San Francisco, Green Bay, Houston, Atlanta: zuhanórepülés

HERCZE KRISTÓFHERCZE KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2013.09.26. 16:05
null
Giovani Bernard látványos TD-je – ez is hozzájárult a Bengals felemelkedéséhez és a Packers zuhanásához (Fotók: Reuters)
Nem forgott veszélyben múlt heti szubjektív NFL-erősorrendünk első három helyezettjének pozíciója, sőt, a Denver, Seattle, Chicago hármast ostromló San Francisco, Houston, Green Bay hármast a hét végén egyaránt vereséget szenvedett, és ki is hullott az első tízből, ahová az idényrajt meglepetéscsapatai, a Kansas City, a Miami és a Dallas tolakodtak be. A lista végén továbbra is a Jacksonville áll ezúttal a New York Giants mögött. 

 

1. (az előző listán: 1.) Denver Broncos (győzelem-vereség mutató: 3-0)
Az Oakland sem volt ellenfél a Denver számára a hétfő esti rangadón. A helyzet nem változott, Peyton Manning fantasztikus és eddig megállíthatatlan, ahogy a védelem is erőn felül teljesít. Továbbra is azt tudjuk mondani, hogy a rájátszás elérése papírforma a Broncos számára, a playoffban kell nagyot alkotnia a gárdának. Ehhez minden adott!

2. (2.) Seattle Seahawks (3-0)
A Jacksonville elleni összecsapás pontosan azt hozta, amit előzetesen vártunk: edzőmeccset. Pete Carroll a harmadik negyed közepén le is ültette a fél csapatát a tetemes előny tudatában, de még a cseresor is könnyedén ment át a Jaguars védőin. Ebből látszik, milyen hihetetlenül vastag a keret és mennyire erős a Seahawks.

3. (3.) Chicago Bears (3-0)
Veretlen maradt a Chicago is, pedig nem volt könnyű dolga Pittsburghben. Jay Cutler megint akkor játszott nagyot, amikor kellett, s a futójáték is jól működött. A defense hozta a labdaszerzéseket és a pontokat is, amivel nem tudott lépést tartani a Steelers.

4. (7.) New England Patriots (3-0)
Habár veretlen a Pats, még nagyon sok munka van a társaságnál. A Buccaneers nem volt ellenfél Bradyék számára, ám azért továbbra sem mondhatjuk, hogy biztos lábakon áll a támadóegység. Brady is sokat hibázgat, ahogy az őt körülvevő fiatalok is. Az Atlanta mindenesetre sokkal nehezebb ellenfél lesz, mint a Tampa Bay volt.

5. (8.) New Orleans Saints (3-0)
Kissé meglepő, hogy a Szentek még veretlenek. A védelem a liga egyik legkellemesebb meglepetése – Rob Ryan csodát művelt a csapategységgel, ezzel pedig végre Brees is fellélegezhet, hiszen nem mindig neki kell a hátára vennie a társaságot. A negyedik héten jön a veretlenek csatája, a Saints a Dolphinst fogadja.

6. (10.) Cincinnati Bengals (2-1)
Szoros mérkőzést nyert meg a Bengals a Green Bay ellen, ami hatalmas fegyvertény! Sokat hibázott mind Dalton, mind pedig a többi támadó, ami majdnem a meccsbe került, ám a védelem rendre kulcsmomentumokban villant. Az összképet nézve brutálisan erős ez a Bengals, egyszerűen csak vigyáznia kell a labdára!

7. (11.) Kansas City Chiefs (3-0)
Fantasztikus rajtot látunk a Chiefstől, amely három forduló után is veretlen. Az Eagles ellen mindenesetre azért látszott, hogy Alex Smitht és a támadókat meg lehet fogni, ám a védelem brutális. Egyértelműen a liga egyik legerősebb egységéről van szó, a Tamba Hali, Justin Houston linebackerduótól pedig retteghet az egész liga.

8. (14.) Miami Dolphins (3-0)
Az idei esztendő legnagyobb meglepetése a Dolphins eddig menetelése. Ryan Tannehill kezdi bizonyítani, hogy nagyon jó választás volt a tavalyi draft első körében. A csapat kezd összekovácsolódni, miközben a Patriotshoz hasonlóan a nehéz, nyögvenyelős meccseket is hozza – ettől igazán jó egy csapat.

9. (12.) Dallas Cowboys (2-1)
Egyelőre nagyon magabiztos a Cowboys – már a Chiefs elleni összecsapás is hajszálon múlott, ám a Rams ellen megmutatták Tony Romóék, hogy nagyon erősek. Már csak az kellene, hogy egészségesek maradjanak a kulcsemberek. Jerry Jones dörzsölheti is a tenyerét, hiszen mindegyik csoportrivális kikapott.

10. (15.) Indianapolis Colts (2-1)
Hatalmas siker a Coltstól San Franciscóban – Andrew Luckék az esélytelenek nyugalmával léphettek pályára a 49ers vendégeként, végül uralták az összecsapást. Az újonnan érkezett futó, Trent Richardson TD-vel mutatkozott be, de a csapat többi tagja sem panaszkodhat, szinte mindenki emberfeletti produkcióval tudott hozzájárulni a Csikók győzelméhez. A csapat megmutatta, bárkit képes elverni, a siker leginkább Pep Hamilton támadókoordinátor játékhívásaitól függ.

Ray Rice távollétében Bernard Pierce futott a Baltimore-ban
Ray Rice távollétében Bernard Pierce futott a Baltimore-ban

11. (13.) Baltimore Ravens (2-1)
Fontos mérkőzést tudott behúzni a címvédő, hiszen a Texans igen erős csapat papíron, annak ellenére, hogy idén eddig csak árnyéka önmagának. Ehhez a sikerhez mindegyik csapatrész hozzátette a magáét. A védelem javuló tendenciát mutat, ami kulcskérdés lehet a következő hetekben.

12. (4.) San Francisco 49ers (1-2)
Nagy meglepetés a 49ers idei játéka, ám nem a kellemes fajtából. Colin Kaepernick egyelőre közel sem hozza azt, amit tavaly láttunk tőle, amiben nagy szerepet játszik a csapat idei gyenge – igazából érthetetlen – játékhívása. A vereségekkel együtt jönnek a bajok, Frank Gore a kevés futásra panaszkodik, míg a sztár irányító-siettető, Aldon Smith a hétvégi „balesete" miatt kénytelen lesz több hetes elvonókúrára vonulni, így az ő játékára nem számíthat Jim Harbaugh.

A Packers szurkolóinak eddig két vereséget kellett elviselniük
A Packers szurkolóinak eddig két vereséget kellett elviselniük

13. (6.) Green Bay Packers (1-2)
Igazi adok-kapok csatát hozott a Packers–Bengals összecsapás, s bár kikapott a Green Bay, azért az biztató, hogy sorra szerzi a labdákat az egyébként nem túl acélos védelem. Ezúttal Rodgers is többet hibázott a kelleténél, de a zakó ellenére megmutatták a Sajtfejűek, hogy korai lenne őket három forduló után leírni.

14. (5.) Houston Texans (2-1)
Elszenvedte első vereségét a Houston, ami nem meglepő, látván az előző heteket, benne volt a levegőben a kudarc. A Ravens ellen semmi sem jött össze a támadóegységnek, de a védelem sem büszkélkedhet. A negyedik játéknapon a Seattle-t látja vendégül a Texans, az lesz igazán nehéz mérkőzés!

15. (9.) Atlanta Falcons (1-2)
A várakozásokat alulmúlóan teljesít a Falcons. Adott lenne egy erős keret, ám Matt Ryanéknél nagy gondok akadtak a játékhívásokkal. Kár érte, mert megvoltak a lehetőségei az Atlantának arra, hogy hozzák a Miami elleni győzelmet, ám az biztos, hogy támadóoldalon ennél sokkal több kell, főleg az ellenfél vörös zónájában, illetve ideje lenne megtanulnia Mike Smith vezetőedzőnek, hogy nem egy félideig tartanak a meccsek.

16. (18.) Tennessee Titans (2-1)
Most sajnálhatják igazán a Titánok azt, hogy az előző héten elbukták az egyébként nyerhető, Texans elleni rangadót, ugyanis 3-0-val állhatnának. Jake Locker játékából kezd derengeni, néhány éve miért is volt első körös választott a játékosbörzén, ám nagy talány, hogy tartani is tudja-e ezt a formát. A Jets védelme ellen bizonyíthatja, hogy nem csak véletlen volt a Chargers elleni produkció.

17. (21.) Detroit Lions (2-1)
Úgy tűnik, a Lions túltette magát az előző heti kudarcon, ezúttal meggyőző sikert zsebelt be a Redskins ellen. A Matt Stafford–Calvin Johnson kapcsolat ismét megállíthatatlan volt, ám melléjük csatlakozott a futó Joique Bell is, aki a sérült Reggie Bush távollétében kezdett az Oroszlánoknál. A negyedik játékhéten a veretlen Bears látogat Detroitba, értékmérő meccs lesz.

18. (16.) San Diego Chargers (1-2)
Kissé meglepő vereséget szenvedett el a Chargers Tennessee-ben. Az előző heteket elnézve ebben a csapatban több van, ám sok munkája lesz még Mike McCoynak ezzel a társasággal. Egyelőre nagyon vékony a keret, aminek nagy hátránya, hogy minden sérülés nagy mértékben gyengítheti Riverséket.

19. (24.) New York Jets (2-1)
Van élet Mark Sanchez után a Jetsnél – sőt! A védelem elképesztően össze lett rakva, ami annyira azért nem meglepő, de hogy a Geno Smith-vezette támadócsapat is jól működik, az már sokkal nagyobb érdekesség. Egyértelműen az AFC egyik meglepetéscsapata lehet a Jets, ha tartani tudja ezt a formát.

20. (17.) Philadelphia Eagles (1-2)
A jó kezdés után visszaesett a Philly. habár a támadóknál továbbra is hatékonyan fut LeSean McCoy – a jó csapatok ellen ez kevés lesz. Lassan Michael Vicknek is villantania kell valamit, mert az ő jó (passz)játéka nélkül nehéz lesz meccseket nyerni. Ahogy a többi fejben is rendet kell raknia Chip Kellynek, mert a sok buta hiba ezúttal is az Eagles győzelmébe került.

21. (19.) St. Louis Rams (1-2)
Siralmas játékot láthattunk a Ramstől a harmadik fordulóban, ami nem túl biztató a következő meccsekre nézve. Mindenben leszerepelt a csapat a Cowboys ellen: a támadófal kilátástalan kategória, hiába a nyáron szerződtetett Jake Long, a passzjáték akadozik, míg a futójáték nem ismert fogalom St. Louisban. A védelem is nagy pofont kapott, főleg a cornerback Cortland Finnegan, aki az elmúlt évek jó játéka után idén borzasztó teljesítményt nyújt.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

22. (20.) Arizona Cardinals (1-2)
Elég sima vereséget szenvedett a Cardinals a Saints otthonában. Mondjuk, a két csapatot elnézve nem meglepő a végeredmény, azért azt tegyük hozzá, hogy ezúttal Bruce Arians sem volt a helyzet magaslatán a játékhívásokkal. Ezt a buktát gyorsan el kell felejteni, mert vasárnap jön a nyeretlen Buccaneers.

23. (30.) Carolina Panthers (1-2)
Megszerezte első győzelmet a Panthers, amely a romokban lévő Giantsen kerekedett felül. Ez nem kisebbíti Cam Newtonék érdemeit, hiszen vasárnap az összes csapatrész jelesre vizsgázott, ami nagy lökést adhat a következő fordulókra. Ezen a héten a pihenésé lesz a főszerep.

24. (31.) Cleveland Browns (1-2)
Ez ám az elképesztő bemutatkozás Brian Hoyertől: a sérült Weeden helyett rögtön meg is szerezte a Browns idei első győzelmét. Nagy segítséget kapott az eltiltás után visszatérő Josh Gordontól, aki 146 yarddal és egy touchdownnal vette ki a részét a győzelemből.

25. (25.) Buffalo Bills (1-2)
Ezúttal kevésnek bizonyult az E.J. Manuel faktor... Az újonc irányító most sem játszott rosszul, főleg annak fényében, hogy az őt megvédő támadófal gyengén muzsikált. A nagyobb gond a védelemmel volt, amin Geno Smith úgy mehetett át, mint kés a vajon.

26. (26.) Pittsburgh Steelers (0-3)
Nyeretlen maradt a Steelers, ám az igazat megvallva a Bears ellen ezúttal egyáltalán nem volt lefutott a meccs. Az támadóegység fejlődés jeleit mutatja, de a buta hibák és a labdavesztések pont a legrosszabb pillanatokban jöttek. Vasárnap meg lehet szerezni az első győzelmet, az ellenfél a Vikings lesz Londonban.

27. (23.) Washington Redskins (0-3)
A tavalyi rájátszásban megsérült Robert Griffin III még nem teljesen egészséges, illetve komoly mentális problémái is vannak. Így elég nehéz megfogni az ellenfelet, főleg, hogy a védelem is gyengébb, mint egy éve.

28. (29.) Oakland Raiders (1-2)
Simán kikapott az Oakland a hétfő esti rangadón, ám lássuk be, egyáltalán nem reménytelen a csapat. Terrelle Pryor személyében könnyen lehet, hogy megtalálták a franchise irányítójukat, egy jó drafttal, illetve nyárral hatalmasat erősödhetnek. A Raidersnek van tartása, még jó pár csapatot meglephet.

29. (27.) Tampa Bay Buccaneers (0-3)
Lehangoló volt a Bucs teljesítménye a New England ellen, amit Greg Schiano vezetőedző nyakába varrhatunk. Egyáltalán nem lepne meg, ha Schiano akár már a szezon közepén leköszönne, amennyiben így folytatja a Bucs. A Cardinals ellen új irányítóval készül a csapat, nyerni kell!

Vajon Josh Freeman eldobta az utolsó passzát Buccaneers-játékosként?
Vajon Josh Freeman eldobta az utolsó passzát Buccaneers-játékosként?

30. (22.) Minnesota Vikings (0-3)
Az idei Vikingeket elnézve leginkább két szó jut eszünkbe: totális csőd. Meglepő a Vikings gyenge kezdése, hiszen nagy reményekkel álltak rajthoz. Ám Christian Ponder a futott TD-i ellenére lassan a kritikán aluli kategóriába küzdi le magát, míg Adrian Peterson egyedül nem tud meccset nyerni, hisz a tavalyi évvel ellentétben ezúttal a védelem sem tudja megfékezni az ellenfeleket.

31. (28.) New York Giants (0-3)
Érthetetlen, hogy mi folyik a Giantsnél! A keret egyáltalán nem egy 0-3-as csapat erősségét mutatja. Súlyos gondok vannak a fejekben, az pedig egyre inkább szembetűnő, hogy Tom Coughlin vezetőedző nem képes felrázni a társaságot. Nem lepne meg, ha edzőváltás lenne az Óriásoknál a szezon végén.

32. (32.) Jacksonville Jaguars (0-3)
Továbbra sem lehet semmi újdonságot felfedezni a Jaguarsnél. Kilátástalan a támadójáték, a védőjáték, fejlődésnek jele sincs. Persze ezt nem is a Seahawks ellen várhattuk. Gondok vannak a klubnál, amikért nem valószínű, hogy a frissen kinevezett Gus Bradley a felelős.

STATISZTIKÁK
A 3. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Ben Roethlisberger (Pittsburgh) –Chicago 406
A legtöbb futott yard: DeMarco Murray (Dallas) –St. Louis 175
A legtöbb elkapott yard: Antonio Brown (Pittsburgh) –Chicago 196
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 1143 Peyton Manning (Denver)
A legtöbb futott yard: 395
LeSean McCoy (Philadelphia)
A legtöbb elkapott yard: 373 Julio Jones (Atlanta)
A legtöbb szerelés: 31 Paul Posluszny (Jacksonville)
A legtöbb sack: 7.5 Justin Houston (Kansas City)
A legtöbb interception: 3 Aqib Talib (New England)
3. FORDULÓ
2013.09.20 2:25 Philadelphia Eagles–Kansas City Chiefs 16–26
2013.09.22 19:00 Cincinnati Bengals–Green Bay Packers 34–30
2013.09.22 19:00 Dallas Cowboys–St. Louis Rams 31–7
2013.09.22 19:00 Tennessee Titans–San Diego Chargers 20–17
2013.09.22 19:00 Minnesota Vikings–Cleveland Browns 27–31
2013.09.22 19:00 New England Patriots–Tampa Bay Buccaneers 23–3
2013.09.22 19:00 New Orleans Saints–Arizona Cardinals 31–7
2013.09.22 19:00 Washington Redskins–Detroit Lions 20–27
2013.09.22 19:00 Carolina Panthers–New York Giants 38–0
2013.09.22 19:00 Baltimore Ravens–Houston Texans 30–9
2013.09.22 22:05 Miami Dolphins–Atlanta Falcons 27–23
2013.09.22 22:25 New York Jets–Buffalo Bills 27–20
2013.09.22 22:25 San Francisco 49ers–Indianapolis Colts 7–27
2013.09.22 22:25 Seattle Seahawks–Jacksonville Jaguars 45–17
2013.09.23 2:30 Pittsburgh Steelers–Chicago Bears 23–40
2013.09.24 2:30 Denver Broncos–Oakland Raiders 37–21
4. FORDULÓ
2013.09.27 2:25 St. Louis Rams–San Francisco 49ers
2013.09.29 19:00 Buffalo Bills–Baltimore Ravens
2013.09.29 19:00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals
2013.09.29 19:00 Detroit Lions–Chicago Bears
2013.09.29 19:00 Kansas City Chiefs–New York Giants
2013.09.29 19:00 Minnesota Vikings–Pittsburgh Steelers*
2013.09.29 19:00 Tampa Bay Buccaneers–Arizona Cardinals
2013.09.29 19:00 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
2013.09.29 19:00 Houston Texans–Seattle Seahawks
2013.09.29 22:05 Tennessee Titans–New York Jets
2013.09.29 22:25 Denver Broncos–Philadelphia Eagles
2013.09.29 22:25 San Diego Chargers–Dallas Cowboys
2013.09.29 22:25 Oakland Raiders–Washington Redskins
2013.09.30 2:30 Atlanta Falcons–New England Patriots
2013.10.01 2:30 New Orleans Saints–Miami Dolphins
Szabadnapos: Green Bay Packers, Carolina Panthers
*Londonban

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik