A Roma elnöke, Rosella Sensi kiáll Luciano Spalletti mellett

Vágólapra másolva!
2008.10.20. 22:15
A Roma szereplése az új idényben talán még a Lazio híveinek várakozásait is alulmúlja. Azt ugyanis még a legnagyobb rivális hívei sem gondolhatták komolyan, hogy az elmúlt idény ezüstérmese hét forduló elteltével csak a 14. helyet foglalja majd el a tabellán. Márpedig az Inter elleni 4–0-s hazai vereség után ez a helyzet. Ennek ellenére Rosella Sensi kiáll a csapat mellett.
Rosella Sensi optimistán tekint a jövőbe
Fotó: Imago
Rosella Sensi optimistán tekint a jövőbe
Rosella Sensi optimistán tekint a jövőbe
Fotó: Imago
Rosella Sensi optimistán tekint a jövőbe

A ROMA–INTER MECCSEL KAPCSOLATOS BESZÁMOLÓINK

„Semmilyen következménye nem lesz az Inter elleni vereségnek. A csapatnak most lelki támogatásra van szüksége, nem pedig büntetésekre” — nyilatkozta Európa elsőszámú női futballvezetője.

A Roma korábbi elnökének, az augusztusban 82 éves korában elhunyt Franco Sensinek a lánya, Rosella Sensi az Inter elleni 4–0-s hazai fiaskó után olasz újságírók előtt kijelentette, hogy továbbra is kitart Luciano Spalletti vezetőedző mellett, és bízik abban, hogy hamarosan kilábalnak a mostani hullámvölgyből.

„A játékosoknak érezniük kell, hogy mellettük állok, ezért én is a csapattal utazok a Chelsea elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre” – fogalmazott Sensi.

Hát, ami azt illeti Spalletti tanítványainak szüksége is lesz a támogatásra, mert egyelőre a BL-ben sem úgy szerepelnek, ahogy azt előre tervezhették.

A 2. fordulóban ugyan legyőzték idegenben a Bordeaux-t, de az első körben hazai pályán kikaptak a kolozsváriaktól, így egy újabb vereség sokba kerülhetne a Romának.

Sensi reakciója egyébként érthető a Chelsea elleni meccs előtt, hiszen az amúgy is letargikus öltözői hangulaton aligha javítana, ha megbüntetnék a játékosokat.

Az azonban könnyen előfordulhat, hogy ha a londoni és a hétvégi udinei kirándulást is pont nélkül zárják a „farkasok”, akkor már lesznek következményei a sikertelenségnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik