Ökölvívás: örök nyugalomra helyezték Bajkai Istvánt

Vágólapra másolva!
2023.05.15. 17:15
Elbúcsúztatták és végső nyugalomra helyezték Bajkai Istvánt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi elnökét hétfőn a pestszentlőrinci temetőben.

A búcsúztatáson részt vett Novák Katalin köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszerelnök és felesége Lévai Anikó, Kövér László az Országgyűlés elnöke és felesége Bekk Mária, illetve számos kormánytag, politikus. A gyászszertartást Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke végezte, imádságot mondott Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke is.

A búcsúztatást követően az elhunytat szűk családi körben helyezték végső nyugalomra.
Bajkai István 59 éves korában, április 22-én hunyt el.

A sportvezetőt 2017-ben az Aranycsapat Testület alelnökévé választották, 2018–2019-ben a Magyar Ökölvívó Szakszövetség megbízott pénzügyi biztosa, majd 2019 szeptemberétől 2023 januárjáig a szövetség elnöke volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik