Serie A: Mazzarri nem jelent meg a sajtótájékoztatón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.20. 09:14
Walter Mazzarri, az Internazionale vezetőedzője nem jelent meg a sajtótájékoztatón csapata Napoli elleni mérkőzését követően. Az őrületes hajrá után 2–2-re végződő találkozón a szakembert kiállították, a lefújás után pedig Piero Ausilio sportigazgatót küldte maga helyett.

„Az edzőnk számára ez különleges mérkőzés volt, elveszítette az erejét, elnézést kér mindenkitől, de teljesen kimerült – magyarázta a korábban a nápolyiakat edző Mazzarriról Ausilio, aki a szakmai értékelést tolmácsolta. – Az első félidőben egy gólnál is többet érdemeltünk volna, csak egy csapat volt a pályán. A második megmutatta a Napoli erősségeit, majd angol meccs született az összecsapásból, amelyen mi is jól teljesítettünk.” Ausilio, aki a szakmai értékelést tolmácsolta. – Az első félidőben egy gólnál is többet érdemeltünk volna, csak egy csapat volt a pályán. A második megmutatta a Napoli erősségeit, majd angol meccs született az összecsapásból, amelyen mi is jól teljesítettünk.”

A sportigazgató szerint Mazzarri pozíciója továbbra is biztonságban van, hosszú távra terveznek vele.

„Muszáj elégedettnek lennünk a második félidei teljesítményünkkel, hiszen oroszlánbarlangban, erős csapattal játszottunk – mondta Rafa Benítez, a Napoli vezetőedzője. – Nagy pozitívum, hogy kétszer is megszereztük a vezetést, ám szomorú, hogy mindkétszer rögtön gólt kaptunk. Az első félidőben szenvedtünk, a szünet után jól reagáltunk, ahogy telt az idő, az Inter jött előrébb, de egyre több hely volt, és ebből helyzeteket tudtunk kialakítani.”

A mérkőzés utolsó góljának szerzője, Hernanes szerint az Inter idényébe fordulatot hozhat a mérkőzés.

„Az Inter szezonja most kezdődik. A szakadék szélén voltunk – utalt arra a brazil, hogy az egyenlítéssel valószínűleg megmentette Mazzarrit a menesztéstől. – Sokat beszélgettünk erről az öltözőben, és összességében igazi csapatként viselkedtünk, a pályán is többet kommunikáltunk. Magamról beszélve elmondhatom, hogy kezdem utolérni magamat fizikailag, ami nagyon fontos. Fittebben élesebb vagyok, és többet tudok megmutatni magamból.”

SERIE A
7. FORDULÓ

Internazionale–Napoli 2–2 (Guarín 82., Hernanes 92., ill. Callejón 79., 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 7 6 1 14–3 +11 19
2. Roma 7 6 1 14–4 +10 18
3. Sampdoria 7 4 3 9–4 +5 15
4. Milan 7 4 2 1 16–10 +6 14
5. Udinese 7 4 1 2 9–6 +3 13
6. Lazio 7 4 3 13–7 +6 12
7. Napoli 7 3 2 2 10–9 +1 11
8.Verona 7 3 2 2 7–8 –1 11
9. Internazionale 7 2 3 2 13–10 +3 9
10. Fiorentina 7 2 3 2 5–5 0 9
11. Genoa 6 2 2 2 6–6 0 8
12. Torino 7 2 2 3 5–7 –2 8
13. Atalanta 7 2 1 4 3–8 –5 7
14. Empoli 6 1 3 2 8–8 0 6
15. Cesena 7 1 3 3 6–12 –6 6
16. Palermo 7 1 3 3 8–15 –7 6
17. Cagliari 7 1 2 4 9–11 –2 5
18. Chievo 7 1 1 5 5–12 –7 4
19. Sassuolo 7 4 3 4–13 –9 4
20. Parma 7 1 6 11–17 –6 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik