NFL: felfegyverkezett a Broncos és a Pats - de elég lesz ez az NFC nagyvadjai ellen?

Vágólapra másolva!
2014.04.28. 18:20
null
Aqib Talib ezentúl már a New England nagy riválisát, a Denvert erősíti (Fotók: Action Images)
Már két hét sincs hátra a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) holt szezonjának legjelentősebb eseményéig, a 2014-es játékosbörzéig. A szabadügynökpiac lényegi része már lezajlott, így ideje áttekinteni, hogyan próbálták megerősíteni/egyben tartani keretüket a rájátszásba jutott együttesek. Holtszezon-figyelőnk első részében a Nemzeti főcsoport playoffba jutott együtteseit vizsgáljuk meg.

 

A május 8–10. között megrendezésre kerülő draft – teljes választási sorrend itt! – előtt még számos külön anyaggal készülünk, hogy olvasóink minél jobban képbe kerüljenek az egyetemről kikerülő legnagyobb sztárokkal, akiket akár több mint egy évtizeden keresztül is nézhet a profi ligában. A játékosbörzéről természetesen az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is mindhárom napon élő tudósítással jelentkezünk!

A Nemzeti főcsoport áttekintése után ideje az Amerikai konferenciára pillantanunk.

AMERIKAI FŐCSOPORT (AFC)


DENVER BRONCOS

Ahogy az NFC-s kitekintést is a konferenciagyőztessel kezdtünk, úgy az AFC-set is azzal illik. A rekordok sorát megdöntő (hogy csak a legfontosabbakat említsük: a legtöbb pont: 606, a legtöbb passzolt yard: Peyton Manning – 5477, a legtöbb passzolt TD: Peyton Manning – 55) támadóegység egészen a Super Bowlig repítette a Musztángokat, a liga legjobb védelme azonban valósággal összeroppantotta Manningéket (Seattle–Denver 43–8). A denveriek egy 2. körös RFA-tenderrel megtartották Chris Harris cornerbacket (akit így egy idei 2. körös választási lehetőségért cserébe elvihetett volna egy olyan csapat, amely olyan fizetést ad a játékosnak, amelyet a Denver nem tud/kíván megadni), de az igazán nagy tűzijáték a szabadügynökpiacon következett.

Alighanem csak kapkodták a fejüket a csapat szurkolói az érkezők és távozók láttán, lássuk a legfontosabb változásokat. A belső támadófalember Zane Beadles Jacksonville-be igazolt (tette mindezt egy ötéves, 30 millió dolláros szerződésért cserébe), Wesley Woodyard belső linebacker (15.75/4) és Shaun Phillips (6/2) irányítósiettető Tennessee-be szerződött, a szélsőhátvéd Dominique Rodgers-Cromartie (35/5), a visszahordó Trindon Holliday és a szélső védőfalember Robert Ayers a New York Giantshez, az elkapó Eric Decker pedig a Jetshez írt alá. De nem maradt a coloradóiaknál a futásokból és elkapásokból 1500 yard felett teljesítő Knowshon Moreno és a klubikon Champ Bailey sem, előbbi Miamiba, utóbbi New Orleansba tette át székhelyét.

Ware-től is retteghetnek most már a Denver ellenfelei
Ware-től is retteghetnek most már a Denver ellenfelei

Persze a távozók mellett érkező is akadt rendesen, sőt azoktól volt hangos a Broncos uborka szezonja. Jött ugyanis Aqib Talib a fő rivális New Englandtől (57 millióért hat évre írt alá, ezt követően pedig már könnyebben lemondtak DRC-ről), a hátvédsor újabb erősítést kapott a kőkemény ütközőgép T. J. Ward személyében (a Clevelandtől érkező söprögető 23 milliót kereshet négy év alatt), az irányító siettetésére DeMarcus Ware (30/3) érkezett Dallasból, Decker helyére Emmanuel Sanders Pittsburghből (15/3), és a támadófal is kapott egy új embert a korábbi washingtoni center Will Montgomery személyében.

A drafton a nagydöntő veszteseként minden körben a 31. választási lehetőség illeti meg a Musztángokat.

2014-es választási jogok:
1/31
2/31
3/31
4/31
5/31
6/31
7/31

NEW ENGLAND PATRIOTS

A Hazafiak felemás idényen vannak túl, a szezon elején a védelem tartotta meccsben a 2012-es szezon top 5 célpontját egyaránt elveszítő együttest, majd a folyamatos sérülések és Rob Gronkowski visszatérése után ez fokozatosan megváltozott, és a támadók hozták a – nem egyszer óriási fordítást követő – győzelmeket. A kiváló tight end újabb sérülése után a szezon végén a futójátékra terelődött a hangsúly, de ez teljesen összeomlott a Broncos elleni konferenciadöntőben, és a csapat simán kikapott Manningéktől.

A fiatal elkapók eddig nem váltották meg a világot New Englandben, érkezett melléjük a szabadügynökpiacról egy veterán játékos Brandon LaFell személyében. Nála is nagyobb erősítés, hogy az előző szezon egyetlen igazán fix célpontját, Julian Edelmant sikerült maradásra bírni (17 millió dollárt kereshet 4 év alatt), mellette pedig új szerződést kapott a védő- és a támadófal egy-egy pillére, Vince Wilfork és Ryan Wendell is.

Revis kétszer is összecsaphat korábbi csapatával
Revis kétszer is összecsaphat korábbi csapatával

A futás ellen hasznos belső linebacker Brandon Spikes a csoportrivális Buffalónál folytatja pályafutását (egy évre 3.25 millió kap), az alapszakasz utolsó meccsén valamint a Colts elleni konferencia-elődöntőn tarthatatlannak bizonyuló LeGarrette Blount futó pedig Pittsburghben talált új otthonra.

A legnagyobb nevek azonban a hátvédsorba érkezőknél voltak. A Denverbe szerződő Aqib Talib helyére ugyanis a liga egyik, ha nem a legjobb szélső védője, Darrelle Revis érkezett (az első évében 7 millióval terheli a fizetési sapkát, a másodikban 25-tel, ha marad), mellette pedig a felfüggesztését maga mögött tudó, de az első négy találkozóról eltiltás miatt így is hiányzó korábbi Seahawks-védő Brandon Browner (12.35/3) is Bostonban folytatja, csak úgy, mint az egy év philadelphiai kitérő után cseresorba érkező Patrick Chung is.

A Patriots 49ershöz hasonlóan 12–4-es mérleggel zárta az alapszakaszt, és ugyanúgy a konferenciadöntőben maradt alul, viszont menetrendje erőssége miatt a páratlan körökben előrébb választhat (29.), igaz ez a párosokban megváltozik (30.). Az együttes az 5. körös választási jogát Philadelphiába cserélte, ahonnan Isaac Sopoaga mellett a 6/22 is érkezett. A Hazafiaknak továbbá van egy extra húzási lehetőségük, a 4. kör végén az előző idény szabadügynökpiaci tevékenységei miatt kaptak egy kompenzációs picket.

2014-es választási jogok:
1/29
2/30
3/29
4/30
4/40 (kompenzációs jog)
6/22 (Eagles)
6/30
7/29

INDIANAPOLIS COLTS

A BOWL.HU AJÁNLJA
Átigazolási összesítő

A Csikók az 1/1-es 2011-es szezon után 2012-ben és 2013-ban is rájátszásba jutottak Andrew Luck vezérletével, az utóbbiban a Kansas City ellen 10–38-ról fordítva még továbbjutottak, de a New England már nagy falatnak bizonyult.

Az előző évben nagybevásárlást tartó Indianapolis hosszabbított speciális egységet erősítő két kiválóságával, Pat McAfee punterrel (14/5) és a 41 éves Adam Vinatieri rúgóval (5/2). Maradt mellettük még a szélső hátvéd Vontae Davis évi közel tízmillió dolláros fizetésért (39/4), valamint a sérülés miatt hamar kidőlő Ahmad Bradshaw is marad még egy évre. Érkezett a védelembe Arthur Jones (33/5) a Baltimore védőfalából, valamint a korábbi Cleveland-linebacker D'Qwell Jackson (22/4), az elkapóknál pedig minőségi javulás valószínűsíthető Hakeem Nicks érkezése és Darrius Heyward-Bay távozása után.

Az Indianapolis 2014-es 1. körös választása: Trent Richardson
Az Indianapolis 2014-es 1. körös választása: Trent Richardson

Utóbbinál nagyobb veszteség, hogy a nagyszerű söprögető Antoine Bethea San Franciscóba szerződött (26/4), de távozott még az előző idény végére jó formába lendülő Donald Brown is, aki ezentúl a San Diego futósorát erősíthet.

A Csikók a Szentekkel húznak felváltva a körökben a 26–27. helyen, a páratlanokban az Indianapolis, a párosokban a New Orleans választhat előbb. Az első körrel azonban már nem élhet a Colts, mivel a Clevelandhez cserélték a Trent Richardsont érintő cserében, a 4. kört pedig még a 2013-as játékosbörzén adták a Brownsnak. A 7. körös választási jogot a Jos Gordyt érintő cserében a Ramsnek adták, viszont a Ravenstől kaptak egy 7. kört az A. Q. Shipleyt érintő trade-ben. Az egész mezőnyben a Coltsnak van a legkevesebb húzási lehetősége, csupán ötször választhat.

2014-es választási jogok:
2/27
3/26
5/26
6/27
7/17 (Ravens)

SAN DIEGO CHARGERS

Philip Riversék egyrészt megszakították a Philadelphia királycsináló sorozatát, másrészt a 4–6-os kezdés ellenére óriási csatában kiharcolták a rájátszást, sőt, a Cincinnati elleni sima siker után egészen a főcsoport elődöntőjéig meneteltek.

Butler hosszú távra kötelezte el magát San Diegóban
Butler hosszú távra kötelezte el magát San Diegóban

A Chargers nem teljesített hangzatos holt szezont, leginkább a Donaldok bűvöletében éltek. A San Diego hosszabbított ugyanis a védelem vezérével, Donald Butlerrel, a belső linebacker hét év alatt 48 millió dollárt kereshet, valamint érkezett a Coltsnál már említett Donald Brown a futókhoz. Ebből a szekcióból LeRon McClain fullback és Ronnie Brown is távozott, Cam Thomas pedig a jövőben a Pittsburgh védőfalát erősíti majd. Nem játékos, viszont ki kell emelni, hogy Ken Whisenhuntot, a támadóegység edzőjét a Tennessee Titans főedzőjének nevezték ki.

A San Diego a Denverhez hasonlóan minden körben rendelkezik a saját választási jogával, és szintén megegyezően csak a sajátjaival rendelkezik. A Chargers minden kör 25. helyén húzhat.

2014-es választási jogok:
1/25
2/25
3/25
4/25
5/25
6/25
7/25

CINCINNATI BENGALS

A Cincinnati az AFC Északi csoportjának megnyerése után ezúttal sem tudott túllépni árnyékán, és az alapszakaszbeli 8–0-s hazai mérleg ellenére elhasalt otthon a rájátszásba becsorgó San Diego ellen.

Michael Johnson a Bucs irányítósiettetését segítheti innentől
Michael Johnson a Bucs irányítósiettetését segítheti innentől

Az együttes elveszítette a holt szezonban az Andy Dalton irányító vakoldalát jól védő Anthony Collinst, a támadófalember Michael Johnsonnal együtt a nagybevásárlást tartó Tampa Bayhez tette át székhelyét. Collins öt év alatt 30 millió dollárt kereshet a Buccaneersnél, az irányítósiettető szélső védőfalember pedig ugyanezen időszak alatt akár 43.75 milliót is megkaphat. Szintén új csapatban folytatja Andre Hawkins (12.2/3), a labdával a kezében nagyon veszélyes elkapóval ellentétes utat járt be a Clevelandben 2013-ban nyolc meccsen is kezdő Jason Campbell irányító. A támadófalba is érkezett erősítés, a korábbi Packers-játékos Marshall Newhouse személyében, James Harrison viszont egy év után búcsút intett az együttesnek.

A San Diegóhoz hasonlóan a Cincinnati stábja sem maradt érintetlen, a védőegységet edző Mike Zimmer a Minnesota, a támadókat koordináló Jay Gruden a Washington kispadjára ült le.

A Bengals a Chiefsszel felváltva húzhat a körök 23–24. helyén, menetrendje erőssége miatt a páratlanokban hátrébb, mint a Főnökök. A saját választási lehetőségek mellett még két kompenzációs joga is van az együttesnek.

2014-es választási jogok:
1/24
2/23
3/24
4/23
5/24
6/23
6/36 (kompenzációs jog)
7/24
7/37 (kompenzációs jog)

KANSAS CITY CHIEFS

A Chiefs is bemutatta a Colts egy szezonnal korábbi bravúrját, mely szerint az egyik idény leggyengébb mérlegével záró csapat a következőben bejut a rájátszásba (szerkesztői megjegyzés: nem lennék meglepve, ha a Houston Texans folytatná ezt a sorozatot).

McCluster akrobatikus játékát Tennessee-ben csodálhatják majd
McCluster akrobatikus játékát Tennessee-ben csodálhatják majd

Kapósak is lettek hirtelen a Kansas City lejáró szerződésű játékosai, az irányító vak oldalát védő Branden Albertnek a Miami kínált sztárgázsit (46 millió dollár/5 év), de a támadófal belsejéből is távozott két kiváló játékos, Jon Asamoah az Atlanta (22.5/5), Geoff Schwartz a Giants (16.8/4) ajánlatát fogadta el. Atlantában folytatja a védőfalember Tyson Jackson Atlanta (25/5) is, a Pro Bowlra is beválasztott visszahordó-specialista/elkapó/futó Dexter McCluster pedig Tennessee-ben kötött ki (12/3).

A védőfalba a csoportrivális Oaklandtől érkezett ember, Vance Walker 3 év alatt 13 millió dollárt kereshet majd, a támadófal belsejébe pedig a korábbi Colts-játékos Jeff Linkenbach jött.

A drafton a Bengalsszal felváltva húz a Chiefs a körök 23–24. helyén, a menetrend erőssége miatt a páratlan körökben előrébb választhat a Kansas City. Az együttes 2. köre az Alex Smitht érintő csere miatt a San Franciscóhoz vándorolt, az Edgar Jones-féle cserében pedig megkapta a Dallas 6. körösét a játékosért és a 7. körért.

2014-es választási jogok:
1/23
3/23
4/24
5/23
6/17 (Cowboys)
6/24

A május 8–10. között megrendezésre kerülő draftot megelőző írássorozatunk első részét szerdán olvashatja el!

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2014-es idénye előtti uborkaszezon során történik, egy helyen!

NFL DRAFT 2014
1. KÖR
1. 1. Houston Texans (2–14)
2. 2. St. Louis Rams (7–9)
3. 3. Jacksonville Jaguars (4–12)
4. 4. Cleveland Browns (4–12)
5. 5. Oakland Raiders (4–12)
6. 6. Atlanta Falcons (4–12)
7. 7. Tampa Bay Buccaneers (4–12)
8. 8. Minnesota Vikings (5–10–1)
9. 9. Buffalo Bills (6–10)
10. 10. Detroit Lions (7–9)
11. 11. Tennessee Titans (7–9)
12. 12. New York Giants (7–9)
13. 13. St. Louis Rams (7–9)
14. 14. Chicago Bears (8–8)
15. 15. Pittsburgh Steelers (8–8)
16. 16. Dallas Cowboys (8–8)
17. 17. Baltimore Ravens (8–8)
18. 18. New York Jets (8–8)
19. 19. Miami Dolphins (8–8)
20. 20. Arizona Cardinals (10–6)
21. 21. Green Bay Packers (8–7–1)*
22. 22. Philadelphia Eagles (10–6)*
23. 23. Kansas City Chiefs (11–5)*
24. 24. Cincinnati Bengals (11–5)*
25. 25. San Diego Chargers (9–7)*
26. 26. Cleveland Browns (4–12)
27. 27. New Orleans Saints (11–5)*
28. 28. Carolina Panthers (12–4)*
29. 29. New England Patriots (12–4)*
30. 30. San Francisco 49ers (12–4)*
31. 31. Denver Broncos (13–3)*
32. 32. Seattle Seahawks (13–3)*
*Rájátszásba jutott csapatok. Minél tovább jutott egy együttes, annál később húzhat.
1/2: A Washington Redskins adta a St. Louis Ramsnek a Robert Griffin III-t érintő cserében
1/26: Az Indianapolis Colts adta a Cleveland Brownsnak a Trent Richardsont érintő cserében

A TELJES SORREND ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik