NB I: az ősz végére kiegyenesedett az MTK

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2024.01.04. 11:17
null
A hátvéd Kocsis Gergő és a kapus Demjén Patrik is sokat tett azért, hogy az MTK a középmezőnyből várja a tavaszi folytatást (Fotó: Török Attila)
Hullámvasutazott az MTK Budapest a 2023–2024-es idény első felében, s bár a középmezőnyben áll, jócskán van még lehetősége a javulásra.

Akadozó kezdés, dobogós folytatás, kiütéses vereségek és a játék stabilizálása után végül a középmezőnyben kötött ki az MTK Budapest a 2023–2024-es NB I-es idény első felének végére. A maga nemében a hullámvasút minden állomása váratlan volt, hiszen a 12 csapatos NB I nyolcéves története során még egyszer sem maradt bent mind a két feljutó csapat, ám az MTK és a DVTK is váratlanul eredményes volt a bajnokság első harmadában. Ráadásul éppen az MTK közelmúltja miatt hihették azt sokan, hogy a Hungária körúti együttes a bennmaradásért küzd majd: 2017-ben kiesés, 2018-ban aranyérem az NB II-ben, 2019-ben újabb kiesés, 2020-ban feljutás és a 2021-es év átugrásával folytatódott a sorminta, hiszen 2022-ben jött az újabb kiesés, majd feljutás tavaly tavasszal.

Az őszi 17 forduló elteltével úgy tűnik, mégsem folytatódik az MTK hagyományaihoz dicstelen sorozat – hacsak nem új kezdődött, és most már kétévente vált jegyet a klub a Merkantil Bank Ligába. Már sohasem tudjuk meg, hogy a 2022–2023-ban menesztett Bognár Györggyel mire menne most az MTK, de az biztos, hogy Horváth Dávid vezetőedzővel nemcsak a magabiztos feljutás sikerült, a védekezés stabilizálásával nemesebb célokért küzdhet a csapat.

A keretet az utóbbi évekhez képest nem külföldiekkel töltötték fel az élvonalbeli tagság megszerzése után – talán bízva abban is, hogy Horváth Dávid irányításával az U19-es együttes az eddigi legjobb magyar UEFA Ifjúsági Liga-eredményt érte el, és ismeri a klub utánpótlását –, hanem NB I-es rutinnal felvértezett játékosokkal (Demjén Patrik, Kádár Tamás, Nemanja Antonov, Hej Viktor), valamint az U19-es sikercsapat legjobbjaival.

Az évad első három bajnokiján nem nyert az MTK, ám ezután megindult a szekér: a Kecskemét (1–0), a DVSC (3–1), a DVTK (2–1) és az Újpest (2–0) legyőzésével a második helyre lépett fel, de a dobogós remények hamar szertefoszlottak.

A korábbiakban akadtak gondok a gólszerzéssel (hét mérkőzésen tíz), ám a Ferencváros (1–6), majd a Fehérvár FC (0–3) és Puskás Akadémia (0–5) elleni találkozón a védelem is összeomlott, ráadásul az addig mindössze egy győzelmet számláló Mezőkövesd is megverte (1–0) a budapestieket, s csak a Paks (0–0) ellen szakadt meg a borzalmas széria. Sérülések és eltiltások is hátráltatták a csapatot – Bobál Dávid aligha lép már pályára az idényben Achilles-ín-szakadása miatt, s Németh Krisztián is hosszabb időre dőlt ki az ősszel –, ám december közepére kiegyenesedett a gárda: a ZTE (2–0), a Kecskemét (2–1) és a Debrecen (2–1) legyőzése mellett csak a Kisvárdától kapott ki (1–3), míg a szezonzárón a DVTK ellen 3–3-as döntetlent játszott.

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Az év végén sokszor előfordult, hogy az MTK átadja a kezdeményezést az ellenfélnek, és a hagyományaihoz képest jóval defenzívebb felfogással játszik. A kiütéses vereségeket követően az új taktika bevált, jó sorozatával a felsőházban zárta az őszt a csapat, de csupán a Kisvárda (19) és a Mezőkövesd (17) talált be kevesebbszer a kapuba a bajnokságban, míg az MTK-n kívül a ZTE szerzett 17 mérkőzésen 21 gólt. Márpedig ezek az együttesek a kiesés ellen küzdenek, s bár az MTK-nak egyelőre bejött, hogy az eredményesség oltárán némileg feláldozta a támadófutballt, a tavasszal az ellenfél térfelén zajló játék fejlesztésére nyílik a legtöbb lehetőség. Úgy még talán a hullámvölgyek sem lesznek olyan meredekek, mint az ősszel.

Sorozatunk következő részében a Debreceni VSC őszét értékeljük majd.



Az NB I állása
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik