Jön a veretlenek csatája a magyar elitligában!

Vágólapra másolva!
2012.09.27. 13:35
Szombaton a magyar amerikaifutball-elitligában (HFL) első alkalommal mérkőzik meg egymással a Budapest Hurricanes és a Budapest Wolves. Mindkét gárda elmondhatja magáról, hogy még nem kapott ki egyetlen magyar csapattól sem. A hét végén azonban kiderül, melyik sorozat szakad meg. A két vezetőedzővel beszélgettünk a mérkőzésről.



Magyarországon rendkívül erősnek tekinthető a két csapat, mégis felemás évük van eddig, hiszen tavasszal egyiknek sem sikerült diadalmaskodnia abban a sorozatban, amelyikben elindult. A Hurricanes az osztrák divízió II. döntőjében maradt alul, míg a Budapest Wolves az elődöntőig jutott a Közép-európai Football Ligában, így az ősszel a HFL keretein belül szeretnének javítani tavaszi teljesítményükön.

„Ez a mérkőzés fordulópont lehet a magyar amerikai futball életében. Ez lehet az a találkozó, amely újra kicsalogathatja a szurkolókat a stadionokba, hiszen egy hazai szinten páratlanul jó hangulatú, jó iramú és magas színvonalú meccsre van kilátás” – fogalmazott Kovács Zsolt, a Budapest Hurricanes vezetőedzője.

Sok mindent elárul a várakozásokról, hogy Lee Hlavka, a Budapest Wolves vezetőedzője a hétvégi Győr Sharks elleni győzelem után úgy nyilatkozott, játékosai gondolatban már a Hurricanes elleni mérkőzésen jártak. Hlavka azt várja, hogy a hazai csapat sokat próbál passzolni és megpróbálja kihasználni gyorsaságbeli fölényét az erősebb Wolves játékosok ellen. Ezt is nevezte meg a Hurricanes fő erősségének, ugyan kisebb termetű játékosokról van szó, de rendkívül gyorsak és agilisek.
Ezzel szemben a Wolves erősségének az összeszokottság és a rutin tekinthető, hiszen a csapat magja már hét éve van együtt, és több mint öt országban játszottak mérkőzéseket. Ez a mag a sok edzésnek köszönhetően minden pillanatban tudja, hol helyezkednek a társak a pályán, így rendkívül precízen tudják végrehajtani a játékokat. Kovács ennek a tapasztalatnak tulajdonítja, hogy a Wolves ennyivel a magyar mezőny fölé tudott nőni.

Az a gyorsaság, amelyet Lee Hlavka említett, nem véletlen, hiszen nagyon fiatal csapatról van szó a Hurricanes esetében. Számos játékos korábban éppen a Budapest Wolves juniorcsapatában pallérozódott, ez a párhuzam adja a mérkőzés fő pikantériáját. Nem csoda hát, hogy amikor Hlavkát kérdeztük, kit emelne ki az ellenfélből, két korábbi Wolves-játékost említett meg. Az egyik Bencsics Márk irányító volt, akit az előző idényben megválasztottak az év legjobb amerikaifutball-játékosának. A másik egységből Hlavka a védelem csapatkapitányát, Szűcs Mátét emelte ki, aki fiatal kora ellenére is tapasztaltnak mondható, és nagyon jól olvassa a játékokat a védelem közepén.
A vendég Budapest Wolves védelméből Kovács Zsolt Péter Csabát emelte ki, aki Szűcshöz hasonlóan a védelem közepén játszik, tapasztalatának és rutinjának köszönhetően mindig a labda közelébe tud kerülni. „Ő a szíve, lelke és motorja a védelemnek” – emelte ki Kovács. Amit a védelemnek Péter jelent, azt a támadósornak Király Csanád elkapó, aki igazi vezére a támadósornak. Mivel Kovács a Wolves részéről az összeszokottságot emelte ki, nem meglepő, hogy mindkét játékos már a kezdetek óta részese a „Farkasok” sikereinek.

Hogyha a kiegyenlített játékerő nem lenne elég ahhoz, hogy ez a mérkőzés kiemelkedjen a versenynaptárból, a közös múlt mindenképp magasabb szintre emeli az összecsapást. A Hurricanes játékosainak és edzőinek többsége a Wolves színeiben játszott korábban, sőt az edzők ott fejezték be játékos-pályafutásukat. Biztosan dolgozni fog a bizonyítási vágy a teljes hazai gárdában, de ehhez a Wolvesnak is lesz egy-két szava.

A mérkőzést szombaton 15 órától a Vajda Péter 38. alatt található Építők Sporttelepen tekinthetik meg az érdeklődők.

HUNGARIAN FOOTBALL LEAGUE
5. FORDULÓ
Budapest Hurricanes–Budapest Wolves2012.09.29. 15.00
A TELJES MENETREND
DátumHazai csapatVendégcsapatEredmény
2012. 09. 01.Újbuda RebelsGyőr Sharks45–14
2012. 09. 08.Győr SharksBudapest Hurricanes7–41
2012. 09. 16.Budapest WolvesÚjbuda Rebels38–0
2012. 09. 22.Budapest WolvesGyőr Sharks30–13
2012. 09. 29.Budapest HurricanesBudapest Wolves
2012. 10. 06.Újbuda RebelsBudapest Hurricanes
2012. 10. 22.Döntő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik