Őrült este Parmában kilenc góllal és Milan-győzelemmel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.14. 20:45
null
A Roma és a Juve mellett a Jérémy Ménez vezette Milan is hat pontot számlál két forduló után (Fotó: Reuters, archív)
A Serie A 2. fordulójában a Parma hazai pályán kapott ki 5–4-re az AC Milantól egy rendkívül fordulatos meccsen. A találkozó hőse a kétgólos Jérémy Menez volt, aki egy kiállítást is kiharcolt. A két csapat egyaránt tíz emberrel fejezte be a meccset.

OLASZORSZÁG, SERIE A
2. FORDULÓ
PARMA–AC MILAN 4–5
(Cassano 27., Felipe 51., Lucarelli 73., De Sciglio – öngól 89., ill. Bonaventura 25., Honda 37., Menez 45. – 11-esből, 79., De Jong 68.)

Az első fordulóban három ponttal gazdagodott Milan Parmába utazott, mégpedig azzal a reménnyel, hogy megveri az otthonában mindig veszélyes Emilia Romagna-iakat. A hazaiak nem sok mindenben bízhattak, hiszen vereséggel kezdték a bajnokságot. Talán csak abban, hogy Cassano majd megoldja a gondjaikat.

A meccs elején rögvest a Milan támadott aktívan, a Parma behúzódott a kapuja elé, mintha csak idegenben játszott volna. Kétségtelenül több esély kínálkozott a Milan előtt, de inkább a rengeteg szabálytalanság volt a feltűnő.

Aztán a nagy birkózásból a Milan jött ki jobban. A 25. percben Honda kapott egy rossznak tűnő labdát, balra továbbított Bonaventurához, aki 13 méterről, kissé balról remekül lőtte ki a bal alsó sarkot. 0–1

Megérdemelt volt a vendégek gólja, de a kelleténél kicsit talán tovább örültek a vezetésnek, mert szinte azonnal egyenlített a Parma a 27. percben. Ghezzal, Aqua, majd Cassano volt a labda útja, a labda kikerült a bal oldalra, ahonnan Jorquera remekül adott középre, ott pedig érkezett Cassano, akiről mindenki elfeledkezett, és 6 méterről könnyedén fejelhetett a Milan kapujába. 1–1

Leült egy kicsit a meccs, a Milan újra erőt gyűjtött, a Parma pedig mintha megnyugodott volna a gyors egyenlítéstől. Aztán a vendégek beleerősítettek, és újra megszerezték a vezetést, mégpedig a 37. percben, amikor is Abate adott középre az alapvonal közeléből, lemaradt az egész parmai védelem, ezért a középen érkezőt Honda 6 méterről szépen fejelte a kapuba a Milan második gólját. 1–2

A félidő végére újabb Milan-gól jutott, mivel Menez tört be a tizenhatoson belül, Lucarelli üldözte, majd rárakta a kezét a csatár hátára, majd elesett, és meg is kapta a büntetőt. A tizenegyest Menez végezte el, és a jobbra vetődő Mirantét becsapva a kapu közepére, a léc alá lőtt. 1–3

A félidő úgy ért véget, hogy biztosnak látszott a Milan győzelme. Aztán a második félidőben minden a feje tetejére állt, és őrült gólfesztivált láthatott a közönség.

Úgy kezdődött minden, hogy az 51. percben Jorquera lőtt rá kapásból egy visszafejelt labdát 12 méterről, kissé balról, csakhogy csúnyán eltörte. Fura módon éppen így lett jó az ötös jobb oldalán ólálkodó Felipének, aki senkitől sem zavartatva López kapujába továbbította a labdát. 2–3

Feltámadt a Parma, és az egyenlítésért támadott. Ráadásul az 58. percben Bonerát kezezésért kiállította a bíró. A Parma óriási lehetőséget kapott, meg egy gólt a 68. percben... De Jong mintha szabálytalanul szerzett volna labdát becsúszással Cassanótól a felezővonalnál, majd megindult a kapu felé, végigrobogott a pályán, és 14 méterről a kifutó Mirante mellett a bal alsó sarokba lőtt. 2–4

Ez nagyon nem hiányzott a hazaiaknak, de a 73. percben megint visszatértek a pokol tornácáról. Jobb oldali szöglet után Lucarelli emelkedett a legjobb ütemben, és 10 méterről védhetetlenül fejelt a bal fölső sarokba. 3–4

A Parma az egyenlítésért hajtott, a bíró azonban közbeszólt. A 77. percben Menez akkorát műesett megint a saját térfelén, hogy arra már szó sincs. Viszont a bíró megette, és kiállította második sárga lappal a vétlen Felipét.

Amíg a parmaiak a sebeiket nyalogatták, a 79. percben Risztovszki és Lucarelli egymásra várt az alapvonal közelében, közbeugrott Menez, ellopta a védőktől a labdát, elhúzta Mirante mellett is, majd két lépsére a kaputól besarkalta az ötödik Milan-gólt. Gyönyörű megoldás volt. 3–5

Ezzel sem volt még vége... A 89. percben De Sciglio adta haza a labdát, Diego López ügyetlenül nyúlt a labdához, és egyszerűen beügyetlenkedte a kapujába. Öngól! 4–5

A hosszabbítást a Milan már kivédekezte, így fordulatos meccsen végül is megérdemelten jutott a három ponthoz, és tapad az egyaránt hatpontos Romához és Juventushoz. A negyedik helyen az Internazionale áll, mely a forduló legnagyobb különbségű győzelmét aratva vasárnap délután 7–0-ra ütötte ki a Sassuolót, míg a kör meglepetése, hogy a Napoli otthon maradt alul a Chievóval szemben.

AZ ÁLLÁS
1. Milan 2 2 8–5 +3 6
2. Roma 2 2 3–0 +3 6
2. Juventus 2 2 3–0 +3 6
4. Internazionale 2 1 1 7–0 +7 4
5. Sampdoria 2 1 1 3–1 +2 4
6. Atalanta 2 1 1 2–1 +1 4
7. Lazio 2 1 1 4–3 +1 3
8. Udinese 2 1 1 2–2 0 3
8. Napoli 2 1 1 2–2 0 3
10. Chievo 2 1 1 1–1 0 3
11. Cesena 2 1 1 1–3 –2 3
12. Palermo 1 1 1–1 0 1
13. Verona 1 1 0–0 0 1
14. Cagliari 2 1 1 2–3 –1 1
15. Genoa 2 1 1 1–2 –1 1
16. Torino 2 1 1 0–2 –2 1
16. Fiorentina 2 1 1 0–2 –2 1
18. Sassuolo 2 1 1 1–8 –7 1
19. Parma 2 2 4–6 –2 0
20. Empoli 2 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik