Nem vágott vissza a Pats, a Giants nyerte a Super Bowlt

BÁLINT MÁTYÁS, SOMLÓVÁRI DÁVIDBÁLINT MÁTYÁS, SOMLÓVÁRI DÁVID
Vágólapra másolva!
2012.02.06. 00:07
Címkék
A New York Giants nyerte a 46. Super Bowlt, amelyen 21–17-re verte meg a New England Patriots csapatát. Tom Brady, a Pats irányítója hiába döntött rekordot egyhuzamban 16 jó átadással, ezen kívül más oka nem volt az örömre, a túloldalon Eli Manning viszont immár két Super Bowl-győzelemnél tart.

Cruzé volt az első TD (Fotók: Reuters)
Cruzé volt az első TD (Fotók: Reuters)
Cruzé volt az első TD (Fotók: Reuters)

A Las Vegas-i fogadóirodák által esélyesebbnek tartott New England Patriots a borzasztónál is borzasztóbban kezdte a 46. Super Bowl-t. Tom Brady első megmozdulása rögtön egy szabálytalan passz volt, ráadásul a saját célterületén belül – ez máris két pontot és labdaszerzést ért az ellenfélnek, a New York Giantsnek. A New York azzal a lendülettel végig is csörtetett a pályán, és Victor Cruz 2 yardos elkapásával ellépett 9–0-ra. (A Patriots ehhez is hozzárakta a magáét: Brandon Spikes labdaszerzését azért annulálták a bírók, mert a New Englandnek sikerült 11 helyett 12 játékost felküldenie a pályára – iskolás hiba volt.)

A Pats azonban nem tört össze, és annak ellenére vezetett már a félidőben, hogy a nagyszünetig alig feleannyit birtokolta a labdát, mint a Giants. Ehhez mindössze annyi kellett, hogy az első nyolc passzkísérletéből csak ötöt értékesítő Brady a következő tizenhat átadását jó helyre küldje, amivel megdöntötte Joe Montana vonatkozó rekordját. Ráadásul a tizedik és a tizehatodik egyaránt hatpontos passz volt Danny Woodheadnek, illetve Aaron Hernandeznek, így aztán a harmadik negyed elejére már 17–9-re vezetett a Patriots.

A SUPER BOWL GYŐZTESEI
6 – Pittsburgh Steelers
5 – Dallas Cowboys, San Francisco 49ers
4 – Green Bay Packers, New York Giants
3New England Patriots, Washington Redskins, Los Angeles/Oakland Raiders
2 – Denver Broncos, Miami Dolphins, Baltimore/Indianapolis Colts
1 – St. Louis Rams, Kansas City Chiefs, Chicago Bears, New York Jets, Baltimore Ravens, Tampa Bay Buccaneers, New Orleans Saints

A parasztvakítás fogalmát a legteljesebb mértékig kimerítő félidei Madonna-minikoncert közben viszont a Giants támadói is összeszedték magukat (összesen nettó egy óra telt el, mire Eli Manning végre megint oda jutott, hogy beleálljon egy passzba), de ez is csak két mezőnygólhoz volt elég. Ettől függetlenül nem volt oka pánikra a Giantsnek: a 21. Super Bowlon, 1987 januárjában is 10–9-re égtek a szünetben, aztán mégis 39–20-ra verték a Denvert.

És most is szépen kapaszkodtak fölfelé, főleg miután a védőjátékos Chase Blackburn, aki decemberben még matektanárként dolgozott egy iskolában, mielőtt a Giants egy sérülés miatt visszahívta, lekapta Brady egy vakmerő átadását. Így aztán három és fél perccel a vége előtt, 17–15-ös hátrányban már gyakorlatilag a győzelemért támadhatott a szezonban hat hasonló fordítást is bemutató Eli Manning és csapata.

És a Giants megállíthatatlanul menetelt a hajrában. Mario Manningham mesés passzt kapott le milliméterekre az oldalvonaltól, majd Ahmad Bradshaw futásai vitték előre a New York-iakat, és végül épp a Giants futója volt az, aki 57 másodperccel a vége előtt beszédült a célterületen belülre – ezzel 21–17-re vezetett a csapata!

A Patriots meg már hiába vezetett egy utolsó kétségbeesett akciót. Előbb a 2004-es nagydöntő legértékesebb játékosa, Deion Branch, majd a papíron megbízható Aaron Hernandez ejtette el a labdát, utóbb pedig magát Bradyt csapták földhöz. Az utolsó kétségbeesett passzkísérletet ugyan Branch elkapta, de a félpályán így sem haladt túl a New England. A New York Giants 21–17-re nyert, és 2008 után ismét Super Bowl-győztes lett – az első olyan csapatként, amely az alapszakaszban egymás után négy mérkőzést is elveszített. De az már nagyon régen volt...

AZ OLVASÓ VÉLEMÉNYE

„Birodalom visszavág helyett Jedi visszatér, röviden ennyi a történet"AntiDivatDrukker fórumozónknál jobban senki sem foglalhatta volna össze a mai este történéseit. A cikkel kapcsolatos hozzászólásokat ide kattintva tekintheti meg.

ISMÉT MANNING AZ MVP

A győztes New York Giants irányítója, Eli Manning lett a 46. Super Bowl legértékesebb játékosa (MVP). A 31 éves irányító 40 passzából 30 lett sikeres a meccsen és összesen 296 yardot hozott ez a csapatának.


SUPER BOWL
New York Giants–New England Patriots 21–17 (9–0, 0–10, 6–7, 6–0)
EZZEL A TD-VEL NYERT A GIANTS


És a végén is a Giants örülhetett
És a végén is a Giants örülhetett

DRIVE-RÓL DRIVE-RA
VÉGE A NEGYEDIK NEGYEDNEK (ÉS A 2011-ES SZEZONNAK) – VIDEÓÖSSZEFOGLALÓ ITT!

Patriots-támadás: Izgulnak a Pats elkapói. Előbb Branch, majd Hernandez ejtette ki azt a labdát, ami gyakorlatilag a kezében volt. Harmadikra pedig sackelték Bradyt. Negyedik kísérletre aztán tökéletes játékkal, Branch elkapásával megvolt a first down. Ráadásul az óra is állt, mivel az reciever kilépett oldalra. Ezután azonban már nem haladt előre a Pats, a Giants nyerte meg a Super Bowlt!

Giants-támadás: Manningham megmutatta Welkernek, hogy mit kellett volna csinálnia. A Giants elkapója két emberrel a nyakán húzta le kvázi ugyanazt a labdát, amit előtte Welker senkitől sem zavartatva nem tudott elkapni. Ezután a Giants a végzónáig menetelt, végül Bradshaw vitte be a labdát. 17–21

Patriots-támadás: megvolt a lehetősége a Patriotsnak, hogy simává tegye a mérkőzés hajráját. A kulcsjátékban Brady a Giants 46-osáról indította útjára a labdát, Wes Welker azonban nem tudta elkapni a labdát. Pedig a Pats elkapója egyedül volt, és kb. húszyardra került volna ezzel csapata. Welker kezei között azonban átment a labda. Egy playjel később Meskónak puntolnia kellett.

Giants-támadás: Nicks elkapásával indult a történet, majd Cruz és Mario Manningham révén a teljes elkapóarzenálját foglalkoztatta Manning. A New England-i 43-asnál azonban nem jutott tovább a Giants, amelynek el kellett rúgnia a labdát.

Patriots-támadás: Nem sokáig folytatódott a Patriots támadásvezetése. Tom Brady ugyanis, miután kibújt a szorításból, előrehajította a labdát, amit a Giants védője, Chase Blackburn kapott el. A linebackerről egyébként azt kell tudni, hogy decemberben még matematikatanár volt...
VÉGE A HARMADIK NEGYEDNEK – VIDEÓÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Patriots-támadás: Branch elkapása és Green-Ellis futása után után szünet.
Talán az is sorsszerű, hogy az egyaránt Hírességek csarnokában csücsülő Roger Stuabach és Bruce Smith közül előbbi (a kétszeres Super Bowl-győztes irányító) az elsősorban félelmetes passzjátékáról ismert, jövőbeni Hall of Famer (nem mellesleg háromszoros SB-győztes) Tom Brady vezette Patriotsra, utóbbi (a liga történetében legtöbb – 200– sacket bemutató defensive end) az egészen félelmetes védőfalával az irányítókra elképesztő nyomást gyakorló Giantsre tette le a voksát.

Giants-támadás: úgy tűnt pechesen indul a drive, Nics kezéből ugyanis kiütötték a labdát, de végül a Giants megúszta, mert Hynoski visszaszerezte a labdát. Bradshaw futásaival azonban ismét field goal-távolságba érkezett a Giants, Tynes pedig két pontra zárkóztatta övéit. 17–15

Patriots-támadás: Tizenhat sikeres passz után megszakadt Brady sorozata. Ami annyira megzavarta a sztárirányítót, hogy utána "hagyta", hogy sackeljék (Justin Tuck) – először a mérkőzésen. De legalább ismét jöhetett Meskó, aki ezúttal közepesen rúgta el a labdát. A félpályáról jöhet a Giants.

Giants-támadás: Szépen haladt előre a Giants is. Bradshaw sikeres futásai, Hicks és Pascoe rövid elkapásai, és máris mezőnygóltávolságon belülre került a New York. Ezután azonban rendezte sorait a Patriots védelme, amely field goalon tartotta a Giantset. Lawrence Tynes 38 yardról vágta be – jól helyezte, kitette a léc mellé, hogy a kapus nehogy odaérjen... 17–12

Patriots-támadás: A gyenge kezdés után Bradynek sorozatban 14 passza volt sikeres, amivel NFL-rekordot állított föl. A legendás Joe Montana rekordját adta át a múltnak.

Ennél azonban fontosabb, hogy a harmadik negyed ott folytatódott, ahol a második abbamaradt: A New Englandet nem tudta föltartóztatni a New York. Megvolt Chad Ochocinco első elkapása a mérkőzésen, BenJarvus Green-Ellis ismét futott egy combosat, a végén pedig Aaron Hernandez egy 12 yardos elkapással tette fel az i-re a pontot. 17–9

Tom Brady 18 passzkísérletéből 15 volt sikeres (83 százalék) az első félidőben. A másik oldalon Eli Manning 17-szer próbálkozott – 13-szor jó helyre (76 százalék) ment a labda.

Az 53 éves énekesnő (aki ezúttal max. harmincnak nézett ki...) remek előadást tartott, amelyben felcsendültek a nem éppen rövid pályafutás nagy slágerei.

Ahogy Uri Geller mondaná: Madonna, a színpad a tiéd!
Egymás utáni második évben „mond" ellent egymásnak a finálé előtti Madden-szimuláció és a fogadóirodák jóslata. A korábban kifejezetten pontosan – a 2004 óta lefuttatott szimulációk során mindössze két alkalommal nem az nyerte meg a végső párbajt, mint amelyet a játék kihozott, ráadásul kétszer még a két csapat közötti különbséget is pontosan becsülte meg (Patriots–Panthers 23–20, a valóságban 32–29, Pittsburgh Steelers–Arizona Cardinals 28–24, valójában 27–23)– tippelő Madden a Giants 27–24-es győzelmét vetíti előre, de a Hazafiaknak több okból sincs okuk emiatt nagyon bánkódni.
A szünetben akár megtekintheti a szezon leglátványosabb jeleneteit is. Olvasóink hatvan százaléka szerint Jerome Simpson TD-je volt a legszebb. Hivatalosan azonban Randall Cobb (Green Bay Packers) 108 yardos visszahordása nyert. Itt megtekintheti a videókat a szezon legszebb jeleneteiről.

A két gárda Super Bowlig vezető útjával és a 2007-es emlékek felidézésével korábbi anyagunkban már foglalkoztunk, ezeket ide kattintva érhetik el!

VÉGE A MÁSODIK NEGYEDNEK – VIDEÓÖSSZEFOGLALÓ ITT!

Patriots-támadás: 3:55-tel a nagyszünet előtt ismét a Pats támadhatott. Brady pedig megérkezett a mérkőzésbe. A háromszoros Super Bowl-győztes irányító 96 yardos támadást vezetett, a 14. játékban pedig megtalálta a célzónában Danny Woodheadet. Az extrapont kísérlet sikeres volt (Meskó készítette le a labdát), így a nagyszünet előtt átvette a vezetést a Patriots. 10–9

Giants-támadás: Kis lépésekben haladt előre a New York. Bradshaw többször is sikeres, de rövid futásokat vezetett elő. A Pats 46-osán azonban elfogyott a tudomány. Ismét punt!

Ezúttal Madonna lesz a fő attrakció a két félidő között. A héten egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy meglepetés fellépők is lesznek vele együtt a színpadon. Kíváncsian várjuk, milyen produkció kerekedik belőle, mert az elmúlt években volt pár feledhető előadás is.

Patriots-támadás: Nem sokáig tartott. Bradyék first downt sem tudtak csinálni. Tanulság: ha hét yardot kell haladni, akkor ne hatyardos játékot hívjál! Hiába volt így sikeres Welker elkapása, a Patsnek el kellett rúgnia a labdát. De legalább ismét láthattuk Meskót, aki ezúttal is remekül bikázott bele a labdába. A Giants a saját 23-asáról jöhet.

Giants-támadás: A saját húszasáról jöhetett a New York. Brandon Jacobs 11 yardos futása adta meg az alaphangot, Hakeem Nicks 18 yardos elkapásával pedig már a félpályán túlra érkezett a Giants. 3 és 15-nél azonban Bradshaw csak 11 yardot haladt előre, így puntra kényszerült a New York.

Fontos szerepet kapnak a szünetekben leadott reklámok. Mindig igyekeznek a készítők ötletes, vicces reklámokat csinálni, és ez rendszerint sikerül is. Idén egy 30 másodperces reklámhelyért 3.5 millió dollárt (!) kér az NBC.

Patriots-támadás: A végére azonban elfogyott a tudomány. A Giants védelme megállította a Pats előrehaladását, így végül Stephen Gostkowski mezőnygóljával „csak" három pontot szerzett a Patriots. 3–9

A 46. Super Bowlnak az Indianapolis Colts pályája, a 2008-ban átadott Lucas Oil Stadium ad otthon. A stadion befogadóképessége 63 000 fő, de fontosabb eseményeknél – így a Super Bowlnál is – ez a szám 70 000-ig is emelkedhet a bővíthetőségnek köszönhetően
VÉGE AZ ELSŐ NEGYEDNEK – VIDEÓÖSSZEFOGLALÓ ITT!

Patriots-támadás: Éledezik a Patriots. Tom Brady először BenJarvus Green-Ellist, majd Deion Branchet játszotta meg, és máris a félpályán volt a New England. Wes Welker is beszállt a buliba: a villámléptű reciever futásával és elkapásával már mezőnygól távolságba került a Pats.

A találkozó játékvezetője John Parry, akinek nem ismeretlen a Super Bowl légköre, a 2006-os idény végén megrendezett Indianapolis Colts–Chicago Bears (29–17) alkalmával már látott el vonalbírói feladatokat.

Giants-támadás: Meskó Zoltán először a pályán! A magyar játékos szenzációs puntja után a saját húszasáról kezdheti a támadást a New York. Meskó gyakorlatilag kézből átrúgta a labdát a pályán – mintha egy kickoff lett volna.

A remek punt után azonban – mint kés a vajon – haladt a Giants-támadóalakzata a Patriots célzónája felé. Henry Hynoski és Pascoe elkapása, Bradshaw 24 yardos futása jelentette a fő csapásvonalat, s a Giants máris TD-közelbe került. A Patriots úgy tűnt, labdát szerzett, Victor Cruz szerelésénél azonban 12 védő volt a pályán, így Manningék tovább támadhattak. Aztán Cruz kétyardos elkapásával megszületett a döntő első touchdownja. 0–9

Patriots-támadás: Ez gyors volt! Tom Bradyt majdnem felborították a saját touchdownzónájában, ám a Pats irányítója ezt elkerülendő elhajította a labdát a pálya közepére. Ott azonban nem volt elkapó, így ezt safetynek ítélték a játékvezetők, amiért két pontot kapott a Giants. Ráadásul ismét támadhat. 0–2

Ez volt a hatodik safety a Super Bowlok történetében.

Giants-támadás: Ahmad Bradshaw sikertelen futása, majd Bear Pascoe négyyardos elkapása után Jake Ballard szép elkapására volt szükség ahhoz, hogy meglegyen a mérkőzés első first downja. Egy-két rövidebb játék után Eli Manning és Hakeem Nicks 19 yardos összjátékával mezőnygól közeli távolságba került a Giants. A New England-i védelem azonban összeszedte magát, és kétszer sackelte Manninget. A Giantsnak így el kellett rúgnia a labdát. A New England saját hatyardosáról indíthat támadást.

A New England rúghatja el a labdát. Az első támadásvezetés így a New Yorké lesz.

A nehezén már túl vagyunk: Kelly Clarkson szépen elénekelte az amerikai himnuszt. Most már akár kezdődhet a mérkőzés is...

Clarkson kisasszony egyébként az első American Idol (zenei tehetségkutató verseny) győztese, és ő volt a negyedik olyan korábbi résztvevője az Idol-nak, aki Super Bowl előtti himnuszt énekelhetett. A három korábbi énekesnő Carrie Underwood, Jennifer Hudson és Jordin Sparks volt.

A mérkőzés magyar idő szerint 0.30-kor kezdődik.
NFL 2011, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2012. 01. 07–08.)
AFC
Houston Texans (3.)–Cincinnati Bengals (6.)
31–10
Denver Broncos (4.)–Pittsburgh Steelers (5.) 29–23 – h.u.
NFC
New Orleans Saints (3.)–Detroit Lions (6.) 45–28
New York Giants (4.)–Atlanta Falcons (5.) 24–2
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2012. 01. 14–15.)
AFC
New England Patriots (1.)–Denver Broncos (4.) 45–10
Baltimore Ravens (2.)–Houston Texans (3.) 20–13
NFC

Green Bay Packers (1.)–New York Giants (4.)

20–37
San Francisco 49ers (2.)–New Orleans Saints (3.) 36–32
KONFERENCIADÖNTŐK (2012. 01. 22–23.)
AFC
New England Patriots (1.)–Baltimore Ravens (2.) 23–20
NFC
San Francisco 49ers (2.)–New York Giants (4.) 17–20 – h.u.
SUPER BOWL (XLVI), 2012. 02. 05.
New England Patriots–New York Giants* 17–21
*Lucas Oil Stadium (Indianapolis)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik