Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
DVTK: küszöbön a brazil Frizoni szerződtetése, még egy csatár jöhet
Közel jár a brazil Bernardo Frizoni szerződtetéséhez a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr – Dudás Hunor, a klub ügyvezetőjének elmondása szerint már csak a kötelező papírmunka van hátra a legutóbb a szlovák másodosztályban futballozó 21 éves középpályás szerződtetéséig. Dudás azt is elárulta, hogy a miskolciak örülnének egy befejező csatár érkezésének is.
„Valószínűleg Bernardo Frizoni is a mi játékosunk lesz, vele kapcsolatban a papírmunkát kell elvégezni – idézi a boon.hu Dudás Hunor ügyvezetőt. – Az pedig, hogy szükség van-e még játékosra, az edzőtáborban fog kiderülni. Az átigazolási időszak végéig, vagyis február 20-ig van lehetőségünk rá, hogy igazoljunk. Nézelődünk, komoly tárgyalásban nem állunk senkivel, de ha találunk egy jó befejező csatárt, olyat, aki erősítést jelentene, akkor lépni fogunk.”
Frizoni a 2009–2010-es szezonban a Honvéd második csapatában, míg a 2010–2011-es idényben a Barcsban szerepelt, tehát van magyarországi tapasztalata.
| Érkezett: Juszef Szekur (marokkói, klub nélküli, legutóbb Lilleström – Norvégia), Fernando Miguel Fernández (spanyol, klub nélküli, legutóbb Málaga – Spanyolország), Vági András (FC Aarau – Svájc) | |
Távozik/szabadon igazolható: Enrique Carreno (spanyol, Real Zaragoza B – Spanyolország), Illés Richárd, Szabó Péter (Kazincbarcika?) | |
| Akivel tárgyalnak: Bernardo Frizoni (brazil, legutóbb FK Bodva Moldava nad Bodvou – Szlovákia), |




