Olaszország: beszólt Balotellinek, de „nem úgy gondolta”!

Vágólapra másolva!
2016.09.23. 13:25
Korábbi játékostársa, Salvatore Bocchetti szerint a Nice labdarúgócsapatában egyre jobb formába lendülő Mario Balotellinek nincs agya – a futballista legalábbis ezt mondta egy orosz lapnak. Igen ám, de mint azóta kiderült, Bochetti nem úgy gondolta, szerinte félreértésről van szó.

„Balotelli jó játékos, de nehéz bármit is elérni, ha nincs agyad – nyilatkozta Bocchetti néhány napja egy orosz lapnak, majd megosztott egy történetet is korábbi csapattársáról. – Egyszer Balo egy tányér tésztát vágott Marco Motta arcába, csak azért, mert Marco éppen előle vette el. És még sok ehhez hasonló sztorit tudnék mesélni róla.” nyilatkozta Bocchetti néhány napja egy orosz lapnak, majd megosztott egy történetet is korábbi csapattársáról. – Egyszer Balo egy tányér tésztát vágott Marco Motta arcába, csak azért, mert Marco éppen előle vette el. És még sok ehhez hasonló sztorit tudnék mesélni róla.”

Azóta Bochetti némileg pontosított a sztorin, elmondása szerint ugyanis nem úgy gondolta, csak az orosz nem épp az anyanyelve és rosszul fogalmazott.

„Nem azt akartam mondani, hogy Mariónak nincs agya, hanem azt, hogy néha nem használta, amikor fiatal volt. Oroszul nyilatkoztam a lapnak, ám nem beszélem túl jól a nyelvet. Balotellit barátomként és játékosként is tisztelem, a legjobbakat kívánom neki!”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik