Profiboksz.hu 2020.02.25 10:18 Frissítve: 2020.02.25 10:30

Profi boksz: Wilder a jelmezére fogta a vereségét

Elképesztő magyarázattal szolgált hét végi vereségéről Deontay Wilder amerikai ökölvívó, aki Las Vegasban kétszer is padlót fogott, majd a hetedik menetben T. K. O.-vereséget szenvedett az angol Tyson Furytól, és ezzel elbukta veretlen mérlegét és a WBC-világbajnoki övét.

Deontay Wilder félelmetesen nézett ki a 18 kilogrammos ruhában, de mire bevonult, elfáradt – állítja a legyőzött bajnok (Fotó: Getty Images)

Wilder csapatának egyik tagja a hetedik menetben megelégelte, amit Fury művel vele, és inkább bedobta a törülközőt. Az amerikai ökölvívó láthatóan elég rosszul állt a lábán, miután a harmadik menetben a brit kihívó leütötte. Wilder szerint nem Fury volt a probléma fő oka. 

„Egyáltalán nem voltam megfogva, a magyarázat egyszerű: túl nehéz volt a jelmez, amelyben bevonultam – magyarázta Wilder a vereségéről. – Az elejétől kezdve falábú voltam, a harmadik menettől pedig teljesen kifújtak a lábaim.”

Wildert váratlanul érte a csillogó-villogó jelmez súlya.

„Igazi harcos vagyok, nem adtam fel. Könnyű lett volna azt mondani, hogy inkább lenn maradok, mert nem érzem a lábaimat rendesen. Sokan mondják, hogy láthatóan nem volt valami rendben velem – folytatta Wilder. – A jelmezem tehet az egészről. Csak az előző este tudtam felpróbálni, nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Az akkumulátorokkal és a sisakkal együtt több mint 18 kiló volt. Azt hittem, hogy jó móka lesz, de most már úgy érzem, túlzás volt ez a látványelem.”

A korábban két súlycsoportban világbajnok Andre Ward szerint viszont Wilder vereségének oka, hogy egysíkú stílusát Fury kiismerte, és rájött, hogyan kell legyőzni.

„Az ilyen vereségbe nagyrészt olyan ökölvívók szaladnak bele, akik egyetlen erősségükre építenek fel mindent. Wilder pedig pont ilyen, ő az ütőerejére alapozott és arra, hogy emiatt mindenki be volt ijedve tőle. Mikor pedig így áll a dolog, van egy ilyen kiemelkedő elem a bunyódban, és sorban szállítod a kiütéseket, a csapatod is hajlamos elragadtatni magát veled együtt” – mondta Ward.

Ward szerint emiatt a két bunyós harmadik mérkőzésének is Fury lenne az esélyese, ezért Wilder jobban tenné, ha nem vállalná.

„Wildernek szerintem nem kellene azt a harmadik meccset erőltetni, a büszkesége biztos azt súgja neki, hogy igenis vállalja be, ám szerintem nem fogja megtenni. Pszichológiai értelemben teljesen szét van esve. Ez nem jelenti azt, hogy többé nem fog nyerni, de tudom, mi járhat a fejében. Lemosták róla a rettegett hírnevet, nem az történt, hogy beszedett hideg fejre egy bombát és kicsapták, nem, ízekre szedték, leiskolázták, megsemmisítették” – mondta Ward.

www.profiboksz.hu

A következő bevonuláshoz könnyebb jelmezre lesz szükség (Fotó: Getty Images)
2020.05.01 11:58:40

Ökölvívás KÉPES SPORT

Az amerikai klasszis minden idők legjobbjának tartotta magát, akit senki sem lökött le a trónról.

2020.03.07 22:52:13

Ökölvívás BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Ennek a mai, megbolydult világnak éppen ez lehet a fő gondja a boksszal. Hogy lecsupaszítottan férfias, emberi, zsigeri. A küzdés maga.

2020.03.04 21:24:39

Ökölvívás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Ötkarikás érmet húsz, vb-érmet tizenegy éve szerzett legutóbb.

2020.02.26 23:32:36

Ökölvívás THURY GÁBOR

ALAPVONAL. A kétezres évek első másfél évtizedét Klicskóék uralkodása jellemezte, majd Joshua és Fury révén a britek átvették a hatalmat.

2020.02.26 09:01:00

Ökölvívás PÓR KÁROLY

„Mindig is egy fehér, kövér cigány leszek, de bajnok vagyok” – a démonok sem tudták legyőzni.