt három meccsen tíz gólt szerzett, amivel megszámlálhatatlanul sok rekordot megdöntött. Különösen említésre méltó a Wolfsburg elleni parádéja: csereként beállva, 9 perc alatt, kilenc labdaérintésből hozott össze öt gólt. Ezt kérem utánacsinálni!

A hónap magyar hősei: Bogdán Árpád Ádám és a futsal válogatott. Előbbi a Liverpool kapusaként egy Ligakupa meccsen debütált, ahol a negyedosztályú Carlisle United ellen 1-1 után három büntetőt kivédett. Másnap az egész brit média odáig volt és vissza, sokan úgy vélték, Brendan Rodgers állását is a magyar kapus mentette meg még akkor (utána Mignolet visszakerült a csapatba, repült is az edző…). A futsal válogatott egy utolsó másodperces Dróth Zoltán fejessel jutott ki a szerbiai EB-re, a pótselejtezőn ráadásul az örök rivális Romániát kaptuk el. Aki ott volt a Főnix csarnokban, soha nem felejti el azt a meccset…

A hónap magyar lúzere: Ifj. Knézy Jenő. Ha valaki bármilyen sportágat közvetít, nem árt, ha tisztában van a szabályokkal. Ha Dróth Zoltán nem fejeli be az utolsó másodpercben azt a gólt, 3-3 után kiestünk volna, mivel idegenben 2-2-t játszottunk a románokkal. Idegenben szerzett gólok döntöttek volna, ehhez képest az egész kommentátorcsapat már a büntetőkre hangolt…

A hónap kérdése: Messi már két tizenegyest hibázott idén, de rontott többek között Neymar, Thomas Müller és Hazard is. Most akkor kit is büntetnek a büntetők???

Fontos, történelmi napok előtt áll labdarúgásunk, de jóslásokba nem szeretnék bocsátkozni, inkább csak buzdítanék: a májgyulladás veszélye és a sterilizálatlan fecskendők nélkül, fesztivál hangulatban vívjuk ki a továbbjutást Feröer szigetek és Görögország ellen, hogy a posztot indító zene szövegét citálhassuk újra: „Arra születtünk, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk, induljunk tovább!” Egyenesen Franciaországba – mert „nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam”.

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!