Serie A: nagy áldozatokkal járt a Juventus győzelme

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.06. 22:40
null
Vitás meccsen nyert a Juventus Cagliariban (Fotó: AFP)
A Juventus 1–0-ra győzött a Cagliari vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójának záró mérkőzésén. A torinóiak sérülés miatt két fontos játékost is elveszítettek a találkozón: Paulo Dybalát és Sami Khedirát egyaránt le kellett cserélni.

 

Győzelmi kényszerben volt a Juventus, mivel a listavezető Napoli is behúzta a meccsét a Hellas Verona ellen, így ha nem akart leszakadni, nyernie kellett. Szombat este a Cagliari volt az ellenfél, amely 2009 novembere óta nem győzte le az Öreg Hölgyet, sőt, a legutóbbi három egymás elleni meccsükön még gólt sem tudott szerezni (cserébe viszont kapott kilencet...). A kilencedik percben Paulo Dybala szabadrúgásból keresztlécet lőtt, majd Federico Bernardeschi is zúgó kapufát rúgott – intő jelek voltak ezek a hazaiaknak.

Ugyanakkor a túloldalon Wojciech Szczesnynek is akadt dolga, például Pavoletti közeli fejesénél, majd Diego Farias labdaszerzése után leadott lövésénél, de a Juventus lengyel kapusa bravúrokat bemutatva állta a sarat. Dybala egy sprint közben a combjához kapott, majd rögtön cserét kért, könnyek között hagyta el a pályát. A jelek szerint izomsérülést szenvedő argentint Douglas Costa váltotta.

A Juventus még egy játékost elveszített sérülés miatt: Sami Khedira saját kapusával ütközött egy beadásnál, és a német középpályást agyrázkódás gyanújával le kellett cserélni a második félidőben. A kőkemény mérkőzésen Giorgio Chiellinit szintén ápolni kellett, neki a fejéből ömlött a vér, turbánnal azonban folytatni tudta a játékot.

A vendégek a hazaiak által vitatott szituáció után szerezték meg a vezetést: Pavoletti került a földre Mehdi Benatia mellett, a kontrából Douglas Costa adott középre a jobb szélről, az érkező Bernardeschi pedig az ötösről lőtt a hálóba. (0–1)

A szardíniaiakban még jobban felment a pumpa percekkel később, amikor Bernardeschi a saját tizenhatosán belül kézzel ért bele Padoin beadásába, ám a videobíró bevonása után a játékvezető mégis szögletet ítélt. A Cagliari futballistái hiába vitatkoztak, nem lett büntető, a Juventus pedig végül 1–0-ra behúzta a találkozót.

Az AS Roma vereségéről ide kattintva olvashatnak, míg a délutáni meccsekről itt.

OLASZ SERIE A
20. FORDULÓ
Cagliari–Juventus 0–1 (Bernardeschi 74.)
KORÁBBAN
Roma–Atalanta 1–2 (Dzeko 56., ill. Cornelius 14., De Roon 19.)
Milan–Crotone 1–0
(Bonucci 54.)
Napoli–Hellas Verona 2–0 (Koulibaly 65., Callejón 78.)
SPAL–Lazio 2–5 (Antenucci 8., 30. – az elsőt 11-esből, ill. Luis Alberto 5., Immobile 19., 26., 41., 50.)
Benevento–Sampdoria 3–2 (Coda 69., 84., Brignola 91., ill. Caprari 46., Kownacki 94.)
Genoa–Sassuolo 1–0 (Galabinov 80.)
Torino–Bologna 3–0 (De Silvestri 38., Niang 53., Iago Falque 85.)

Pénteken játszották
Fiorentina–Internazionale 1–1(G. Simeone 91., ill. Icardi 55.)
Chievo–Udinese 1–1(Radovanovics 9., ill. Tomovics 41. – öngól)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Napoli 20 16 3 1 44–13 +31 51
2. Juventus 20 16 2 2 49–15 +34 50
3. Internazionale 20 12 6 2 35–15 +20 42
4. Lazio 19 12 4 3 48–24 +24 40
5. Roma 19 12 3 4 30–14 +16 39
6. Sampdoria 19 9 3 7 36–29 +7 30
7. Atalanta 20 8 6 6 31–26 +5 30
8. Fiorentina 20 7 7 6 29–21 +8 28
9. Udinese 19 9 1 9 33–27 +6 28
10. Torino 20 6 10 4 28–27 +1 28
11. Milan 20 8 4 8 24–26 –2 28
12. Bologna 20 7 3 10 23–30 –7 24
13. Chievo 20 5 7 8 20–32 –12 22
14. Genoa 20 5 6 9 16–22 –6 21
15. Sassuolo 20 6 3 11 13–30 –17 21
16. Cagliari 20 6 2 12 18–31 –13 20
17. SPAL 20 3 6 11 21–38 –17 15
18. Crotone 20 4 3 13 13–38 –25 15
19. Verona 20 3 4 13 18–41 –23 13
20. Benevento 20 2 1 17 12–42 –30 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik