Győzelemmel mutatkozott be a HFL-ben a Budapest Wolves

BUDAY ZOLTÁNBUDAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2012.09.16. 18:49
null
Cseperkáló Péter több jó futással fárasztotta a Rebels védelmét (Fotó: Gecsei Andrea)
Szombaton a harmadik mérkőzéssel folytatódott az idén első alkalommal megrendezendő HFL – Hungarian Football League. A nyitó találkozón a Győrt magabiztosan legyőző Újbuda Rebels látogatott az első mérkőzését játszó Budapest Wolves otthonába, ahol 500 szurkoló fogadta őket.

 

Az első veszélyes drive-ja a Rebelsnek volt, amely Lesi Péter hosszú passzának és egy büntetésnek köszönhetően a Wolves 5 yardosáig jutott, azonban itt megállították őket és mezőnygól kísérletre lettek kényszerítve. A pontszerzés azonban elmaradt – legalábbis vendégoldalról – mivel Szentirmai Zoltán rúgását Péter Csaba blokkolta, a pattogó labdát pedig Deák Balázs szedte fel és 85 yardot megtéve meg sem állt az end zone-ig. (7–0)

A következő pontszerzésre a 2. negyedig kellett várni ekkor Csizmazia László hosszú futásának és Storcz András elkapásának köszönhetően közel került a hazai csapat a touchdownhoz, de végül be kellett érniük egy 20 yardos mezőnygóllal amelyet Storcz András nagyon magabiztosan értékesített. (10–0) Az ezt követő visszahordásnál a Wolves speciális csapategységének ugyan sikerült labdát szereznie, de a támadósor és a rúgó alakulat hibáinak köszönhetően a második negyedben már nem születtek pontok.

A harmadik negyed elején Csizmazia hosszú futásának és Király Csanád elkapásának köszönhetően teljesen eldőlt a mérkőzés. (24–0) A Rebels támadóegység továbbra sem tudott olyan meggyőző teljesítményt nyújtani, mint az első mérkőzésen, „köszönhetően" többek között Bóbis Szabolcs running back sérülésének. A Wolves ezen a ponton megpróbálkozott egy meglepetés onside kickkel, amely Patrick Ogunjinak köszönhetően sikeres volt. Érdekesség, hogy a Rebels ellen ebben a szezonban két mérkőzésen három sikeres onside kicket is bemutattak már. Ekkor viszont felszívta magát a vendégek védősora és kiütötték Récsei Dávid kezéből a labdát majd Szalánczi József vetődött rá, így megszerezte a Rebels a labdát, azonban nem tudtak élni a lehetőséggel.

A negyedik negyedben előbb Récsei Dávid találta meg Piros Krisztiánt a labdával a célzónában majd Madarász Sándor passza volt pontos Király Csanádnak kialakítva a végeredményt (38–0) Ezzel az eredménnyel folytatódik a Wolves sorozata, amely még mindig nem kapott ki magyar csapattól.

A Budapest Wolves vezetőedzője, Lee Hlavka a mérkőzés utáni nyilatkozatában így is elégedetlenségét fejezte ki a csapat a teljesítményével kapcsolatban, hiszen a támadósornak nem sikerült az elvárások szerint teljesíteni. „A mérkőzés kulcsa és fordulópontja az volt, amikor sikerült a Rebelst megállítani a saját ötyardos vonalunkon" – értékelt Hlavka.

Lesi Tamás a Rebels edzője szerint kijött a két csapat közti tapasztalatbeli különbség és egy idő után idegileg összeroppant a csapat és sorra jöttek a hibák. „Az alapján, ahogy ismerem a csapatomat, biztos vagyok benne, hogy 1-2 nap alatt talpra tudunk állni ebből a vereségből" – tért ki a jövőre Lesi.

HUNGARIAN FOOTBALL LEAGUE
3. FORDULÓ
Budapest Wolves–Újbuda Rebels 38–0 (7–0, 3–0, 14–0, 14–0)
A TELJES MENETREND
Dátum Hazai csapat Vendégcsapat Eredmény
2012.09.01 Újbuda Rebels Győr Sharks 45–14
2012.09.08 Győr Sharks Budapest Hurricanes 7–41
2012.09.16 Budapest Wolves Újbuda Rebels 38–0
2012.09.22 Budapest Wolves Győr Sharks
2012.09.30 Budapest Hurricanes Budapest Wolves
2012.10.06 Újbuda Rebels Budapest Hurricanes
2012.10.22 Döntő
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik