Profi boksz: „Ez is megmutatja, mekkora nagy barom Wilder”

www.profiboksz.hu www.profiboksz.huwww.profiboksz.hu www.profiboksz.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.27. 09:33
null
Dillian Whyte szerint Deontay Wilder egy barom (Fotó: Getty Images)
Deontay Wilder és Tyson Fury neve után Mark Brelandé a harmadik, ami mindig előkerül a február 22-én lejátszott nehézsúlyú WBC-címmeccs kapcsán. A korábbi váltósúlyú bajnok és jelenleg Wilder mellett edzőként dolgozó szakember a hetedik menetben megelégelte, hogy az amerikai ökölvívó számolatlanul kapja a pofonokat és jelentős visszatámadásra nem képes, s a csapat többi tagjának eltérő véleménye ellenére bedobta a törölközőt.

 

A főedző, Jay Deas egyből elhatárolódott ettől a cselekedettől, Wilder pedig kilátásba helyezte, hogy kiteszi Breland szűrét a csapatból.

A brit nehézsúlyú kihívó, Dillian Whyte – aki hosszú ideje üldözte Wildert – elmondta a véleményét erről: „Ez is megmutatja, mekkora nagy barom Deontay Wilder. Az egyetlen ember a csapatában, aki tudja, mi az ökölvívás, az Breland. Egyedül ő mutatott megfelelő érzékenységet, a többi lesz.rta, hogy szétverik és lehet, hogy nagyobb baja is lesz. Brelandnek volt esze, ő lebunyózott már néhány kemény mérkőzést, és jó érzékkel lépett közbe. Wilder egy tuskó, és ha kivágja Brelandet, akkor még ostobább, mint amilyennek kinéz.”

A brit sportoló az amerikai jelmezes kifogásáról is elmondta a véleményét.

„Ne röhögtessenek már, egy ilyen jelmezt legalább 4-5 alkalommal fel kell próbálni. Tudnia kellett, mennyi a súlya a cuccnak. Egyébként meg egy kolosszus a csávó, valóban attól kifújnak a lábai, hogy 20 kilót 100 méteren keresztül cipelnie kell? Ezt a marhaságot senki nem veszi be. Ott vannak a színpadi színészek, vagy azok, akik Disney-filmekben játszanak, egész nap mindenféle jelmezekben kell rohangálniuk, mégsem nyavalyognak. Egyszerűen egy jobb ökölvívó ellen veszített, szétverték, leiskolázták, kicsontozták, ennyi.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik