Diósgyőr: öt játékos, köztük Menougong is kölcsönben folytathatja

2012.02.06. 10:12
Címkék
 Hétfő hajnalban elindult beleki edzőtáborába az NB I-ben szereplő Diósgyőr labdarúgócsapata. Nem tartott a kerettel Illés Richárd és Szabó Péter, akik a másodosztályú Kazincbarcikával készülnek, továbbá Pál Szabolcs, George Menougong és Halgas Tibor sem, akikről Benczés Miklós vezetőedző elmondta: a klub szeretné kölcsönadni őket a következő szezonra. Ott van az utazó keretben azonban a DVTK friss szerzeménye, Vági András, akinek szerződtetéséről vasárnap számoltunk be. 



A boon.hu tájékoztatása szerint nem tartott a DVTK Törökországba utazó keretével Illés Richárd és Szabó Péter, akiknek kölcsönadása folyamatban van – mindketten az NB II-es Kazincbarcikával készülnek. Pál Szabolcs, George Menougong és Halgas Tibor sem került fel a csapatot szállító repülőgép utaslistájára.

„Szeretnénk őket kölcsönadni, de az egyelőre nem tisztázott, hogy hová, miképpen, és hogy mennyi időre – nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője. – Úgy tudjuk, egyiküket több csapat is szívesen látná, jobbára NB II-es alakulatok. Halgas Tibornak egyébként 2013 nyaráig, Pál Szabolcsnak 2013. december 31-ig, míg George Menougongnak idén június 30-ig szól diósgyőri kontraktusa, ami egy évvel meghosszabbítható."

Legfrissebb hírek

Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót Torontóban

Foci vb 2026
7 perce

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
16 perce

Női röplabda Európa-liga: horvát győzelem az észtek ellen Kecskeméten

Röplabda
23 perce

Szoboszlai Dominik ölelése Mexikóvárosban

Foci vb 2026
39 perce

Grillpartival hangolódik az uruguayi válogatott – Fotó

Foci vb 2026
52 perce

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
1 órája

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
1 órája

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik