Serie A: a 40 éves legenda góljára Giroud triplával felelt

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.20. 22:36
null
Olivier Giroud (9) először szerzett három gólt egy meccsen az AC Milanban (Fotó: twitter.com/AC Milan)
Az olasz Serie A 36. fordulójának szombat esti meccsén a Milan hazai pályán fölényes sikert aratott a már biztosan kieső Sampdoria fölött.

 

Nincs könnyű helyzetben a tavalyi olasz bajnok AC Milan, hiszen a vörös-feketék a héten kettős vereséggel kiestek a Bajnokok Ligájából, miközben a bajnokságban azért kell küzdeniük, hogy ősszel is indulhassanak a BL-ben. A Serie A 36. fordulóját az ötödik helyről várták, négypontos hátrányban a már 4., BL-helyen álló Lazióval szemben.

Így a már biztosan kieső Sampdoria ellen győzelmi kényszerben léptek pályára szombat este a San Siróban, de jól kezdtek, ugyanis Brahim Díaz kiugratásából Rafael Leao már a 9. percben vezetést szerzett. A portugál balról egyedül vezethette a labdát a kapusra, és szépen kilőtte a kapu hosszú oldalát. Ez volt a 33. bajnoki meccsén a 13. gólja, és éppen a meccs előtt vette át a hónap legjobbjának járó díjat.

A 20. percben a 40 éves genovai legenda, Fabio Quagliarella Alessandro Zanoli jobbról középre passzolt labdájából egyenlített. Ez volt ebben az idényben az első gólja (a 21. bajnokiján), viszont sorozatban a 19. élvonalbeli idényében talált be a hét éve a Sampban futballozó, de előtte a Torinóban, a Juventusban, a Napoliban, az Udinesében és az Ascoliban is játszó csatár. A Serie A-ban az 554. mérkőzésén a 187. gólját szerezte (2018–2019-ben gólkirály is volt, 26 góllal).

A folytatás azonban nem róla szólt. A Milanban még a szünetig duplázott a március óta a Serie A-ban góltalan Olivier Giroud – Díaz a második gólpasszát adta, a második gólját pedig a Leao által kiharcolt 11-esből szerezte a francia csatár –, amivel el is dőlt a mérkőzés.

A második félidőben még Díaz is gólt szerzett, a 36 éves Giroud pedig harmadszor is beköszönt (most Leao passzából – ez az első triplája a Milanban). A Milan pedig ezzel az 5–1-es győzelemmel még életben tartja reményét a 4. helyen álló Lazio megelőzésére, vagyis a BL-indulás elérésére – és készülhet a Juventus elleni rangadóra...

OLASZ SERIE A
36. FORDULÓ
Milan–Sampdoria 5–1
(Leao 9., Giroud 23., 29., 68. – a másodikat 11-esből, B. Díaz 63., ill. Quagliarella 20.)
KORÁBBAN

Cremonese–Bologna 1–5
(Ciofani 90+1., ill. Arnautovic 14., L. Ferguson 27., Posch 45+1., Orsolini 62., Sansone 80.)
Atalanta–Verona 3–1 (Zappacosta 22., Pasalic 53., Höjlund 62., ill. D. Lazovics 11.)

Vasárnap
12.30:
Lecce–Spezia (Tv: Sport1)
15.00: Torino–Fiorentina
18.00: Napoli–Internazionale (Tv: Sport1)
20.45: Udinese–Lazio (Tv: Sport1)
Hétfő
18.30:
Roma–Salernitana (Tv: Sport2)
20.45: Empoli–Juventus (Tv: Sport2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Monza 1–2
(Berardi 45+6. – 11-esből, ill. Ciurria 60., Pessina 90+3.)
Kiállítva: Ruan (68. – Sassuolo)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 35 26 5 4 70–25 +45 83
2. Juventus 35 21 6 8 54–28 +26 69
3. Internazionale 35 21 3 11 66–37 +29 66
4. Lazio 35 19 8 8 54–28 +26 65
5. Milan 36 18 10 8 60–42 +18 64
6. Atalanta 36 18 7 11 59–43 +16 61
7. Roma 35 17 8 10 45–33 +12 59
8. Monza 36 14 10 12 46–46 0 52
9. Bologna 36 13 11 12 48–45 +3 50
10. Fiorentina 35 13 10 12 47–40 +7 49
11. Torino 35 13 10 12 37–39 –2 49
12. Udinese 35 11 13 11 45–43 +2 46
13. Sassuolo 36 12 8 16 44–56 –12 44
14. Empoli 35 9 12 14 32–45 –13 39
15. Salernitana 35 8 14 13 43–56 –13 38
16. Lecce 35 7 11 17 30–43 –13 32
17. Spezia 35 6 12 17 30–56 –26 30
18. Verona 36 7 9 20 29–55 –26 30
19. Cremonese 36 4 12 20 32–66 –34 24
20. Sampdoria 36 3 9 24 22–67 –45 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik