A legmenőbb közmunkás dolgozik az új Milanon

Vágólapra másolva!
2015.01.14. 12:53
null
Berlusconi szerint a Milannak ismét Európa a célja (Fotók: Action Images)
Ismét elröppent öt hónap az életünkből, rögvalósággal szigorított szabadlábon, és ismét elérkezett a futballszurkolók kedvenc-utált periódusa, az átigazolási időszak. Újra jelentkezik topligás transzferrovatunk, amelynek minden előzetes híreszteléssel ellentétben semmi köze nincs ahhoz, hogy magasabb szinteken is felvetődött az újságírók drogtesztje. Anglia után szokás szerint folytassuk Olaszországban!

A VILÁG LEGGAZDAGABB KÖZMUNKÁSA

Mint köztudott, az AC Milan majdnem mindenható elnöke, az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi Milánóhoz közel, egy idősek otthonában közhasznú munkával váltja ki zűrös ügyei miatt kirótt börtönbüntetését, és minden bizonnyal van ideje átgondolni birodalma gyémántjának sorsát az ágytálmosás és az elgurult fogsorok keresgélése közben. Az egykori olasz kormányfő még ősszel adott egy hosszabb interjút, amelyben kifejtette, hogy igaza van a klub jelenével borzasztóan elégedetlen szurkolóknak, itt az ideje már, hogy visszakerüljön a Milan a világ tetejére, már csak azért is, mert 2016-ban a városban rendezik a Bajnokok Ligája-döntőt.

„Filippo Inzaghinak 8-ast adnék a maximális 10-ből, remek munkát végzett. A csapat most szerveződik, most körvonalazódik játéka, és fontos, hogy mindenki nagyon motivált a klubnál. Inzaghi bebizonyította, hogy képes alázatosan dolgozni, tiszteletben tartani másokat, megfelelően lelkesíteni. Ma már nélkülözhetetlen nálunk. Idő kell még a csapatnak, de az biztos, hogy januárban jönnek hozzánk sztárok. Jobban erősítettünk eddig is, mint a Juventus és az AS Roma, a cél Európa” – dörögte az elnök-tulajdonos.

CSEREBERE? FOGADOM.

Cerci visszatért a Serie A-ba
Cerci visszatért a Serie A-ba

Mivel Berlusconi kezd szép lassan eltávolodni a politikától, most nem hazudott: tett követte az ígéretet. Először is megvette végleg Fernando Torrest a Chelsea-től hárommillió euróért, majd íziben kölcsönadta az Atlético Madridnak, hogy onnan megkapja szintén kölcsönben Alessio Cercit, aki a nyáron tette át székhelyét a Serie A-ból Madridba, mégpedig tizenötmillió euróért. Torres Milánóban az őszi idényben tíz mérkőzésen egyszer talált be, így most már engednie kellett annyit béréből, hogy végre megfizethesse egykori klubja – korábban a sajtóban az is felvetődött, hogy a Chelsea ingyen is lemond a spanyolról, csak ne kelljen fizetnie bérét, az olaszoknál pedig évi négymilliót keresett (volna) a csatár –, Cerci meg tavaly a Torinóban a bajnokságban 13 gólja mellett 12 asszisztot is tolt, ám a La Ligában már nem volt kanadai pont a neve mögött.

Az egykori remek argentin középpályás, Sergio Berti tehát csak eladta Cercit a Milannak (aki szintén 2016 nyaráig marad, mint Torres), hiszen Berlusconi is elismerte, hogy már három éve üldözik a középen és a széleken is bevethető támadót, ráadásul az elnök külön megköszönte a labdarúgónak, hogy levágatta borzalmas borostáját. Maga Cerci figyelemre méltó nyilatkozatot tett spanyolországi kalandjairól, nem motyogott olaszokat zsigerből gyűlölő ottani edzőről, nem mutogatott az őt befogadni nem óhajtó társakra, nem hivatkozott kellemetlen sérülésekre, pechjárványra vagy a lelátón szotyizó nénikék bénító közelségére – egyszerűen csak őszintén elismerte, hogy csapnivalóan futballozott. Az olaszok hazamenekülésben is elegánsak...

Legalábbis a végén, mert egy időben az Atlético vezetősége elveszítette türelmét, ugyanis az Internazionale le szeretett volna csapni Cercire, aki a hírek szerint elkezdett vacillálni. Az Atlético és a Milan azzal fenyegetőzött, hogy az Intert feljelenti a FIFA-nál, ha bebizonyosodik, hogy a fekete-kékek a madridiak engedélye nélkül közvetlenül tárgyaltak a szélsővel; Cercit pedig végleg a lelátóra száműzik, ha miatta meghiúsul Torres kölcsönvétele. Hiába no, van az a pénz, amiért megéri keresztülhúzni mások számításait – és itt egyáltalán nem a nagyhalászi matektanárnőre gondoltunk.

Zárjuk cercis sorainkat a futballista egykori elnökének, Urbano Cairónak ékes szavaival, aki ekként fordult egy szép napon egykori kedvencéhez: „Kedves Alessio, te egy idióta vagy! Soha nem lett volna szabad elhagynod Torinót!” Hozzá képest a sportigazgató Gianluca Petrachi maga volt a kifinomult sportdiplomácia, amikor megjegyezte, hogy Cerci túl lusta ahhoz, hogy igazi bajnok legyen…

SEARCH AND DESTROY

Matekozik viszont a Milan, amely már konkrét kölcsönvételi ajánlatot tett Mattia Destróra, az AS Roma csatárára, év végi, tizenötmillió eurós kivásárlási záradékkal. Giampaolo Pazzini ugyan nem ügyetlen támadó, ám Pippo mester már nem bízik benne, és ebben az ügyben az is kezére játszik, hogy a „farkasok” fő téli kiszemeltje a sahtaros brazil gólszóró, Luiz Adriano, akit jó húszmillióért vehetnének meg az ukránoktól, és csoda meglepő módon olasz lapok szerint éppen ennyit kérnek a fővárosiak Destróért – akit csak úgy simán kölcsönadni nem óhajtanak, még akkor sem, ha ezért négymilliót zsebelhetnének be.

El Shaarawy (jobbra) eladása is kellhet az erősítésekhez
El Shaarawy (jobbra) eladása is kellhet az erősítésekhez

 

A La Stampa felvetette, hogy ha már a Milan valószínűleg piacra dobja Stephan El Shaarawyt, akkor kézenfekvő, hogy el lehetne őt cserélni Destróra, de a két klub végül letett erről. Először természetesen Pazzinit ajánlotta fel a Milan, de egyrészt a csatár mindenképpen szeretne bizonyítani jelenlegi klubjában, másrészt a rómaiak sportigazgatója, Walter Sabatini rövid gondolkodás után nem kért Pazziniből. A La Gazzetta dello Sport esküszik rá, hogy eladás nélkül nincs vétel, azaz vagy Pazzinit veszik rá a távozásra, vagy El Shaarawyt ajánlják ismét fel a Chelsea-nek. Az olasz sajtó „Fáraóról” azt írja, hogy már 15 millióért elmehetne Londonba, mi magunk nem adnánk ilyen olcsón, úgy meg pláne, ha a pechvogel Marco van Ginkelt nem lehet beszámítani cserealapként. Felvetődött még „ördögcélpontként” a Southampton által az Interben pihentetett Pablo Osvaldo, ami nem is elvetendő idea, lévén éppen most veszett össze kiszemelt csapattársával, Mauro Icardival.

A TÉPELŐDÉS VESZÉLYEITŐL BALOTELLIIG

Egyes pszichológusok szerint egyébként Torres azért lett világklasszisból műkedvelő amatőr, mert túl sokat analizálta saját játékát, túl sokat gondolkodott teljesítményéről és a futballról, ez pedig egy szint fölött visszaüt – talán Berlusconi is olvasta a túlzott mértékű gondolkodás káros hatásairól szóló eszmefuttatást, mert egy hozzá közel álló forrásra hivatkozva a sajtóban felvetették, hogy Mario Balotelli visszatér. A milliárdos ezt tagadta (kivételesen egyetértünk vele, ez szerintünk is irdatlan téli kacsa), no és az is nagy kérdés, hogyan pótolná a Liverpool a Balo eladásával kieső gólokat…

Komolyra fordítva: nem szeretnénk hergelni a Juve-fanokat, de a játékos ügynöke állítólag oda szeretné elsózni védencét. A közös pont a gólzsák egykori edzője, Massimiliano Allegri, a transzfer módja pedig a kölcsön lehet a Tuttosport szerint.

MEGTALÁLTÁK A SUSO-KINCSET

Az biztos, hogy valaki elhagyja Liverpoolt a Milan kedvéért, mégpedig a spanyol középpályás, Suso, aki korábban az Almeríát boldogította kölcsönben, a nyártól meg ingyen a Serie A-ban folytatja. A sokszoros utánpótlás-válogatott legényke még csak 21 esztendős, és a korábbi sportigazgató, Ariedo Braida óva int mindenkit, hogy máris csodát várjanak tőle, de állítjuk: Suso remek képességekkel és alapokkal bír, s ha végre huzamosabb ideig kibírja kórházi kezelések nélkül, és játéklehetőséget kap, az új Milan egyik vezére lesz a középen és mindkét szélen bevethető játékos.

Érdekes módon amint azt nyilatkozta a szélső hátvéd Mattia de Sciglio, hogy mennyire megtisztelő számára, hogy Carlo Ancelotti már másfél év óta rajta tartja a szemét, a firenzei Manuel Pasqual ügynöke jónak látta bejelenteni, hogy védence nem megy a Milanba. Igaz, Pasqual már 30 fölött jár, miközben Adil Rami 29 éves, Philippe Mexes és Alex 32-32, Daniele Bonera és Cristian Zaccardo 33-33. A Sky Italia értesülései szerint a fő kiszemelt a védelembe az atléticós Guilherme Siqueira, a két klub már fel is vette egymással a kapcsolatot, ugyanakkor egy korábbi balhátvéd, Sylvinho – ő ugyebár Roberto Mancini jobbkeze most az Internél – is megtekintette a brazilt. Jóval olcsóbb megoldás a River Plate Leonel Vangionija, akinek ügynöke-édesapja olyan hevesen cáfolja a Milan érdeklődését, hogy az maga egy rejtett béremelési kérelem. A hosszas sérülés után visszatérő talján Davide Santon viszont alaposan kinőtte magát Newcastle-ben, amióta az Inter kissé felelőtlenül lemondott róla. Pedig csak több játéklehetőségre lett volna szüksége húszéves kora körül, lásd még Suso-ügy, és kapóra jön most neki, hogy az angolok szeretnének lecsapni a Milan-ék M’Baye Niangra.

ÉS MOST VALAMI EGÉSZEN MÁS

Berlusconi nem viccel, a Zenit belga középpályását, Axel Witselt is kiszemelte, s bár a megszerzése nem lesz olcsó mulatság, a rubel megdőlése a kérő kezére játszhat. Ne feledjük, Michael Essien 32 éves, Nigel de Jong 30, előbbi ráadásul szinte biztosan távozik a nyáron, azonban Witselt 30 millió körül lehetne csak megkapni – a B-variáns itt a PSG-s Thiago Motta. Aki azonban 32 éves, azaz a kör bezárult.

Sok mozdítható pénzzel nem rendelkezik a Milan, szégyenszemre nem bírja állítólag az árversenyt a Schalkével sem a citys Matija Nasztaszicsért. Változnak az idők, és ebben bízik Berlusconi is, aki maga is annak a prófétája, hogy jó pénzért olykor visszafelé forog az idő kereke.

De hogy mikor lesz ebből BL-döntő…

AZ OLASZ SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 TELE
ATALANTA BERGAMO
Érkezett: Valerio Nava (kv., Carpi), Mauricio Pinilla (k., Genoa), Faisal Bangal (kv., Ascoli Picchio)
Távozott: Faisal Bangal (k., San Marino Calcio), Valerio Nava (k., SPAL 2013)
CAGLIARI CALCIO
Érkezett: Alejandro González (k., Hellas Verona), Zeljko Brkics (k., Udinese), Josef Husbauer (k., Sparta Praha, 500 000)
Távozott: Sebastian Eriksson (k., IFK Göteborg)
AC CESENA
Érkezett:
Távozott: Luca Garritano (k., Modena)
CHIEVO VERONA
Érkezett: Sergio Viotti (kv., AC Monza Brianza), Matteo Messetti (kv., US Cremonese), Valerio Anastasi (kv., AC Monza Brianza), N'Diaye Djiby (kv., AC Lumezzane), Paul Papp (kv., Steaua Bucuresti)
Távozott: Paul Papp (Steaua Bucuresti, 500 000), N'Diaye Djiby (k., Benevento Calcio), Sergio Viotti (k., Pro Vercelli), Tomasz Kupisz (k., AS Cittadella), Valerio Anastasi (k., US Pistoiese), Edimar (k., Córdoba), Matteo Messetti (k., AC Reggiana), Maxi López (FC Torino)
FC EMPOLI
Érkezett: Matteo Ricci (kv., US Citta di Pontedera)
Távozott: Irakli Sekiladze (Latina Calcio)
FIORENTINA
Érkezett: Alessandro Diamanti (k., Kuangcsou Evergrande Taopao), Kenneth Zohore (kv., IFK Göteborg)
Távozott:
GENOA 1893
Érkezett: Tino Costa (k., Szpartak Moszkva), Zé Eduardo (kv., Coritiba)
Távozott: Franco Mussis (kv., Köbenhavn), Felipe Seymour (Cruzeiro, i.), Leandro Greco (k., Hellas Verona), Mauricio Pinilla (k., Atalanta)
HELLAS VERONA
Érkezett: Leandro Greco (k., Genoa)
Távozott: Alejandro González (k., Cagliari)
INTERNAZIONALE
Érkezett: Lukas Podolski (k., Arsenal, 600 000), Xherdan Shaqiri (k., Bayern München), Patrick Olsen (kv., Strömsgodset IF)
Távozott:
JUVENTUS
Érkezett: Francesco Margiotta (kv., Monza Brianza)
Távozott: Mbaye Diagne (k., KVC Westerlo), Francesco Margiotta (k., Real Vicenza)
LAZIO
Érkezett: Alessandro Berardi (kv., US Grosseto)
Távozott: Alessandro Berardi (k., ACR Messina)
AC MILAN
Érkezett: Fernando Torres (Chelsea, 3 000 000), Alessio Cerci (k., Atlético Madrid), Gianmarco Zigoni (kv., AC Monza Brianza), Johad Ferretti (kv., SPAL 2013)
Távozott: Fernando Torres (k., Atlético Madrid), Gianmarco Zigoni (k., SPAL 2013), Johad Ferretti (k., Matera)
NAPOLI
Érkezett: Ivan Strinic (Dnyipro Dnyipropetrovszk, i.), Manolo Gabbiadini (Sampdoria, 12 500 000), Bruno Uvini (kv., Santos), Novothny Soma (kv., Mantova)
Távozott: Novothny Soma (k., FC Südtirol)
US PALERMO
Érkezett: Cephas Malele (kv., Virtus Entella)
Távozott: Cephas Malele (k., Trapani Calcio), Salvatore Aronica (szerződését felbontották)
AS ROMA
Érkezett: Matteo Ricci (kv., Carpi FC 1909), Kevin Méndez (Penarol, 2 000 000), Amato Ciciretti (kv., US Pistoiese 1921)
Távozott: Amato Ciciretti (k., ACR Messina), Kevin Méndez (k., AC Perugia Calcio)
SAMPDORIA
Érkezett: Joaquín Correa (Estudiantes, 8 200 000)
Távozott: Manolo Gabbiadini (Napoli, 12 500 000), Gianluca Sansone (k., Bologna), Francesco Fedato (k., Modena)
US SASSUOLO
Érkezett:
Távozott: Thomas Manfredini (k., Vicenza)
FC TORINO
Érkezett: Maxi López (Chievo Verona)
Távozott:
UDINESE CALCIO
Érkezett: Ivan Kelava (kv., Carpi FC 1909), Pape Dia (kv., Carpi FC 1909)
Távozott: Masahudu Alhassan (k., US Latina), Nicola Belmonte (Catania), Zeljko Brkics (k., Cagliari), Pape Dia (k., San Marino Calcio)
FC PARMA
Érkezett: Francesco Anacoura (kv., Pro Vercelli 1892), Andrea Rossini (kv., Lupa Roma), Pavol Bajza (kv., Crotone), Matteo Legittimo (kv., SPAL 2013), Andi Lila (k., PASZ Jannina), Yves Benoit Bationo (kv., Olympique Nimes), Carlos García (kv., Jönköpings Södra IF), Ronaldo Vanin (kv., ND Gorica)
Távozott: Matteo Legittimo (k., US Grosseto), Francesco Anacoura (k., US Citta di Pontedera), Andrea Rossini (k., Savona FBC), Ronaldo Vanin (US Arezzo), Alex Cordaz (k., Crotone), Stefan Risztovszki (k., Latina Calcio)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik