Destro és a Milan megmozgatta a római állóvizet

Vágólapra másolva!
2015.01.28. 17:07
null
Megtudtuk, mit kiabált Mattia Destro a római ultráknak: ide lőjetek! (Fotó: Reuters)
Ismét elröppent öt hónap az életünkből, rögvalósággal szigorított szabadlábon, és ismét elérkezett a futballszurkolók kedvenc-utált periódusa, az átigazolási időszak. Újra jelentkezik topligás transzferrovatunk, amelynek minden előzetes híreszteléssel ellentétben semmi köze sincs ahhoz, hogy magasabb szinteken is felvetődött az újságírók drogtesztje. Hetente jelentkező – őszintén szólva átigazolási pletykákkal megspékelt – rovatunkban az angolok után az olaszokkal folytatjuk a táncot.

 

FARKASOKKAL TRANSZFERKERINGŐZŐ

Az AS ROMA ismét lelkesen üldözi a Juventust, az újfent éllovas Juventust, és bár a fővárosiak mestere, Rudi Garcia sokáig békésen szemlélődött a nagy januári futballistapiacon, már ő sem ül tétlenül kere(ve)tén. Hanem két kézzel védi értékeit, hiszen Miralem Pjanicon át Kevin Strootmanig több csillagát is hívják a gazdagabb topklubok. Vett azért egy csatárt, sőt védőt is – de a csapat csöppet sem erősödött. Hogy hogyan lehet ez? Úgy, hogy a kétmillió euróért megszerzett uruguayi támadót, Kevin Méndezt gyorsan kölcsönadták a Perugiának, a nyáron a Newcastle Unitedtől kölcsönvett bekk, Mapou Yanga-Mbiwa esetében pedig életbe lépett a vételi opció, a 7.4 millió euró.

Mint arról beszámoltunk, igen kapós lett Mattia Destro, aki végül a Milanba kerül – a Sky Italia értesülései szerint – kölcsönbe 700 ezer euróért és a nyáron esedékes 15-16.5 milliós „megváltásért”. A klubok már egymás tenyerébe csaptak, Adriano Gallianinak már csak a játékossal és az anyagi kívánságoktól minden bizonnyal tartózkodó ügynöksereggel kell megbirkóznia. Keletről jön a helyettes, az biztosnak tűnt korábban is, de hogy a sahtaros Luiz Adriano (érte kétmilliós kölcsön, majd tízmilliós vételi opciós ajánlatot tettek, amely remeknek minősíthető, tekintetbe véve, hogy decemberben lejár a szerződése), vagy a dnipropetrovszki Jevhen Konopljanka (a sokoldalú támadónak már a nyáron kifut a kontraktusa) lesz az, sokáig képlékeny volt. Hogy még érdekesebb legyen az ügy, több olasz és angol lap is arról számolt be, hogy a Roma és a Chelsea megegyezett a José Mourinho által különösképpen nem marasztalt Mohamed Szalahról és az egymilliós kölcsönt másfél év múlva követő 17 milliós summáról, valamint az évi kétmilliós (plusz bónuszok) bérről.

Konopljanka jelent meg leghamarabb az „örök városban”, de mint a Football-Italia beszámolt róla, a „dnyepriek” 14 milliót kérnek érte. Valamit nagyon tud a klub elnöke, Igor Kolomojszkij, mert a Liverpool megadta tavaly a 21.4 milliós kivásárlási árat, de a prezident blokkolta a transzfert.

Mivel az ukrán nem az a kimondott középcsatár, szóba került a moszkvai Seydou Doumbia neve. Ez nem lesz könnyű menet, mert érte húszmillió fölött kellene fizetni…

Sérülések tizedelik mostanában a „farkasok” középpályáját, erre lehet gyógyír skót források szerint az Aberdeen Ryan Jackje, és hárommilliós ára sem rázná meg a Mercatót, a védelembe a fő kiszemelt pedig a Tottenham románja, Vlad Chiriches, és olasz lapok szerint 5-8 millióért megvehető. Garcia szerette volna megszerezni a védelem jobb oldalára a Pooltól Glen Johnsont, de az angol végül úgy döntött, hosszabbít a „vörösökkel”. Az alternatíva itt a torinói Bruno Peres.

Ellenben biztosan távozik a télen Urby Emanuelson (Atalanta) és Marco Borriello (Genoa?).

ÁCIÓ, KÁCIÓ, SŐT CALCIO, HOGY LESZ EBBŐL ÚJRA NAGY LAZIO?

Szerintünk sehogyan. Annyi jó hírrel azért szolgálhatunk a Lazio híveinek, hogy ezen a télen nem gyengültek, sőt, Filip Djordjevics sérülése miatt visszaérkezett kölcsönből a fiatal kolumbiai középcsatár, Brayan Perea (vele mindjárt nőtt is a keret létszáma eggyel, hogy mást ne mondjunk, hiszen a másodosztályú Perugiát eddig 1, azaz egy kanadai ponttal boldogította kölcsönben), és kölcsönkapták a jó kiállású brazil középső védőt, Mauríciót a Sporting CP-től. Őt a nyáron kell majd kifizetni (meglepődtek, ugyebár?), és a 2.65 milliós ár fejében a következő eladás 20 százaléka a portugálokat illeti. Miroslav Klose is eljutott 20-ig, azaz 20 fellépésig, ez pedig szerződéshosszabbítást jelent számára. Automatice. Stílszerűbben: automatisch.

Az AZ Alkmaar fiatal védője, Wesley Hoedt a nyártól együtt játszhat Maurícióval, az ő vételára félmillió euró. Nem ússzák meg ennyivel Ravel Morrisont: a West Ham támadó középpályása négy évre köt szerződést évi 700 ezer euróért; a kérdés csak az, hogy most engedik-e el a londoniak vagy a nyáron, kontraktusa lejártával.

Álvaro González fél lábbal már Parmában van, de mi ez ahhoz képest, hogy felvetődött Mario Balotelli megvétele – a Lazio ultráinak kemény magja minden bizonnyal alig várja már, hogy kifusson közéjük ünnepelni…

ULTRAVIOLA ERŐSÍTÉSEK

Meg kell hagyni, tudnak valamit a firenzei vezetők, hiszen a mind nyilvánvalóbb córesz ellenére évről évre remek igazolásokkal állnak elő, majd tesznek szert hatalmas bevételre. A kölcsönből összevissza tértek közül emeljük ki a Chelsea-hez visszapostázott Marko Marint, de ezt bőven feledteti az, hogy kölcsönkapták Kínából az igencsak ütős Alessandro Diamanti, Alberto Gilardino kettőst. Előbbi, a balszélső még csak 31 éves, tele bizonyítási vággyal, a veterán világbajnok csatár pedig egy picivel idősebb, ám még mindig benne van a boogie. És a gólveszély. Ingyen érkezett Nápolyból a cserekapus Antonio Rosati, rá ugyebár a „kontraktusrebellis” Neto kiebrudalása miatt volt szükség.

Manuel Pasqualt ugyanakkor nagy erőkkel csábítja a Milan, Juan Cuadrado ügye pedig eljutott a végső stádium előtti szakaszba: már csak egy kérő áll talpon, a Chelsea, a kérdés csak az ár (30 vagy 35 millió).

NÁPOLYBAN MINDIG KÉK AZ ÉG. MEG NAGYOK A TERVEK

Magasra, egyre magasabbra tör a Napoli, szavakban pedig főleg, de ha az igazán nagy dobás ezúttal sem a déli klubé, azért azt most is el kell ismerni, igyekszik.

AZ NSO AJÁNLJA
TÉLI TRANSZFERSOROZAT

Eme nagy igyekezet sodorta Nápolyba a Dniprótól a remek horvát balhátvédet, Ivan Strinicet, ráadásul ingyen, míg 12.5 millióért jött a csatársorba Manolo Gabbiadini, aki hét gólt szerzett az idényben korábban a Sampdoria színeiben. Mivel fele játékjoga a Juventusé volt, természetesen a torinóiak is részesedtek a díjból. Egy óriási csatár is jöhet még melléjük, az OM-es ék, André-Pierre Gignac ügynöke Milánóban az Inter reprezentánsai mellett a nápolyi vezetőkkel is kávézott egyet. Szintén e két olasz klub harcol a liverpooli középpályás, Lucas Leiva kegyeiért.

ELHAGYTA A KISPÁLYÁT A SAMP

Legalábbis a Mercatóban, legalábbis a minőséget tekintve, mert a mennyiséggel eddig sem voltak gondok (bár a Parmát ezúttal sem lehet megszorítani, lásd lenti tabulkánkat). Gabbiadinivel nem csaptak bombaüzletet, de 8.2 milliót adtak az argentin-olasz karmesterért, Joaquín Correáért, kölcsönkértek egy megbízható cserekapust Alberto Frison személyében, az Udinesétől pedig megkapták a szintén egykori U-válogatott középhátvédet, Andrea Codát és legfőképpen mellé Luis Murielt. A valamikori csodagyerek lesz Gabbiadini helyettese – oldalán pedig nem kisebb egyéniség harcol, mint az Evertontól elszipkázott egykori világklasszis, Samuel Eto’o.

Coda a nyáron ingyen lesz a genovaiaké, Murielért 10.5 milliót kell fizetni, Eto’óért meg nem mertek pénzt kérni a liverpooliak. Eto’o nemsokára 34, az olaszok ennek ellenére 2018-ig szerződtették, a kameruni meg cserébe azt ígérte, hogy a Bajnokok Ligájába repíti a Sampot.

Őket követheti hamarosan Gabriel Paletta a Parmától, esetleg az onnan elengedett Antonio Cassanóval együtt, vagy a Juventustól Luca Marrone.

Mondjuk a BL-re kell is erősíteni…

AZ OLASZ SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 TELE
ATALANTA BERGAMO
Érkezett: Valerio Nava (kölcsönből vissza, Carpi), Mauricio Pinilla (kölcsönbe, Genoa), Faisal Bangal (kv., Ascoli Picchio), Alberto Almici (kv., Latina Calcio), Antonio Palma (kv., Cittadella)
Távozott: Faisal Bangal (k., San Marino Calcio), Valerio Nava (k., SPAL 2013), Alberto Almici (k., Avellino), Antonio Palma (k., FeralpiSalo)
CAGLIARI CALCIO
Érkezett: Alejandro González (k., Hellas Verona), Zseljko Brkics (k., Udinese), Josef Husbauer (k., Sparta Praha, 500 000 euró), Duje Cop (k., Dinamo Zagreb, 1 500 000)
Távozott: Sebastian Eriksson (k., IFK Göteborg)
AC CESENA
Érkezett:
Távozott: Luca Garritano (k., Modena), Hugo Almeida (FK Krasznodar, ingyen), Manuel Coppola (Catania), Marco Djurics (k., L’Aquila Calcio), Antonio Mazzotta (k., Catania)
CHIEVO VERONA
Érkezett: Sergio Viotti (kv., AC Monza Brianza), Matteo Messetti (kv., US Cremonese), Valerio Anastasi (kv., AC Monza Brianza), N’Diaye Djiby (kv., AC Lumezzane), Paul Papp (kv., Steaua Bucuresti), Adrian Stoian (kv., Bari), Anders Christiansen (Nordsjaelland)
Távozott: Paul Papp (Steaua Bucuresti, 500 000), N’Diaye Djiby (k., Benevento Calcio), Sergio Viotti (k., Pro Vercelli), Tomasz Kupisz (k., AS Cittadella), Valerio Anastasi (k., US Pistoiese), Edimar (k., Córdoba), Matteo Messetti (k., AC Reggiana), Maxi López (FC Torino), Adrian Stoian (k., Crotone), Nicola Sambo (Spezia)
FC EMPOLI
Érkezett: Matteo Ricci (kv., US Citta di Pontedera), Riccardo Saponara (k., Milan), Joshua Brillante (k., Fiorentina), Diego Frugoli (kv., Pistoiese)
Távozott: Irakli Sekiladze (Latina Calcio), Davide Moro (Salernitana), Diego Frugoli (k., Savona), Romano Perticone (k., Novara), Rodrigo Aguirre (kv., Udinese), Matteo Ricci (k., Pistoiese)
FIORENTINA
Érkezett: Alessandro Diamanti (k., Kuangcsou Evergrande), Kenneth Zohore (kv., IFK Göteborg), Matos (kv., Córdoba), Antonio Rosati (Napoli), Rafal Wolski (kv., Bari), Alberto Gilardino (k., Kuangcsou Evergrande)
Távozott: Matos (k., Palmeiras), Rafal Wolski (k., KV Mechelen), Joshua Brillante (k., Empoli), Marko Marin (kv., Chelsea)
GENOA 1893
Érkezett: Tino Costa (k., Szpartak Moszkva), Zé Eduardo (kv., Coritiba), M’Baye Niang (k., Milan), Lukas Zima (kv., Unione Venezia)
Távozott: Franco Mussis (kv., Köbenhavn), Felipe Seymour (Cruzeiro, i.), Leandro Greco (k., Hellas Verona), Mauricio Pinilla (k., Atalanta), William Lacerda (Paganese), Lukas Zima (k., Mantova)
HELLAS VERONA
Érkezett: Leandro Greco (k., Genoa), Fernandinho Pereira (k., Gremio), Pasquale De Vita (kv., Virtus Lanciano), Fabio Alba (kv., Unione Venezia), Giorgi Chanturia (kv., CFR Cluj), Rade Krunic (kv., Donyi Szrem Pecsinci)
Távozott: Alejandro González (k., Cagliari), Pasquale De Vita (k., Monza Brianza), Alessandro Gatto (k., Pordenone), Nene (k., Spezia)
INTERNAZIONALE
Érkezett: Lukas Podolski (k., Arsenal, 600 000), Xherdan Shaqiri (k., Bayern München), Patrick Olsen (kv., Strömsgodset IF), Álvaro Pereira (kv., Sao Paolo), Marcelo Brozovic (k., Dinamo Zagreb, 3 300 000), Matteo Colombi (kv., Savona)
Távozott: Yann M’Vila (kv., Rubin Kazany), Álvaro Pereira (k., Estudiantes), Ibrahima Mbaye (k., Bologna, 500 000)
JUVENTUS
Érkezett: Francesco Margiotta (kv., Monza Brianza), Luca Barlocco (kv., Novara), Gabriel (kv., Delfino Pescara), Matteo Gerbaudo (kv., Vicenza), Elio De Silvestro (kv., Carpi)
Távozott: Mbaye Diagne (k., KVC Westerlo), Francesco Margiotta (k., Real Vicenza), Luca Barlocco (k., Como), Gabriel (k., AS Livorno), Matteo Gerbaudo (k., SPAL), Elio De Silvestro (Virtus Lanciano)
LAZIO
Érkezett: Alessandro Berardi (kv., US Grosseto), Antonio Rozzi (kv., Bari), Maurício (k., Sporting CP), Brayan Perea (kv., Perugia)
Távozott: Alessandro Berardi (k., ACR Messina), Antonio Rozzi (k., Virtus Entella)
AC MILAN
Érkezett: Fernando Torres (Chelsea, 3 000 000), Alessio Cerci (k., Atlético Madrid), Gianmarco Zigoni (kv., AC Monza Brianza), Johad Ferretti (kv., SPAL 2013), Suso (Liverpool, 1 300 000), Antonio Nocerino (kv., FC Torino), Kingsley Boateng (kv., NAC Breda), Andrea Petagna (kv., Latina Calcio), Nnamdi Oduamadi (kv., Crotone)
Távozott: Fernando Torres (k., Atlético Madrid), Gianmarco Zigoni (k., SPAL 2013), Johad Ferretti (k., Matera), Riccardo Saponara (k., Empoli), Kingsley Boateng (Bari), Antonio Nocerino (k., Parma), Andrea Petagna (k., Vicenza Calcio), M’Baye Niang (k., Genoa), Nnamdi Oduamadi (k., Latina Calcio)
NAPOLI
Érkezett: Ivan Strinic (Dnipro Dnipropetrovszk, i.), Manolo Gabbiadini (Sampdoria, 12 500 000), Bruno Uvini (kv., Santos), Novothny Soma (kv., Mantova), Emanuele Allegra (kv., Citta di Pontedera)
Távozott: Novothny Soma (k., FC Südtirol), Antonio Rosati (Fiorentina), Emanuele Allegra (k., FC Südtirol), Gennaro Tutino (k., Gubbio)
US PALERMO
Érkezett: Cephas Malele (kv., Virtus Entella), Davide Petermann (kv., FC Südtirol)
Távozott: Cephas Malele (k., Trapani Calcio), Salvatore Aronica (szerződését felbontották), Sol Bamba (k., Leeds United),Davide Petermann (k., SEF Torres), Granddi N’Goyi (k., Leeds United), Stefano Cerniglia (SEF Torres, i.), Julián Velázquez (k., Gaz Metan Mediasz)
AS ROMA
Érkezett: Matteo Ricci (kv., Carpi FC 1909), Kevin Méndez (Penarol, 2 000 000), Amato Ciciretti (kv., US Pistoiese 1921), Tin Jedvaj (kv., Bayer Leverkusen), Mapou Yanga-Mbiwa (Newcastle United, 7 400 000)
Távozott: Amato Ciciretti (k., ACR Messina), Kevin Méndez (k., Perugia), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen, 7 000 000), Matteo Ricci (k., Pistoiese)
SAMPDORIA
Érkezett: Joaquín Correa (Estudiantes, 8 200 000), Luis Muriel (k., Udinese), Andrea Coda (k., Udinese), Alberto Frison (kv., Catania), Samuel Eto’o (Everton, i.)
Távozott: Manolo Gabbiadini (Napoli, 12 500 000), Gianluca Sansone (k., Bologna), Francesco Fedato (k., Modena), Michele Fornasier (k., Delfino Pescara), Angelo da Costa (Bologna)
US SASSUOLO
Érkezett: Alessio Vita (AC Monza Brianza, i.), Alberto Aladje Gomes (kv., Pro Vercelli)
Távozott: Thomas Manfredini (k., Vicenza), Alessio Vita (k., Vicenza), Alberto Aladje Gomes (k., Real Vicenza)
FC TORINO
Érkezett: Maxi López (Chievo Verona), Emmanuel Gyasi (kv., AC Pisa), Abou Diop (kv., Ternana), Alen Sztevanovics (kv., Bari), Salvador Ichazo (k., Danubio)
Távozott: Antonio Nocerino (kv., Milan), Abou Diop (k., Matera Calcio), Alen Sztevanovics (k., Spezia), Marcelo Larrondo (k., CA Tigre), Rubén Pérez (kv., Atlético Madrid)
UDINESE CALCIO
Érkezett: Ivan Kelava (kv., Carpi FC 1909), Pape Dia (kv., Carpi FC 1909), Agostino Camigliano (kv., Virtus Entella), Rodrigo Aguirre (kv., Empoli)
Távozott: Masahudu Alhassan (k., US Latina), Nicola Belmonte (Catania), Zseljko Brkics (k., Cagliari), Pape Dia (k., San Marino Calcio), Luis Muriel (k., Sampdoria), Andrea Coda (k., Sampdoria), Agostino Camigliano (k., Cittadella), Alexandre Coeff (Royal Mouscron-Péruwelz)
FC PARMA
Érkezett: Francesco Anacoura (kv., Pro Vercelli 1892), Andrea Rossini (kv., Lupa Roma), Pavol Bajza (kv., Crotone), Matteo Legittimo (kv., SPAL 2013), Andi Lila (k., PASZ Jannina), Yves Benoit Bationo (kv., Olympique Nimes), Carlos García (kv., Jönköpings Södra IF), Ronaldo Vanin (kv., ND Gorica), Antonio Nocerino (k., Milan), Simone Addessi (kv., AC Rimini), Mattia Sprocati (kv., Crotone), Giuseppe Caccavallo (kv., Paganese), Cristian Rodríguez (k., Atlético Madrid), Silvestre Varela (k., Porto), Andrea Rossi (k., Latina Calcio), Vito Falconieri (kv., Pavia), Dario Castaldo (kv., Lumezzane), Gianluca Turchetta (kv., Matera), Manuel Giandonato (kv., Salernitana), Mirko Pigliacelli (kv., Frosinone)
Távozott: Matteo Legittimo (k., US Grosseto), Francesco Anacoura (k., US Citta di Pontedera), Andrea Rossini (k., Savona FBC), Ronaldo Vanin (US Arezzo), Alex Cordaz (k., Crotone), Sztefan Risztovszki (k., Latina Calcio), Yves Benoit Bationo (k., San Marino Calcio), Mattia Sprocati (k., Pro Vercelli), Giuseppe Caccavallo (k., Casertana), Carmine De Sena (szerződését felbontották), Vito Falconieri (k., Santarcangelo Calcio), Manuel Giandonato (k., Catanzaro), Gianluca Turchetta (k., Barletta), Antonio Cassano (szerződését felbontották), Mirko Pigliacelli (Frosinone), Andrea Rossi (k., Delfino Pescara)
vastag betűvel az elmúlt hét átigazolásai, lezárva szerda délben

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik