Serie A: elkészült a menetrend, Frosinonében kezd a címvédő Napoli

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 13:01
null
Elkészült az olasz bajnokság 2023–2024-es kiírásának menetrendje (Fotó: Getty Images)
Szerda délelőtt nyilvánosságra hozták az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Serie A 2023–2024-es idényének sorsolását. Az első fordulót augusztus 19-én és 20-án rendezik, míg a bajnokság a tervek szerint május 26-án zárul.

A 2023–2024-es idényben egy hétközi forduló lesz szeptember 27-én, emellett négyszer tartanak válogatott szünetet. A csapatok pályára lépnek karácsony előtt december 23-án, és újév előtt december 30-án is. Az elmúlt két évhez hasonlóan a következő bajnoki idény naptára is aszimmetrikus, azaz az odavágók sorrendje nem egyezik a visszavágókéval.

Azt már a sorsolás előtt tudni lehetett, hogy az előző idény első hét helyezettje (Napoli, Lazio, Internazionale, Milan, Atalanta, Roma és Juventus) nem találkozhat egymással az első és a második fordulóban a bajnokság kezdetekor. Emellett nincs nagy meccs az ötödik és a hatodik fordulóban sem, azaz a hétközi, illetve az azt megelőző játéknapon. Továbbá a 19. fordulóban sem találkozhatnak, hiszen azon forduló mérkőzéseinek egy részét el kell halasztani a Szaúd-Arábiában megrendezendő Olasz Szuperkupa négyes döntője miatt.

Ahogy az korábban megszokott volt, a Lazio és a Roma, a Milan és az Inter, a Juventus és a Torino, a Napoli és a Salernitana, valamint a Fiorentina és az Empoli ellentétes sorsolást kapott, azaz nem játsszanak otthon és idegenben ugyanabban a fordulóban.

A sorsolás előtt bemutatták a következő idény labdáját is, amelyet ezúttal is a Puma készített. Újdonság azonban, hogy a labdát az Olasz Kupa, illetve a Szuperkupa idejére egy különleges, arany színű festéssel látják el.

A 2023–2024-es kiírás első fordulójában a bajnoki címvédő Napoli Frosinonébe látogat, a Milan Bolognában, a Lazio Leccében, a Juventus Udinében kezdi meg az idényt.

A 3. fordulóban rögtön három rangadót is láthatunk. A Napoli a Laziót, a Roma a Milant fogadja, míg a BL-döntős Internazionale az Ekl-döntős Fiorentina ellen találkozik.

A torinói rangadókat a 8. és a 32. fordulóban rendezik, a milánói derbiket a 4. és a 33. fordulóban láthatjuk. A fővárosi rangadók közül az első a 12., míg a visszavágó a 31. fordulóban lesz. Az első négy forduló mérkőzéseinek pontos kezdési időpontjait pénteken közlik.

SERIE A, 2023–2024
1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 19-20.

Bologna–Milan
Empoli–Hellas Verona
Frosinone–Napoli
Genoa–Fiorentina
Internazionale–Monza
Lecce–Lazio
Roma–Salernitana
Sassuolo–Atalanta
Torino–Cagliari
Udinese–Juventus

2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 26-27.

Cagliari–Internazionale
Fiorentina–Lecce
Frosinone–Atalanta
Hellas Verona–Roma
Juventus–Bologna
Lazio–Genoa
Milan–Torino
Monza–Empoli
Napoli–Sassuolo
Salernitana–Udinese

3. FORDULÓ
SZEPTEMBER 2–3.

Atalanta–Monza
Bologna–Cagliari
Empoli–Juventus
Internazionale–Fiorentina
Lecce–Salernitana
Napoli–Lazio
Roma–Milan
Sassuolo–Hellas Verona
Torino–Genoa
Udinese–Frosinone


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik