A San Diego megszakította rossz sorozatát

SOMOSKÖVI GERGELY (BOWL.HU)SOMOSKÖVI GERGELY (BOWL.HU)
Vágólapra másolva!
2011.12.06. 07:21
null
A San Diegó-i Mike Tolbert (középen világos mezben) touchdown előtt (Fotó: Reuters)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 13. fordulójának hétfő esti mérkőzésén a San Diego Chargers a 294 yardig és három touchdownig jutó Philip Rivers vezérletével idegenben 38–14-re legyőzte a Jacksonville Jaguars legénységét, amivel véget vetett hatos vereségszériájának.

 

Két, egyaránt pocsék formában lévő gárda feszült egymásnak a hétfő esti rangadón. A vendég San Diego a szezon legnagyobb összeomlását mutatta be, 4–1-es mérlegét zsinórban hat vereséggel rontotta le és csúszott vissza az AFC West utolsó helyére.

A Jacksonville eddigi összeszedett három győzelme és nyolc veresége pedig a héten lavinaszerű változásokat eredményezett: a vezetőedző, Jack Del Rio távozott, helyét az eddigi védelmi koordinátor, Mel Tucker vette át, ráadásul bejelentették a csapat eladását is.

A Chargers legnagyobb problémája az idén a támadófalon végigsöprő sérüléshullám: három kezdőjátékos számára sérülések miatt már befejeződött a szezon, így például a héten igazolt Jared Gaither azonnal kezdő poszton találta magát (és lett ezzel az elmúlt 25 év második játékosa, aki leigazolása hetén azonnal kezdő bal oldali tackle lett új csapatánál).

A Jaguars oldalán a sérülések leginkább a cornerback poszton söpörtek végig, a két kezdő és a legjobb cserejátékos sem tudott pályára lépni, így egy szezon közben igazolt veteránnal és egy újonccal vágtak neki az összecsapásnak.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A játékot a Jaguars kezdte, de a támadósor mindössze egy percet töltött a gyepen, mielőtt átadta volna a lehetőséget a vendégeknek. Philip Rivers és társai már jóval eredményesebbnek bizonyultak, néhány hosszú Ryan Mathews-féle futás mellé egy bravúros elkapás is érkezett Antonio Gates részéről, a támadósorozatot végül Mike Tolbert 13 yardos TD-futása zárta le (0–7).

A következő eredménytelen Jacksonville-támadás után ismét sikerült végigmasírozni a pályán, de ekkor a saját célterület előtt a Jaguars védői megmutatták, hogy nem véletlenül kerültek idénre a liga legjobb védőegységei közé: meg tudták akadályozni, hogy a Chargers újabb TD-t szerezzen. Így Nick Novak 29 yardos mezőnygólja után 10–0-s hazai előnnyel kezdődött a 2. negyed.

A rövid szünet után mintha teljesen más Jacksonville-támadósor érkezett volna vissza a pályára, főleg a liga egyik legjobb futója, Maurice Jones-Drew volt elemében. A támadósorozat 12 játékából 8 alkalommal ő volt a főszereplő, így nem volt érdemtelen, hogy az újonc irányító, Blaine Gabbert 9 yardos passzát ő váltotta TD-re (7–10).

A pontszerzés a védelmet is feltüzelte, csírájában fojtották el a Chargers újabb támadását, majd a visszakapott labdával megint sikerült végighaladni a pályán. Egy trükkös passzjátékból Jones-Drew 48 yardot hozott össze, majd Gabbert a szintén újonc Cecil Shorts közreműködésével újabb touchdown-passzt adott, ezzel már a Jaguars vezetett 14–10-re.

A szünet előtti percek azonban újra a vendégcsapatról szóltak, Rivers alig egy perc alatt vezette végig csapatát a pályán, 22 yardos passzát Vincent Brown váltotta hat pontra (a sikeres rúgás után 14–17). Miután Blaine Gabbert egy megpattanó labdáját a Chargers védője, Eric Weddle leszedte (hatodik interceptionjét megszerezve), a hátralévő alig 50 másodperc pont elég volt Rivers számára, hogy előbb egy 20, majd egy 35 yardos passzt dobjon legjobb elkapója, Vincent Jackson kezeibe, utóbbit a Jaguars célterületén belül, így a szünetre 24–14-es San Diego-vezetéssel vonultak a csapatok.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                    partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A második félidő már jóval kevesebb izgalmat tartogatott, mivel a szünet után a vendégek egy gyors támadással hamar döntésre vitték a dolgot. Antonio Gates három elkapása után Rivers 52 yardos passza ezúttal Malcom Floydot találta meg a célterületen, 31–14-es állást eredményezve.

Ekkor már sejteni lehetett, hogy a Jaguars nem túl hatékony támadósora nem lesz képes egy félidő alatt ledolgozni a 17 pontos hátrányt, de a második negyedben látottak után az mindenképpen meglepő volt, hogy a Jags még pontot sem szerzett a hátralévő időben.

Nem úgy a Chargers! Egy labdaszerzést követően Ryan Mathews 31 yardos futással tette fel a pontot az i-re, így végül a látogatók 38–14-re nyertek, megtartva a matematikai esélyt a rájátszásba jutásra.

NFL 2011, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ, HÉTFŐ ESTI RANGADÓ
Jacksonville Jaguars–San Diego Chargers 14–38 (0–10, 14–14, 0–7, 0–7)
STATISZTIKÁK
A 13. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Matthew Stafford (Detroit Lions) –New Orleans Saints
408
A legtöbb futott yard: Ray Rice (Baltimotre Ravens)
–Cleveland Browns
204
A legtöbb elkapott yard: Percy Harvin (Minnesota Vikings)
–Denver Broncos
156
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard 4031 Drew Brees (New Orleans Saints)
A legtöbb futott yard 1137 Maurice Jones-Drew (Jacksonville Jaguars)
A legtöbb elkapott yard 1253 Wes Welker (New England Patriots)
A legtöbb szerelés 124 London Fletcher (Washington Redskins)
A legtöbb sack 15 DeMarcus Ware (Dallas Cowboys)
A legtöbb interception 7 Kyle Arrington (New England Patriots)
NFL 2011, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ
2011.12.02 2:20 Seattle Seahawks–Philadelphia Eagles 31–14
2011.12.04 19:00 New England Patriots–Indianapolis Colts 31–24
2011.12.04 19:00 Pittsburgh Steelers–Cincinnati Bengals

35–7

2011.12.04 19:00 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers 19–38
2011.12.04 19:00 Chicago Bears–Kansas City Chiefs 3–10
2011.12.04 19:00 Washington Redskins–New York Jets 19–34
2011.12.04 19:00 Houston Texans–Atlanta Falcons 17–10
2011.12.04 19:00 Miami Dolphins–Oakland Raiders 34–14
2011.12.04 19:00 Minnesota Vikings–Denver Broncos 32–35
2011.12.04 19:00 Buffalo Bills–Tennessee Titans 17–23
2011.12.04 22:05 Cleveland Browns–Baltimore Ravens 10–24
2011.12.04 22:15 San Francisco 49ers–St. Louis Rams 26–0
2011.12.04 22:15 Arizona Cardinals–Dallas Cowboys 19–13 – h.u.
2011.12.04 22:15 New York Giants–Green Bay Packers 35–38
2011.12.05 2:20 New Orleans Saints–Detroit Lions 31–17
2011.12.06 2:30 Jacksonville Jaguars–San Diego Chargers 14–38
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik