NB II: összeállt a szakmai stáb Nyíregyházán, DVTK-csatár érkezhet

2012.02.06. 15:53
Címkék
Brekk János, a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza menedzsere összeállította a csapat szakmai stábját, és további játékosok érkezésére számít – a nyírségiek legfrissebb igazolása a Nyírsuli U19-es csapatában játszó Módis Dávid, de felvetődött többek között a diósgyőri George Menougong neve is.

Összeállt a Nyíregyháza szakmai stábja: a vezetőedző Németh Károly, a pályaedző és technikai vezető Márton István, a kapusedző pedig Téglási Gábor. Hadra fogható játékosokból azonban még híján van a csapat.

„Igen, nem egyszerű a helyzet, hiszen a huszonnegyedik órában történt meg a változás – mondta el Brekk János a szon.hu-nak azzal kapcsolatban, hogy helyi vállalkozókból álló tulajdonosi kör vette át a Nyíregyháza működtetését. – Szinte egész vasárnap telefonáltam, mert szükségünk van még játékosokra. Többen is megkerestek és beajánlkoztak, vannak is előrehaladott tárgyalások.”

Brekk János egy friss igazolásról és további lehetséges szerződtetésekről szót ejtett: „Módis Dávid, a Nyírsuli U19-es csapatának játékosa hétfőtől velünk dolgozik, és képbe került még többek között Germán Tamás, Pál Szabolcs, George Menougong és Halgas Tibor is.”

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Lucz Anna ezúttal ezüstérmes lett 200 méteren

Kajak-kenu
12 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
18 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
33 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
42 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
48 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
53 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik