Találatok a MTK címkére

Találatok száma: 3124

NB II: Bognár duplázott, az MTK megverte a Soroksárt

2019-08-18 19:42:52

Ellentétes félidőket hozó mérkőzésen az MTK 3–2-re legyőzte a vendég Soroksárt a labdarúgó NB II 4. fordulójában. A kék-fehérek az első részben háromgólos előnyt szereztek, ám a XXIII. kerületiek az utolsó negyedórában két pontrúgással felzárkóztak, és a végén egyenlíthettek is volna.

labdarúgó NB II Soroksár NB II MTK 4. forduló

Kikapott az ETO, élre ugrott a Csákvár, otthon vesztett pontot a Vasas

2019-08-18 13:13:02

Tizennégy napon belül már a 4. fordulót rendezték meg a labdarúgó NB II-ben. Az eddig hibátlan ETO FC Győr alulmaradt Siófokon, a Csákvár viszont Balmazújvárosban is győzni tudott, és ezzel átvette a vezetést a tabellán. Az MTK parádés első félidő után egygólos előnyt megtartott a hajrára feljavuló Soroksár ellen, míg a Vasas csak 1–1-et játszott hazai pályán az Ajkával. Három vereség után először tudott nyerni a Vác, amely a Dorogot múlta felül. Fölényes diadalt aratott Nyíregyháza és a Haladás, előbbi a Békéscsabát, utóbbi a Szolnokot keserítette el három góllal.

élő eredménykövetés labdarúgó NB II Vác Vasas Tiszakécske Szpari

Női NB I: bajnokverés a rajton, az MTK legyőzte a Ferencvárost

2019-08-17 21:38:44

Bajnokveréssel kezdődött a női labdarúgó NB I 2019–2020-as kiírása, az MTK 1–0-ra legyőzte a címvédő Ferencvárost az első forduló rangadóján.

női labdarúgás női foci női NB I Szent Mihály MTK Ferencváros

MLSZ: eljárás indul az antiszemita Dorog-szurkolók miatt

2019-08-16 13:15:18

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága kezdeményezte a hétvégi Dorogi FC–MTK Budapest labdarúgó NB II-es bajnoki mérkőzéssel kapcsolatos fegyelmi eljárást – írja a szövetség hivatalos Twitter-csatornája.

MTK MLSZ Dorogi FC

NB II: az MTK az MLSZ-hez fordult a dorogi meccs után

2019-08-15 18:47:54

A labdarúgó NB II-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján tudatta, hogy az MLSZ-hez fordult a Dorog ellen 4–0-ra megnyert idegenbeli bajnokin történtek miatt. A kék-fehérek közleményét változtatás nélkül közöljük.

NB II MTK Budapest MTK MLSZ Dorogi FC Dorog

Tenisz: 0:3-ról zsinórban hat játék, majd győzelem Pirostól

2019-08-13 16:53:25

A világranglista 448. helyén álló Piros Zsombor két játszmában, 6:3, 7:5-re múlta felül a horvát Nino Serdarusicot az olaszországi Cordenonsban zajló challengertornán.

tenisz Piros Zsombor MTK Challenger-torna

NB II: a ráadásban mentett pontot a Hali, gálázott az MTK

2019-08-11 19:31:02

A labdarúgó NB II 3. fordulójában a Haladás a ráadásban szerzett góllal mentett pontot a Szeged-Csanád GA vendégeként, Gyulán. Az MTK négy gólt vágva ütötte ki a Dorogot, míg a Budaörs a Vác ellen győzött négy gólt szerezve. A Soroksár fordulatos meccsen otthon verte meg a Szparit.

Vác Szeged Soroksár Nyíregyháza NB II MTK

Az MTK kiütötte a Dorogot, ismét kikapott a Gyirmót

2019-08-11 17:29:20

Vasárnap kilenc mérkőzést rendeztek a labdarúgó NB II 3. fordulójában. Az MTK négy gólt vágva ütötte ki a Dorogot, míg a Budaörs a Vác ellen győzött négy gólt szerezve. Az ETO a Tiszakécskét, a Csákvár a Budafokot verte meg, így mindkét csapat továbbra is hibátlan. A Haladás a ráadásban elért góllal mentett pontot a Szeged-Csanád GA vendégeként, Gyulán. Lejátszotta vélhetően utolsó meccsét a Balmazújváros, amely Szolnokon jól helytállt, de vereséget szenvedett. A Gyirmót FC Győr ismét kikapott, most a Siófok otthonában 2–1-re.

Tiszakécske Szolnok Szeged Soroksár Siófok Nyíregyháza

Isten éltesse a csúcstartót! – Garami József 80 éves

2019-08-09 13:45:14

Nyolcvanadik életévét tölti be pénteken Garami József, akinél több NB I-es mérkőzésen senki sem ült a kispadon.

NB I MTK Garami József

MTK: hosszabbított a válogatott játékos; Gerát megműtötték

2019-08-09 13:25:23

Pintér Ádám szerződést hosszabbított, Gera Dániel lágyékműtéten esett át az NB II-ben szereplő MTK labdarúgói közül – adta hírül a fővárosi klub a hivatalos honlapján.

Pintér Ádám NB II MTK Gera Dániel

NB II: ötöt hintett a Vasas, az ETO nyerte meg a győri rangadót

2019-08-07 20:58:04

A labdarúgó NB II 2. fordulójában a Vasas kétgólos hátrányból fordított, és 5–2-re legyőzte a Soroksárt. Az ETO a győri rangadón 3–0-ra megverte a Gyirmótot, míg a Budafok a Szolnoknak vágott három gólt. A Haladás a Siófokkal, az MTK pedig a Budaörssel nem bírt hazai pályán. A Csákvár a hajrában fordította maga javára a Vác elleni meccset.

Vác Vasas Szolnok Soroksár Siófok NB II

Ötöt hintett a Vasas, az ETO-é a győri rangadó, csak ikszelt az MTK

2019-08-07 17:27:26

Szerdán hétközi fordulót rendeztek a labdarúgó NB II-ben. A Vasas kétgólos hátrányból fordított, és 5–2-re legyőzte a Soroksárt. Az ETO a győri rangadón 3–0-ra megverte a Gyirmótot, míg a Budafok a Szolnoknak vágott három gólt. A Haladás a Siófokkal, az MTK pedig a Budaörssel nem bírt hazai pályán. Elmaradt az újabb Balmaz-csoda, a hajdúságiak hazai pályán 2–1-re kikaptak a Szeged-Csanád GA-tól, míg a Nyíregyháza otthon a Dorogtól szenvedett vereséget. A Csákvár a hajrában fordította maga javára a Vác elleni meccset. A Békéscsaba két büntetővel nyert a Kazincbarcika vendégeként, míg a Tiszakécske az újonc Ajkát verte meg.

élő eredménykövetés Vác Vasas Tiszakécske Szolnok Szeged

NB II: Finnországba adta kölcsön ghánai légiósát az MTK

2019-08-05 16:34:10

Az NB II-ben szereplő MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönadta a finn élvonalban szereplő FC Honkának ghánai légiósát, Nasiru Banahenét.

magyar átigazolás Nasiru Banahene NB II MTK FC Honka

A mennyország kapufája – Karinthy Frigyes riportja az MTK-meccsről

2019-08-05 11:28:25

Bő három évvel ezelőtt a Népsport futballirodalmi sorozatában írtunk Karinthy Frigyes és a labdarúgás kapcsolatáról. Mostani cikkünkkel az akkori gyűjtést igyekszünk kiegészíteni, felelevenítve a korszakos magyar író, költő 1926-os és 1927-es meccstudósításának körülményeit.

népsport NB I MTK Karinthy Frigyes

NB II: kikapott az MTK Csákváron, a Kécske Csabán nyert

2019-08-04 21:00:01

A labdarúgó NB II 1. fordulójában az MTK 3–2-re kikapott a Csákvár otthonában, míg a Tiszakécske Békéscsabán győzött. Az ETO az újonc FC Ajka elleni sikerrel kezdett, míg a másik újonc, a Szolnok a Vácot verte meg hazai környezetben. A Balmazújváros zömében ifistákkal felállva döntetlent ért el Siófokon.

Vác Tiszakécske Szolnok Siófok NB II MTK

Az MTK a Csákvártól, a Vasas a Dorogtól kapott ki kezdésként

2019-08-04 15:38:20

A Gyirmót és a Haladás pénteki mérkőzése után a többi 18 NB II-es labdarúgócsapat ma kezdte meg az új idényt. A forduló meglepetései közé tartozik, hogy a Vasas 2–1-re kikapott Dorogon, s az MTK 3–2-es vereséget szenvedett a Csákvár otthonában. Az ETO az újonc FC Ajka elleni sikerrel kezdett, míg a másik újonc, a Szolnok a Vácot verte meg hazai környezetben. A harmadik újonc, a Szeged-Csanád GA csúnya hazai vereséggel indította a bajnokságot. A Tiszakécske Békéscsabán győzött. Lejátszotta meccsét az NB II-es licencétől megfosztott Balmazújváros Siófokon, sőt, több ifistával felállva értékes döntetlent ért el. 

élő eredménykövetés Vác Vasas Tiszakécske Szolnok Szeged

Átigazolás: az MTK-tól távozott csatár Azerbajdzsánban folytatja

2019-08-04 11:43:26

Az azeri élvonalban szereplő Sabah FK-nál folytatja pályafutását a legutóbb az MTK-ban futballozó mali csatár, Ulysse Diallo.

Ulysse Diallo Sabah FK MTK magyar átigazolás

Négyen pályázhatnak a feljutásra; mi lesz a Balmazzal? – NB II-es felvezetés

2019-08-02 15:06:55

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 Pénteken megkezdődött a labdarúgó NB II 38 fordulót magába foglaló 2019–2020-as kiírása – azonban olyan körülmények között, amilyenekre az egycsoportos mezőny bevezetése óta még nem akadt példa. Három csapatnál, a Vácnál, a Haladásnál és a Balmazújvárosnál nyáron végig komoly anyagi problémák voltak, ennek következtében az MLSZ megvonta a hajdúságiak licencét és a másik két együttesnél is „rezgett a léc”. Mégsem biztos azonban, hogy csonka mezőnnyel zajlik az NB II, hiszen a Balmaznál minden jogi lépést megtesznek azért, hogy indulhassanak a másodosztályban. Végleges döntés jövő kedden várható. A feljutásra egyébként több együttes is pályázik, a Vasas mellett a Gyirmót FC Győr, az MTK és az ETO FC Győr is eséllyel törhet az osztályváltásra. Az MLSZ „fiatalszabálya” bizonyos értelemben továbbra is sok klub kezét megköti, ugyanakkor a kooperációs szerződéseknek köszönhetően könnyebben szerepelhetnek a fiatalok az NB II-es gárdáknál.

másodosztály beharangozó Vác Vasas Tiszakécske Szolnok

NB II: Dorogon folytatja az MTK-tól távozó támadó

2019-08-02 11:25:49

A labdarúgó NB II-ben szereplő Dorog játékosa lett Németh Ádám – olvasható a támadót képviselő Center Sport menedzseriroda Facebook-oldalán.

Németh Ádám NB II átigazolás NB II MTK Budapest MTK Dorog

Felkészülés: Felipe visszatért; próbajátékosokkal kapott ki az Újpest

2019-07-27 20:42:05

Az Újpest három próbajátékossal a soraiban kikapott az MTK-tól, a Diósgyőr döntetlent játszott a Budafokkal, a Felipével felálló Kisvárda 4–3-as vereséget szenvedett a Gyirmót FC Győrtől szombaton felkészülési mérkőzésen.

Újpest felkészülési mérkőzés felkészülés MTK Kisvárda Gyirmót