Vincenzo Iaquinta 88. percben szerzett góljával nyert a Juve

Vágólapra másolva!
2008.03.16. 22:51
A Serie A vasárnap esti mérkőzésén a Juventus a Napolit fogadta. A vendég együttes az utolsó percekig hősiesen állta a zebra-mezesek rohamait, de két perccel a találkozó vége előtt eldőlt a három bajnoki pont sorsa.
Del Piero (jobbra) sokat harcolt a vendég védőkkel
Fotó: Action Images
Del Piero (jobbra) sokat harcolt a vendég védőkkel
Del Piero (jobbra) sokat harcolt a vendég védőkkel
Fotó: Action Images
Del Piero (jobbra) sokat harcolt a vendég védőkkel


A fordulót megelőzően a Juventus 51 ponttal állt a tabella harmadik helyén, 18 ponttal megelőzve vasárnapi vendégét a Napolit.

A két együttes közti hatalmas pontkülönbség azonban nem látszott meg a 90 perc során. A zebramezesek amolyan tessék-lássék módjára támadgattak, míg a Napoli nagyon fegyelmezetten védekezett.

Az első félidő öreguras játékát követően a 60. perctől kapcsolt egyre nagyobb fokozatra a Juventus. Carlos Tiago előbb 31 méterről tüzelt kapura, – Matteo Gianello hárított– majd Alessandro Del Piero felpörgetett labdáját lőtte fölé tíz méterről.

A 68. percben maga Del Piero próbálkozott a tizenegyesponttal egymagasságban, de kapásból leadott lövése nem találta el a kaput.

A 77. percben a csereként beállt Vincenzo Iaquinta lépett ki nagy helyzetben, de az egész meccsen kiválóan játszó Fabiano Santacroce utolsó emberként mintaszerűen szerelte a hazai csatárt.

Az idő múlásával a zebramezesek védői is egyre többet tűntek fel a vendég kapu előterében, többek között például Guglielmo Stendardo, aki nem sokkal a rendes játékidő vége előtt még a kapu fölé fejelt.

A 88. percben aztán érkezett Iaquinta, aki Del Piero labdáját jobbal átvette, ezzel leültetett egy védőt, majd a kapu jobb alsó sarkába helyezett.

A csereként beállt csatár szezonbeli nyolcadik gólja három pontot ért a Juventusnak.

A magyar származású Garics György végigjátszotta a találkozót, és egy szerencsétlenül hazafejelt labdát leszámítva (kis híján öngól lett belőle) jól teljesített az osztrák válogatott hátvéd.

SERIE A

28. FORDULÓ
Juventus–Napoli 1–0 (Iaquinta 88.)
Korábban:
Inter–Palermo 2–1 (Vieira 5., Jiménez 36., ill. Materazzi 25. – öngól)
Atalanta–Empoli 4–1 (Langelle 19., C. Doni 27., Padoin 77., 84., ill. Vannucchi 83.)
Cagliari–Torino 3–0 (Jeda 11., Aquafresca 22., 57 – az elsőt 11-esből)
Fiorentina–Genoa 3–1 (Santana 19., Mutu 30., Pazzini 56., ill. Masiero 83.)
Livorno–Parma 1–1 (Vidigal 41., ill. Reginaldo 61.)
Reggina–Siena 4–0 (Bienza 9., 39., Cozza 19., Missiroli 69.)
Sampdoria–Catania 3–1 (Palombo 68., Accardi 76., Bellucci 87., ill. Stovini 73.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Internazionale 28 20 7 1 54-17 +37 67
2. Roma 28 18 7 3 50-25 +25 61
3. Juventus 28 15 9 4 49-24 +25 54
4. Fiorentina 28 14 8 6 43-27 +16 50
5. Milan 28 12 10 6 42-23 +19 46
6. Sampdoria 28 12 6 10 39-35 +4 42
7. Udinese 28 11 8 9 36-38 -2 41
8. Atalanta 28 9 10 9 44-42 +2 37
9. Palermo 28 9 9 10 36-43 -7 36
10. Genoa 28 9 8 11 32-40 -8 35
11. Lazio 28 8 10 10 33-35 -2 34
12. Napoli 28 9 6 13 37-43 -6 33
13. Torino 28 5 16 7 30-35 -5 31
14. Siena 28 7 10 11 31-38 -7 31
15. Catania 28 6 9 13 24-36 -12 27
16. Livorno 28 6 9 13 28-42 -14 27
17. Parma 28 5 11 12 33-44 -11 26
18. Reggina 28 5 10 13 25-41 -16 25
19. Empoli 28 6 7 15 23-41 -18 25
20. Cagliari 28 6 6 16 25-45 -20 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik