Megkezdődött a HFL – a magyar amerikaifutball-elitliga

Vágólapra másolva!
2012.09.01. 21:09
null
Bóbis Szabolcs (a labdával) egy touchdownnal és több jó futással járult hozzá a Rebels sikeréhez (Fotó: Gecsei Andrea)
Szombaton kezdetét vette az első alkalommal megrendezendő HFL – a Hungarian Football League. A Magyar Amerikaifutball-szövetség azzal a céllal indította útjára a versenysorozatot, hogy Magyarország legjobb csapatainak ne kelljen külföldre utazniuk ahhoz, hogy jó csapatokkal mérhessék össze erejüket.

 

Az első HFL Magyarország legjobb négy csapatát – a Budapest Hurricanest, a Budapest Wolvest, a Győr Sharksot és az Újbuda Rebelst – foglalja magában, elkerülendő a néha megalázó és a sport folytatásától elbátorító különbségű mérkőzéseket.

A sorozat nyitó mérkőzésén az Újbuda Rebels fogadta a Győr Sharksot 200 néző előtt. A mérkőzés elején a Rebels Lesi Péter és Zsikla Zoltán összjátékának valamint Bak Csaba interception után visszahordott touchdownjának köszönhetően rögtön 14 pontos előnyre tett szert (14–0). Schwarz Ferenc kétyardos futásával, valamint egy másik ötyardos futással a Sharks visszajött a meccsbe (14–14). A második negyed végéig két labdaszerzés és Bóbis Szabolcs és Kocsis Péter révén még két touchdownt szereztek a hazaiak, így a nagyszünetre visszaállt a 14 pontos különbség (28–14).

A harmadik negyedet lassabban kezdték a csapatok, de egy újabb hibának köszönhetően Kis Tamás labdaszerzésével a Rebels jó mezőnypozícióba került. Úgy tűnt, hogy itt végleg megtört a közel 35 fős győri alakulat, hiszen ezt követően Szentirmai Zoltán mezőnygóljának (31–14), Farkas Zoltán és Wellner Gábor touchdownjának (45–14), illetve Bak újabb labdaszerzésének köszönhetően eldöntötte a meccset a hazai csapat.

„Szerencsére a sérültjeinket sikerült időben pótolnunk a szezonra, ezzel szemben a Győrnek több városból is érkezett játékosa így nem tudtak annyit együtt készülni, de biztos vagyok benne, hogy a szezon végére sokkal erősebbek lesznek a cápák” – mondta Lesi Tamás, az Újbuda Rebels vezetőedzője.

Arra a kérdésre, hogy mik a csapat céljai a szezonban, Lesi egyértelműen leszögezte, hogy szeretnék megnyerni az összes meccset és a bajnokságot is, megkoronázva ezzel az elmúlt évek teljesítményét.

HUNGARIAN FOOTBALL LEAGUE
1. FORDULÓ
Újbuda Rebels–Győr Sharks 45–14 (14–7, 14–7, 3–0, 14–0)
A TOVÁBBI MENETREND
Dátum Hazai csapat Vendég csapat
2012. 09. 08. Győr Sharks Budapest Hurricanes
2012. 09. 16. Budapest Wolves Újbuda Rebels
2012. 09. 22. Budapest Wolves Győr Sharks
2012. 09. 30. Budapest Hurricanes Budapest Wolves
2012. 10. 06. Újbuda Rebels Budapest Hurricanes
2012. 10. 20. Döntő
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik