Akit még az ág is húz: Alberto Aquilani két hónapra kidőlt a sorból

Vágólapra másolva!
2007.10.03. 13:53
Mintegy két hónapra lesérült Alberto Aquilani, az olasz első osztályú AS Roma középpályása, mután jobb lábában izomszakadást szenvedett a Manchester United elleni 1-0-ra elveszített kedd esti Bajnokok Ligája csoportmeccsen. Az orvosok szerint nem a játékos régi sérülése újult ki. Rómában szerdán vesz részt részletes kivizsgáláson a játékos.
A kép csalóka: az MU játékosainak nem volt köze Alberto Aquilani sérüléséhez
A kép csalóka: az MU játékosainak nem volt köze Alberto Aquilani sérüléséhez
A kép csalóka: az MU játékosainak nem volt köze Alberto Aquilani sérüléséhez
A kép csalóka: az MU játékosainak nem volt köze Alberto Aquilani sérüléséhez

MINDENT A SERIE A-RÓL

A Manchester United – AS Roma Bajnokok Ligája mérkőzés 58. percében Alberto Aquilani, az AS Roma védekező középpályása egy lövést követően fájdalmas arccal terült el a földön.

A szurkolók számára kapásból egyértelmű volt: nagy a baj. A rómaiak háza táján mindenkinek a játékos múlt szezonbeli, hat hónapos kihagyása jutott eszébe, akkor térdszalagszakadás miatt kellett fél évig nélkülözniük őt a farkasoknak.

A római klub orvosai szerint azonban nem ennek a sérülésnek, hanem korábbi izomproblémáknak a kiújulásáról lehet szó.

Másodfokú izomszakadást szenvedett a Roma játékosa, a fájdalmai már sokat enyhültek, speciális kezelésen vesz részt - nyilatkozta Mario Brozzi csapatorvos a La Gazzetta dello Sport milánói sportnapilap képviselőinek a rómaiak angliai szálláshelyén a repülőtérre indulás előtt .

Aquilanit Rómába érkezése után tüzetes vizsgálatoknak vetik alá. Az ultrahang-vizsgálat után már pontosabb információk is napvilágra kerülhetnek arről, mennyit kell majd kihagynia a farkasok kiválóságának.

EMLÉKEZTETŐ

MANCHESTER UNITED-AS ROMA 1-0 (0-0)
Helyszín: Manchester, Old Trafford
Nézőszám: 73 000
Játékvezető: Manuel Enrique Mejuto Gonzalez (spanyol)
Asszisztensek: Juan Carlos Yuste Jiménez, Jesus Calvo Guadamuro (mindkettő spanyol)
MANCHESTER ROMA
29 Kuszczak 1 Curci
22 O'Shea 3 Cicinho
5 Ferdinand 5 Mexés
15 Vidics 4 Juan
3 Evra 22 Tonetto
7 Cristiano Ronaldo 14 De Rossi
16 Carrick 8 Aquilani
18 Scholes 14 Giuly
17 Nani 20 Perrotta
10 Rooney 30 Mancini
9 Saha 10 Totti
Vezetőedző: Vezetőedző:
Sir Alex Ferguson Luciano Spalletti
Gólszerző(k): Rooney (70.)
Cserék: Saha helyett Tevez (66.), Nani helyett Giggs (80.), Rooney helyett Anderson (85.), ill. Aquilani helyett Pizarro (59.), Mancini helyett Vucsinics (74.), Giuly helyett Mauro Esposito (80.)
Sárga lap: Mexes (39.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik